A fogós Mann’s plasztikok
Megjelent: 2019. június 04. | Forrás: Bokor Károly

Több mint tizenöt éve pergetek az Egyesült Államokból importált Mann’s gumikkal és nem véletlenül kedveltem meg őket. Már a kezdetekben sok szép süllőt, majd egyre több csukát is köszönhettem a távolból importált plasztiknak. Tom Mann több mint hatvan éve alapította mára világhírű műcsali készítő gyárát. A pergető horgászok szerte a világban eredményesen használják az indiánfejes logójáról is jól ismert termékeket. A fogósságát eleinte a nagyobb testű halaknál kamatoztattam, a nagyobb méretű plasztikokat, az izgalmas formákat, ellenállhatatlan műcsaliként kínálhattam fel a számukra. Nem gondolom, hogy csupán én voltam az ügyes, a fogós gumi nagyszerű tulajdonságai is besegítettek. Ha keresném a Mann’s eredményességének okait, elsőként nem a méretekre és formákra, inkább az alapanyagára, abból fakadó mozgékonyságára gondolnék.

Sikeres pergetés után!

Egy jó plasztik műcsalit úgy konstruálnak, hogy az megtévesztő úszással becsapja, azaz kapásra ingerelje a ragadozó halat. A jó alapanyagból fakad a gumi gyakran emlegetett lágysága, ebből pedig az optimális mozgáskészsége. Elég csak egyet kézbe venni, megtapintani és érezzük, a Mann’s gyártói ebben nagyszerűt alkottak. Ám a könnyed, kishalas, vagy inkább „táplálékszerű" mozgáshoz kell a jól tervezett forma is. Fontos egy olyan farok kiképzés, amelytől vezetésünkre beindul és megtévesztően mozogni „veretni" kezd a műhalunk. Ezt bizony nagyon tudják ezek a tengerentúli gumik. A kishalas formák, már a lassú vezetésnél is életre kelnek. Tisztább és mélyebb vizekben megfigyelhető, hogy szabad esésben, lefelé süllyedésben is beindul a farkuk mozgása. A Mann’s fogós tviszterei a könnyed kishalas úszást, a figyelemfelkeltő mozgást még tovább fokozzák.

Keményen kapott.

A tviszterek általában is jól mozognak, de a Mann’s család nagyobb darabjai különösen. Sokszor alkalmazom őket, akár a kisebb, kétfarkú darabokat is. Ezek párhuzamos kis farkincái együtt lobogva, szintén nagyon ingerlően hatnak a rablóhalakra. Használom gyakran ezeket is, de a nagyobb, lobogósabb egyedeket minden gumizásnál előveszem. A csukapergetés kapástalanabb időszakaiban sokszor kisegítenek bennünket.

A gyorsan húzott dupla gumit szereti a balin.

A Mann’s terméknél feltétlenül említeni kell a nem öncélú méret és formagazdagságot is. A sok fogós fazon kombináltan alkalmazza a kishalas test és a tviszteres farok, illetve a tviszteres, bordázott test és kishalas farok variációs lehetőségeit. Ebből születtek az Action Shad és a Svimming Grub modellek. Utóbbi a süllőkkel szemben folyóvizeken a legjobb fegyver, míg az előbbivel a legöregebb csukákat is megtéveszthetjük. A jó kis Action Shad a táncát a leglassúbb tempónál is beindítja és ha rá-rápöccintünk egy kicsit a bottal, megfuttatjuk a hajtókart, szinte beturbózzuk a széles farkukat. Ha valaminek, úgy ennek biztosan messze érzik a vízben a hatása.

Zöldes, csillogó Action Shadre jött.

Nincs a közelben oldalvonal, azaz rablóhal érzékelő szerv, amely ne venné az adást. Nincsen könnyű dolgom, ha ajánlásként is ki akarom emelni a számomra legbeváltabb darabokat, de ezzel a két utóbbi modellel mégis meg kell tennem. A tizenkét centiméteres Action Shad univerzális softja a családnak. Bár süllőre is eredményes, de a lassú folyásokon, az állóvizeken csukára is nagyon ajánlott. Széles, spirális farkának lobogó, impulzív mozgású tánca a kisebb és nagyobb krokikat egyaránt támadásra ingerli. Gyakran a testek és a farkak is külön színekkel hivalkodnak, sok a variáció. Nem meglepő, hogy a csukáknál leginkább a piros színű turbózás a nyerő. Főként a folyóvízi süllők pergetésének eredményes csalija, régi favoritom a Swimmin Grub. Hátrafelé vékonyodó, mélyen bordázott, testének faroknyelén nagy mérető korongot billegtet. Ezzel a széles, kaszáló, erős mozgással, talán a nagyobb táplálék benyomását kelti, előszeretettel robbannak rá a kapitális süllők is.

Mann’s Twister variáció.

MANN'S TWISTER

A télies időkben, a hideg vizekben szinte mindig a „kiadósabb" táplálékot keresik a tüskéshátúak. A hosszú gumis pergető időszakom süllős siker csalijának nevezhetem a Grubot. A legfogósabb színeiből nehezebb biztosat ajánlani, mert még azonos vízben is gyakran változik a süllőink ízlése. Az biztos, hogy nagyon sok szín és annak eltérő árnyalatai közt kereshetjük meg az eredményes megoldásokat. Mélyebb, hidegebb vizekben nálam a fehér és a sárgák jó néhány árnyalata a nyerő. A narancs, a citromsárga, a flitteresen csillogó sárgás-zöldes, a tejfehér a víz tisztaságának függvényében alkalmazható. Kísérletezni mindig érdemes. Ha egyikre rávágásunk van, úgy többnyire megtaláltuk az éppen nyerőt. Ezután érdemes egy darabig kitartani a kapást adó színeknél. A tompábbak a tisztábban, a „világítósabb" színek a zavarosabb vízben kívánatosak.

Optimálisan verető, csukás színű falat.

Minden ragadozóhal tanya közelében érdemes megtáncoltatni ezt a süllőfavorit plasztikot. Azért is szeretem, mert a táncát a pergető botunkban is szépen lehet érezni. A jiges bot persze a gerincessége, feszessége mellett könnyű kell, hogy legyen, csak így élvezetes vele a pergetés. A műcsali pontos érzékelése mellett a rávágás közvetítése, a hatékony, gyors bevágás, és imponáló fárasztás is követelmény a megfelelő pálcától. A plasztikos horgászatra változatlanul nagyon szívesen használom az immár hosszú évek óta bizonyító „saját" botjaimat. A nagyobb gumik mellett nem felejthető el a kisebbek eredményessége sem. Szinte minden ragadozóhalhoz és minden helyzethez találunk megfelelő Mann’s-es kínálatot.

A Swimmin Grub és az Action Shad.

MANN'S SWIMMIN GRUB | MANN'S ACTION SHAD

Az egészen kicsik már az ultra light pergetési stílushoz passzolnak. Természetesen ezerféle színben találkozhatunk az apróságokkal is. A legjobb gumik is csak úgy mozognak, amint a jig horog, vagy a csebus megoldásunk lehetővé teszi. Feleslegesen nagy súlyokkal, fejekkel, ne terheljük a szerelésünk harmóniáját, ne blokkoljuk a jó mozgáskészséget. Ha sok a súly, gyorsabb vezetéssel tudjuk csak fenék felett, vagy még feljebb, vízközt táncoltatni a guminkat. A túlságosan kicsi súllyal sem optimális a felkínálásunk.

Süllőcsemegék, kedvenc színeimben.

A fenékre érkezést leginkább a süllős gumizásoknál kell, hogy mindenképpen érzékeljük. Szükségszerű, hogy a vezetés közben, lesimítunk, letapintunk a talajra. De csak azért, hogy onnan felugrasztva ismét ott úsztathassuk a plasztikot a megbújó süllők felett. A vezetés fűrészfogas, kissé hullámvonalas legyen, a halak szeretik a lefelé is „szálló" műcsalikat olyan keményen durrantanak rá, mintha attól félnének, hogy a fenékről már nem is tudják felkapni.

A vonzó szín egyik fele ellenállhatatlanul csillog is.

Csukás tanácsként a vezetésük kapcsán említeni szeretném, hogy szintén lassan járassuk vízközt a gumit, például az Action Shad-et. A hullámvonal az egy két méteres mélységeknél teljesen a felszín és a fenék közt rajzolódjék.

Erős, hosszú élettartamú, nagyhalas zsinórral is harmonikus a bot.

BOKOR SPIN BOT | BOKOR FULLCONTACT 8 FONOTT ZSINÓR

Egészen a víz tükréig táncoltassunk fel és onnan gyakran szabadon is ejtegessünk lefelé. A hulló ágba a csukák is szeretnek beledurrantani. Bár csak minden pergető sokszor megtapasztalná ezt a jó kis pillanatot. Ha ehhez jól választunk plasztikot, fokozzuk az esélyeinket.

A jig horog, a biztos előke fontos alkotórésze a szerelésnek.

Ezért is említettem fel régi barátságomat a Mann’s gumikkal, próbálják ki az indiános műcsalit, önök nem fogják megbánni, legfeljebb a halak.

Szöveg és fotók: Bokor Károly

MANNS ACTION SHAD

950 Ft

Részletek

MANNS SWIMMIN GRUB

950 Ft

Részletek

MANNS TWISTER

950 Ft

Részletek
Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Kuttyogatás az alsó Tiszán
Megjelent: 2024. október 12. | Forrás: Csala Viktor

A Tisza az egész életem végig kiséri mai napig. Gyerekként a folyón tanultam meg horgászni, és annak kikötőjében, a hétvégi bulik előtt a szegedi rakpart ikonikus gyülekező hely volt, de egy találkozásnak is remek állomás. A munka helyem is ennek a folyónak a partján van: egy tradicionális halászcsárda. Az egyik kedvenc horgászvizem. Előre le szeretném szögezni, hogy nem tartom magam nagy rablóhalas horgásznak. Szeretek beülni a csónakomba és kevés...

Wizard-os portyákon
Megjelent: 2024. szeptember 07. | Forrás: Bokor Károly

Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...

Domolykók plasztik lárvákkal
Megjelent: 2024. július 13. | Forrás: Halmos Mihály

  Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykó tilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért...