2023. - Második felvonás
Megjelent: 2024. augusztus 24. | Forrás: Koós Ferenc

Sziasztok! Ebben az írásomban az ígéretemhez híven a Koós Catfish Team, a csapatunk, 2023. évi idényének a második felét, a nyári és az őszi hónapok eseményeit foglalom össze.

 A nyár közepe, a fogás szempontjából nehézkes időszaknak számít. Az oka egyszerű: a nyár közepére az idei táplálék halivadékok is elérik a fogyasztható méretet, az egyéb vízlakókkal együtt, így táplálékbőség alakul ki a vizeinkben. A harcsák válogatósabbá, óvatosabbá válnak. Ilyenkor, ami egy kicsit is gyanúsabb a felkínált csalijaink közül már nem nyúlnak hozzá, a csalink érintetlen marad. A viszonylagos bőség miatt nappal is könnyebben jutnak táplálékhoz. Ez időszakban a harcsák táplálkozása már nem csak az éjszakák privilégiuma, éjjel és nappal is esznek a felgyorsult emésztésük miatt. A mi eredményességünk kulcseleme az, hogy csak akkor megyünk vízre, amikor ki kel menni, (természetesen erre azért gyakran van ellenpélda) elsősorban az időjárás miatt. Kiemelten figyelünk az esőzésekre és a frontokra. A nagy esőzések utáni napok a kihagyhatatlan kategória, ez az idén is bebizonyosodott a nyár elején a tilalom után, jónéhány harcsát tereltünk partra az áramló, „bekakaósodott” vízből. A nyaralókkal ellentétben mi az erőteljes lehűléseket a hidegfrontokat várjuk, mert a frontot követő első és második éjszaka mindig erősebb az átlagos nyári napoknál. A lehűlések utáni visszamelegedő időszak is több halat ad az egyenletes melegnél, a fogásaink nagy többsége ezekre a napokra esik. 

A hidegfrontok utáni visszamelegedő időszak…

A hidegfrontok utáni visszamelegedő időszak…

 … is több halat ad

 … is több halat ad.

A tartós esőzések, a melegfrontok nem tartoznak a legjobb napok közé, a kapások az esőszünetekre korlátozódnak, de mint álltalában a harcsázás terén, mindig vannak kivételek, így az esőzésre is előfordul pozitív ellenpélda. A nyáron gyakori záporokat, zivatarokat, ha nem viharos széllel érkeznek, mindig végig várom a csónakomban, mert miután elül az égi áldás, a harcsák nagyon aktívvá válnak. (Ilyen alkalmakra tartom magamnál a nagyon hasznos Outdoor ET ponchót, mert nem csak engem véd meg az elázástól: a bősége miatt a székem támlája mögé tudom teríteni így az sem ázik át. 

Ilyen alkalmakra tartom magamnál a nagyon hasznos Outdoor ET ponchót.

Ilyen alkalmakra tartom magamnál a nagyon hasznos Outdoor ET ponchót.

Gyakran mutatják is magukat a felszínen forogva. Ez az aktivitás a zivatar után csak egy-két órácskára korlátozódik, de a kapókedvük ez alatt a rövid idő alatt a többszörösévé válik a frissült víz hatására. Az úsztatott halaink, a pontos dobásokat követően, gyakran perceken belül kelnek el. Sosem bántam, hogy maradtam a vízen akár ázottan is a zivatarok végét kivárva, ez azokra a napokra is igaz amikor nem jött össze a gyors fogás, ugyanis majdnem mindig láttam olyan jeleket vagy éppen a harcsákat, amiknek a fekvőhelye, táplálkozó területe, még nem volt ismert számomra. Az ideális, a partról is használható úsztatós szereléket még nem ismertettem veletek, ezt most pótolnám. 

Úsztatott harcsa fárasztása.

Úsztatott harcsa fárasztása.

Az úsztatás során mindig keletkezik hasa a zsinórunknak ezért az eredményes akasztás érdekében a lehető leghosszabb botok használatára kel törekednünk. Wizard harcsás botjai közül a 330-as Wizard Horizont tökéletes választás a feladatra. 

.Az új Horizont.

Az új Horizont.

Ahol keményebben kel bánni a halakkal, a barátságtalan, akadós terepeken is megálja a helyét. Kapás esetén, a hosszú bot használat ellenére is, mindig feszítsünk rá a zsinórra berántás előtt, természetesen csak óvatosan, ne jussunk el a zsinór feszüléséig. A harcsa megérezheti és kifújhatja a csalinkat, még mielőtt megakaszthattuk volna. A zsinór típusa, fajtája, az úsztatás módszerében rendkívül fontos kérdés. Kizárólag a felszínen úszó vagy a vízközt lebegő zsinórok alkalmasak a feladatra. Soha ne használjunk süllyedő zsinórt, ha így szeretnénk horgászni, mert eredményesség helyett csak bosszankodás és mérgelődés lesz a vége a sok leakadás és a környék összes akadójának begyűjtése miatt. A Wizard Monster Braid (a volt Koós zsinór) tökéletes választás a feladatra, mivel ez a zsinór lebegő típus. Úsztatásra a vastagabb zsinórok előnyösebbek, ezért a 0,65-0,76-os méreteket javaslom ehhez a módszerhez. 

Wizard lebegő zsinór.

Wizard lebegő zsinór.

A végszerelék egyszerű, minden alkatrész a főzsinóron, cérna vagy gumi, esetleg szilikon ütközőkkel kerül rögzítésre, csak a horoghoz kerül kötés. Az úsztatóst, a „klasszikus” csukás végszereléktől csak az úszó mérete és típusa különbözteti meg ami 60-130 gramm felhajtóerejű, és lehetőség szerint az átfúrt, főzsinóron csúszó típus legyen. Az úszó fölé kétdarab ütköző kerül. Az ólmot, ami 30-60gr (úszó mérettől függően) alul felül három darab ütközővel rögzítjük, és végül, köthetjük is a 6/0 Wizard horgot, ami nagyon jól tartja a csalihalat a dobások során is. A csalihal mérete 7-10cm a nyári melegekben leginkább ezt a méretet kedvelik a harcsák.

 Általában az ősz nem tartozik a harcsa horgászok legkedvesebb évszakai közé, mert a beköszönte az idény utolsó szakaszát és a végét vetíti előre. A tél előtti időszak eredményessége érdekében az átlagosnál is többet kel tennünk, de a befektetett „munka” még így sem térül meg mindig. Az eredményesség ebben az évszakban kicsit bizonytalan és váltakozó lehet, de még mindig jobb, és több halat adó időszak, mint a nyár. 

Hajnali pára.

Hajnali pára.

Az éjszakai vízen lét körülményei sem nevezhetőek mindig ideálisnak. A gyakran szélsőséges és kiszámíthatatlan időjárásával megtud tréfálni minket az egyre hosszabbodó éjszakák során. A nappali 15-18 fokok után nagyon tud „fájni” a hajnali 5 fok, nem beszélve az alacsonyabb hőmérsékletekről. A rendszeres köd és az állandósuló páralecsapódás még tovább ronthat az egyébként sem kellemes körülményeken. Ebben az időszakban, ha nem ül meg a köd, a napfelkelték hozhatnak felüdülést, és igazán kellemes érzéseket. Természetesen egy eredményes éjszaka után egy kicsit máskép látjuk a kevésbé szép reggeleket is. A fő cél, a fogás, ha összejön, vagy egy mozgalmas, több kapásos éjszaka, mindig sokat tud javítani a délelőtti kedély állapotunkon. Szükségünk is van reggelente egy kis extra jobb kedvre, mivel csak jó állapotban vagyunk képesek a koncentrált figyelemre, mert még mindig nagyon fontos, ebben az időszakban is, hogy a szemünk a vízen legyen harcsákra utaló jeleket, és nagyobb távolságból is jól látható tolásokat és forgásokat keresve. A napindító kávékkal egybekötve ez nem lehet megterhelő tevékenység, bármilyen keveset is aludtunk az éjszaka. 

Reggeli jelkeresés

Reggeli jelkeresés.

A hajnali, a délelőtti horgászterület megfigyelés, a jelkeresés, mindennapos tevékenység, a harcsahorgászat szerves része kell legyen számunkra. Nagyon sok állandó vagy ideiglenes fekvőhelyet, tartást, összeségében célpontot köszönhetek, még a teljesen új ismeretlen vizeken is e tevékenységnek, köztük olyanokat is, amik elkerülték a figyelmemet az elsődleges bejárások, a felderítés a helyszínkeresés közben. Egyébként az ideiglenes fekvőhelynek azt a tartásmentes területet, azokat a jellegtelen helyszíneket nevezzük amikor látszólag a „semmin”, csak a sík aljzatra pihennek le a harcsák, és nincs látható vagy kitapogatható nyoma a tartós ottlétnek. 

A fekvőhelyek, a gödrök célirányos horgászata biztosítja a kiemelkedő eredményességet.

A fekvőhelyek, a gödrök célirányos horgászata biztosítja a kiemelkedő eredményességet.

A gyors fogás, az azonnali hal sem ritka, sőt, egyenes következménye a reggeli ébrenlétnek a megfigyelésnek. Ennek a számunkra állandó és rendszeres tevékenységnek köszönhetően a versenyeken is eredményesebbek tudtunk lenni. A „látott” harcsák viszonylag gyors meghorgászása, még az őszi nappalokon is azonnali eredményt és „talált” sikerélményt hozhat. Megjegyzem az idei idényben nem hozott gyors eredményt a passzív harcsák horgászata. Minden felderített vagy látott harcsánkat csak egy, vagy több éjszakás, célirányos horgászattal tudtuk horogra csalni. Az aktív táplálkozó harcsákból viszont szép számban sikerült fogni még a nyár vége felé és ősszel is.

A versenyeken is eredményesebbek tudunk lenni.

A versenyeken is eredményesebbek tudunk lenni.

 Tudom, hogy lassan unalmas lesz számotokra az általam unos-untalan szajkózott „megkeresés, felderítés, bejárás” téma, de higgyétek el az eredményes harcsahorgászat legfontosabb, elengedhetetlen eleme ez. Például egy adott területen, néha elég annyi is, hogy sűrűbben találkozunk fehérhalakkal, mint ahogy erre a jelenségre figyelt fel Csoszi is, egy számunkra teljesen új csatornán. Az idén több élménydömpingben volt részünk a horgászataink során, de ez a csatornabéli felülmúlta az összeset. 48 óra alatt, 15 db harcsa és még jónéhány nem akadt kapás, ami a csukák számlájára írható. Az itt mérlegelt legnagyobb példány (22 kg) megfogása az ominózus „bejárás” nélkül nem valósult volna meg. Csoszi keresés közben háromszor látta ezt a halat ugyan arról a területről felkelni. Az egyértelmű jel alapján a harcsa számára már célzottan kínálhata fel a csaliját, szintén fontos a kapás szempontjából, hogy mindezt félméteres pontossággal tette.

Az itt mérlegelt, legnagyobb harcsa

Az itt mérlegelt, legnagyobb harcsa.

Az itt mérlegelt, legnagyobb harcsa.

Erre a túrára az eszköz készletünk már kiegészült a vadonatúj Wizard Shadow és a Wizard Horizont botokkal is, amik „élesben” is bizonyították, hogy a megszokott minőség és a botok paraméterei változatlanok maradtak. A húsz kiló feletti példány az új Shadow-ra jött. 

Az új Wizard Shadow.

Az új Wizard Shadow.

Csoszi egy hét múlva kiment a csatornán ugyanerre a helyre. Nem volt sok ideje a gyors csalihalazás és a behúzás épphogy belefért a sötétedésig. A nagy várakozások ellenére reggelig semmi sem történt, se fogás se kapás. Egy héttel korábban itt 15 darab harcsát fogtunk! Most meg semmi? Valójában csak annyi történt, hogy egy hete a bejárás során meggyőződtünk arról, hogy ott vannak a harcsák, az ezt követő alkalommal Csoszi már csak feltételezte, hogy még ott lesznek, és ez nem jött be. Az eredménytelen éjszaka után, másnap reggel körülnézett egy kicsit a területen és százméterrel lejjebb felzavart négy-öt harcsát, megtalálta őket. A táplálék halak és velük együtt a harcsák is költöztek, új helyet választottak maguknak.

Professzionális harcsásként a munkám részét képezi a horgásztatás és a személyes oktatás. Majdnem minden esetben előre meghatározott időpontban és helyszínre szól a megrendelés, amit a foglalás és a kiváltott szabadság miatt csak nagyon ritkán tudunk módosítani. Így akkor is kimegyünk a vízre, ha fogási esély szempontjából kedvezőtlen az időjárás.  A horgásztatás általában a megrendelő által választott helyszíneken zajlik. Ha a választás rám van bízva, olyan vízterületet javaslok, ahol a harcsa horgászatában nagyon fontos elemek legjava élőben megmutatható és a halfogásra is jók az esélyeink. Minden esetben a fő cél a lehető legtöbb hazavihető ismeretanyag átadása, mint ahogy a táboraimon is. 

A táboromban fogott nagy harcsák

A táboromban fogott nagy harcsák.

A táboraimban jól felépített tematika szerint napokra elosztva, összesen nyolcóra az előadásaim időtartama, de a tábor ötnapjának minden perce a harcsáról és a harcsa horgászatáról szól, így rengeteg tapasztalattal és megválaszolt kérdéssekkel gazdagabban távoznak a tábor résztvevői. Én a harcsa horgászatát az életmódja alapján közelítem meg, így az általam előadott ismertanyag nagyon hatékonyan alkalmazható bármilyen vízen. Többek között ezért sem jelent nagy kihívást, ha a felkérés számomra ismeretlen, teljesen új vízre szól. A „nehéz” pályának kikiáltott vadvizek sem okoznak gondot, sőt az egyik számomra legkedvesebb kijelentés egy ilyen helyszínen hangzott el egy horgásztatott barátom részéről, (aki saját bevallása szerint, 38 napja volt kapástalan ezen a vízen) az első éjszaka után, szó szerint idézve őt, - „húsz éve horgászom ezen a vízen, a húsz év alatt összesen nem történt annyi esemény, mint ezalatt az egyetlen éjszaka alatt” -. Megjegyzem a következő éjszaka hasonlóan telt, ezen a holtágon, még néhány darab harcsa ki került a partra. Aktív horgászként az éjszaka nagyrészét ébren töltöm, és nagyon figyelek a vízről jövő, elsősorban a harcsák tevékenységére utaló hangokra, így egy termetesebb példány táplálkozó területét is meg tudtam határozni. A pontosítás nem volt nehéz a hangok egy bedőlt fa ágai alól jöttek a túlpartról. A nappali elsődleges bejárás során a kiemelt figyelmet érdemlő kategóriába soroltam a környékét, így a sötét éjszakában is egyszerű volt meghatározni a bejövő hang forrását. A következő éjszaka a fiúk éltek a lehetőséggel, és az általam ajánlott helyet meghorgászva, a harmadik napon már egy húsz kiló fölötti példány megfogásának élményével is gazdagabbak lettek a saját vizükön. Megjegyzem, hogy ők a táboromban ideális időjárási körülmények között, még kapitális harcsákat is tudtak fogni, nem kezdő páros az övék. Az előadásaimból csak egy-két apróságnak tűnő részletről feledkeztek meg. A hazai vízükön, hasznosnak bizonyult számukra egy kis „elmondtam már” jellegű emlékeztető.

A nehéz időszakokban is lehet ügyeskedni

A nehéz időszakokban is lehet ügyeskedni.

 A „kis kitérő” után térjünk vissza a 23-as idényünk végéhez, amit egy horgásztatás keretében egy számomra új, nagyon szép tolnai vízen zártunk. A telihold miatt a mederben található tartások és fekvőhelyek váltak az elsődleges célponttá ezen a vízen is. Az eredmény most sem maradt el a fekvőhelyek fenékközeli horgászata az idényünkhöz méltó mennyiségű harcsával zárult. Az itt felderített fekvőhelyek megalapozták a 24-es idénykezdés sikerességét is, igy a következő írásomban kiemelten foglalkozunk a fekvőhelyek a gödrök célirányos horgászatával és eszközeivel.

Koós Ferenc

BANAX KOÓS SI 7000P 6CS ORSÓ

41 990 Ft

Részletek

HARCSÁZÓ ÚSZÓ

1 490 Ft-tól

Részletek

WIZARD 12X MONSTER BRAID HARCSÁZÓ ZSINÓR

31 990 Ft

Részletek

WIZARD CATFISH CLASSIC PRO HARCSÁZÓ HOROG

1 190 Ft-tól

Részletek

WIZARD CATFISH HORIZONT HARCSÁZÓ BOT

30 990 Ft-tól

Részletek

WIZARD CATFISH SHADOW HARCSÁZÓ BOT

22 990 Ft-tól

Részletek
Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Kuttyogatás az alsó Tiszán
Megjelent: 2024. október 12. | Forrás: Csala Viktor

A Tisza az egész életem végig kiséri mai napig. Gyerekként a folyón tanultam meg horgászni, és annak kikötőjében, a hétvégi bulik előtt a szegedi rakpart ikonikus gyülekező hely volt, de egy találkozásnak is remek állomás. A munka helyem is ennek a folyónak a partján van: egy tradicionális halászcsárda. Az egyik kedvenc horgászvizem. Előre le szeretném szögezni, hogy nem tartom magam nagy rablóhalas horgásznak. Szeretek beülni a csónakomba és kevés...

Wizard-os portyákon
Megjelent: 2024. szeptember 07. | Forrás: Bokor Károly

Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...

Domolykók plasztik lárvákkal
Megjelent: 2024. július 13. | Forrás: Halmos Mihály

  Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykó tilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért...