Az elveszett pisztrángok nyomában
Megjelent: 2010. július 30. | Forrás: Nagy Levente

Az elmúlt néhány esztendőben, ha pisztránghorgászatról esett szó, egyre több negatív, lehangoló véleményt halottam pisztrángos vizeink állapotáról.


Ez nem véletlen, hisz természetes vizeink egyre nagyobb megpróbáltatásnak vannak kitéve. Szennyezés, erdőkitermelések, orvhalászat… ezek mind olyan problémák, melyek megnehezítik vízben élő barátaink életét.


Az elveszett pisztrángok nyomában.


Különösen pisztrángjaink vannak nagy veszélyben, hisz ezek a legérzékenyebbek a vizek minőségére, és környezetük gyors változására.
Ismerek olyan vizeket, melyekben néhány éve még szép számban volt jelen a sebes pisztráng, mostanra viszont szinte teljesen kivesztek vagy elvándoroltak belőle.

Azért szerencsére még akadnak Erdélyben, a fenyvesek között olyan háborítatlan vizek, ahol jól érzik magukat ezek a kis színpompás ragadozók.

Egy ilyen kis patakra látogattunk el cimborámmal a minap, mely távol esik a civilizáció hangos zajától, ahol még nyugodt körülmények között szaporodhatnak és növekedhetnek pisztrángjaink.

Az igazság az, hogy nem szívesen nevezem meg ezeket a vizeket, hisz féltem lakóit. Féltem azok elől, kik törvénytelen módszerekkel zsákmányolják ki ezeket a vizeket…


Ez a kristálytiszta patak tökéletes
életteret biztosít pisztrángjainknak.


Vargánya…

Bármely kő mögött, hol a víz egy kicsit megfordul, ott lehet a pisztráng, melyet keresünk.


Megtalálni a patakot nem volt egyszerű. Autóval az út járhatatlan, így a horgászatot egy közel másfél órás gyaloglás előzte meg, melynek végén ott várt bennünket a szinte érintetlen természet, kristálytiszta patak és benne a remélt vad pisztrángok.

Mielőtt belekezdenék a tulajdonképpeni élménybeszámolóba néhány szót ejtenék a felszerelésről és magáról a módszerről, mellyel eredményesen lehet horgászni ezekben a kis vizekben.


A hosszú gyaloglás után
jól esik egy kis forrásvíz.


A legyezés a helyszűke miatt csak helyenként kínál lehetőségeket, így a legeredményesebb módszernek a könnyűpergetést tartom ezekben a kis, fákkal, bokrokkal benőtt vizekben.

Rövid 1, 8-2, 1 méteres ultralight pergetőbot, egy 1-2 ezres orsó, rajta 0, 18-0, 22 mm vastag monofil zsinór, néhány apró műcsali elegendő, hogy ezen kis ragadozók nyomába eredjünk.

.E.T PERCH BLADE UL és E.T EXCALIBUR FD


Műcsalik közül elsősorban a körforgók bizonyulnak fogósnak és véleményem szerint ezek azok a műcsalik, melyeket a gyors vízben, rövid vontatási távon a legeredményesebben lehet "megszólaltatni".

Fontos hogy a körforgóknak meg legyen a kellő súlyuk és, hogy jól pörögjenek még akkor is, ha a víz folyási irányával egyazon irányba vontatjuk.
A színeknek is van jelentősége, viszont általános szabályokat nem lehet hozni, hogy mikor mi működik. Mindig más a nyerő, ezért jó, ha van az ember tarsolyában néhány szín, néhány modell és mérettípus, melyeket váltogatva megtalálhatja azt, amit éppen akkor a hal szeret.

Mivel ezekben a vizekben a halak átlagmérete valahová a 20 és 25 centi közé tehető, a körforgók méretét is ehhez kell igazítani. A 0 és az 1-es méret, ami a legmegfelelőbb!

Aki nem akar kísérletezni a márkanevekkel, és olyan körforgót szeretne vásárolni, ami minden körülmények között megállja a helyét, annak bátran ajánlom a MOSCA illetve az E.T WIZARD körforgókat, melyeket a legtöbb pergetőhorgász dicsérő szavakkal illet.


E.T TURBO LONG – kiválóan
működik gyors folyású vízben is.

Azt hiszem a MOSCA körforgókat
nem kell senkinek bemutatni.


És ha már márkanevek is szóba kerültek, megemlíteném a horgászbotom nevét is, mely még ismeretlenül cseng a pergetőhorgászok fülének, hisz az idei újdonságok közül való.

Elöljáróban annyit a horgászbotról, hogy mind, ahogy a neve is sugallja (E.T PERCH BLADE ULTRA LIGHT) elsősorban sügér, domolykó, pisztráng, azaz az apróbb testű ragadozók pergetésére van kifejlesztve.
Amiben eltér a hasonló kategóriájú UL társaitól az, hogy IM 12 carbon teste vékony üvegszál hegyben végződik, mely kellően érzékennyé és ugyanakkor erőssé teszi a horgászbotot.

Első horgászat után csak dicsérő szavakkal tudom illetni a botot, átfogóbb véleményt azonban, majd a későbbiekben, egy másik írásomban fogok formálni róla, mikor már túl leszek néhány horgászaton…


Az első kis pettyes.


Micsoda színek!

Gyors fotózás
aztán ment is vissza.


Kicsit nehezen tért magához.

Egy ígéretesnek tűnő hely.


Visszatérve a horgászat izgalmasabb feléhez magához az élményekhez, a horgászat első néhány perce már biztató jeleket mutatott a későbbiekre nézve.

Rögtön az első dobásnál egy kis alig 10 centis sebes követte le a fél méteren vontatott körforgót.

A pisztrángra úgy általában nem jellemző, hogy egyetlen szűk helyen többen is csoportosuljanak, viszont ezekben a kis vizekben elég kevés az igazi haltartó hely, így ha találunk egy kisebb zúgót, mélyebb gödröt érdemes többször beejteni a műcsalit, hisz tapasztalatom szerint akár több pettyes is rejtőzhet benne.

Így volt ez mindjárt az első megállónál is, hisz rögtön két pisztrángot is sikerült kipergetni a kristálytiszta vízből, egy kis zúgó mosta gödörből.
A második hal után a hely már nem adott többet, így fennebb haladva a patakon újabb helyeket próbáltunk…


Egy újabb sebes.


Sötét színe arra utal, hogy
árnyékos, sötét helyen él.

Méretre ugyan nem nagyok, de
annál nagyobb értéket képviselnek!


Fontos, hogy a körforgó akkor is jól forogjon, ha a víz folyásával egyazon irányban vontassuk! Ennek nagy jelentősége van, hisz tapasztalataim szerint sokkal eredményesebb, ha felfele haladva dobálunk.
Ezt azzal tudom magyarázni, hogy a pisztrángok a folyással szembe fordulva várják a víz hozta táplálékot és ha a patakon lefele haladunk akkor valószínű, hogy a kristálytiszta vízben a pisztráng hamarabb kiszúr bennünket, mint ahogy azt mi gondolnánk.


Aznapi legnagyobb.


Nem könnyű becsapni őket, hisz a legapróbb jelre is, ami eltér a számukra megszokottól, gyanakvóvá válnak, és inkább választják a biztonságot nyújtó ágakat, köveket, minthogy fejüket vesztve rárontsanak az általunk vezetett műcsalira.

Több alkalommal is szemtanúja voltam olyan helyzetnek, amikor csak lekövették az apró körforgót, de eszük ágában sem volt ahhoz hozzáérni. Persze ez a jelenség minden ragadozó halunknál előfordul, viszont a pisztráng különösen óvatos hal, így ezt nekünk horgászoknak is szem előtt kell tartanunk, mikor üldözőbe vesszük őket…


Az utolsó, melyet
aznap sikerült fognunk…


A rendelkezésünkre álló szűk három órában több helyet is kipróbáltunk és szinte mindegyikükben találtunk néhány halat.
Összesen 7 pisztrángot sikerült fognunk, melyeknek átlagmérete 22-25 centi volt.

Aznap legfogósabb műcsalik az 1-es méretszámú, 2 gramm súlyú arany színű, piros (fekete) pöttyökkel díszített MOSCA körforgók voltak, melyeknek a korábbiakban is sok szép halat köszönhetünk...


Irány haza…


Hazafele menet a vacsora is összekerült…


Rövid volt a patakparton eltöltött idő, viszont felejthetetlen élmény és megnyugtató érzés hogy vannak még vidékünkön olyan vizek, melyek még nem fertőződtek meg.
Remélem a közeljövőben sikerül még ehhez hasonló vizet találni és hasonló jó érzéssel folytatni ezen sorokat.


WIZARD TURBO LONG KÖRFORGÓ

590 Ft-tól

Részletek
Lowrance akció
Megjelent: 2025. április 08. | Forrás: Lukácsi Béla

Spórolj a Lowrance-szel: válassz a promócióban meghirdetett Lowrance termékek közül , és kapj pénzvisszatérítést! Az ajánlat 2025. május. 31-ig érvényes! A pénzvisszatérítést a vásárlással egyidőben megkapod, előrefizetés esetén pedig megküldjük neked a visszatérítést. íme a lista az akcióban szereplő termékekről:   Leírás: SKU szám EURO HDS PRO 9 ACTIVEIMAGINGHD...

Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Kuttyogatás az alsó Tiszán
Megjelent: 2024. október 12. | Forrás: Csala Viktor

A Tisza az egész életem végig kiséri mai napig. Gyerekként a folyón tanultam meg horgászni, és annak kikötőjében, a hétvégi bulik előtt a szegedi rakpart ikonikus gyülekező hely volt, de egy találkozásnak is remek állomás. A munka helyem is ennek a folyónak a partján van: egy tradicionális halászcsárda. Az egyik kedvenc horgászvizem. Előre le szeretném szögezni, hogy nem tartom magam nagy rablóhalas horgásznak. Szeretek beülni a csónakomba és kevés...