Talán nem tűnik túlzásnak az az állítás, miszerint a harcsa az a hal, amelynek a horgászatát a legtöbb mítosz övezi, a legtöbb utánajárást igényel, és a legszélesebb skálán mozog a megfogására alkalmas módszerek száma. Mindamellett, hogy minden módszerrel szívesen horgászom e nagytestű ragadozóra, ha tehetem az esetek többségében, mégis műcsalikkal próbálom becsapni őket. Talán azért is, mert a harcsahorgászat egyik legizgalmasabb, legszebb, és legsportszerűbb módszere a pergetés. Leggyakrabban a mozgó csónakból a part elé dobálós stílust alkalmazom. Ezzel lehet a legnagyobb felületet átkutatni, és a leglátványosabb kapások is ennél a módszernél vannak.
Legyen mindig miből csemegézni |
Talán senkinek nem mondok újat azzal, hogy a harcsamániások egyik „Mekkája" az olaszországi Pó folyó. Ezért sem meglepő, hogy legutóbbi túrám ehhez a vízhez kapcsolódik. Most sokan legyintenek, hogy: -Á persze, ott könnyű! –pedig ez nem így van. Az bizonyos, hogy több harcsa van ott a vízben, mint azt megszokhattuk más vizeken, de ott is oda kell tenni magunkat a siker érdekében. Vannak körülmények, mikor az átlagosnál kevesebb erőfeszítéssel foghatunk nagy, és sok halat. Ilyen például az áradásban, a zavaros vízben történő horgászat, de egy alacsony vízállásnál, ami ráadásul apad, és tiszta is nem egyszerű a dolgunk. Először is nem állnak olyan merészen ki a part mellé, és, ha ki is bátorkodnak, meggondoltabban, óvatosabban táplálkoznak. Nos, ilyen időszakokban is lehet eredményt elérni, ha megtaláljuk a helyeket, ahol tartózkodnak, és a megfelelő műcsalikat csatoljuk a zsinór végére.
A csali megválasztása az esetek többségében fogas kérdés. No persze ezt leszűrhetjük bizonyos jelek alapján, hogy felszínen közlekedő, vagy mélyenjáró modellekkel vallassuk a vizet, de olykor ennyi nem elég. Néha az is érdekli a harcsát, hogy csörög a wobbler vagy nem, karcsú, illetve tömzsi testalkatú, és bizony a méret is igen fontos lehet. A legjobb, ha felkészülünk, és van miből válogatni. Nem csak az olasz harcsák esetében szembesülünk ezekkel a kérdésekkel, más folyóvizeken is hasonló gondokkal kell megküzdenünk, ha halat szeretnénk fogni.
02. Néha nem könnyű a választás
Míg a mélyre törő csalik használatát kizárja a sekély víz, addig a mély víz nem küszöböli ki a felszínen vontatható wobblerek alkalmasságát. Az ok egyszerű, a lapos vízben lekoppannak a fenékre a mélyen járó modellek, elakadnak, kihagy a mozgásuk. Az ilyen sekély partrészek alatt a homokos, lapályos szakaszokat értem, ahova bizonyos helyzetekben kiáll a ragadozó éjszaka. Ilyen szakaszokból nagyon sokat lehet találni a Pó folyón. Könnyű rájuk bukkanni, általában a kanyarulatok belső ívei mind laposak, no meg a szigetek végén is ilyen részeket találhatunk. Ugyanakkor a parton elhelyezett táblák is nagy segítségünkre lehetnek. Amelyik fele piros a táblának, azon a parton sekély a víz. Amennyiben a harcsák ilyen részeken vadásznak, azt könnyű észrevenni. Olykor hallani, hogy rabolnnak, hangos durranásokkal veszik le a felszínről a táplálékot. A rablások hiányában is könnyen felfedezhetőek a bajszosok, ugyanis a kis mélység miatt az ott tartózkodó táplálékhalak locsolnak, ugrálnak, menekülnek a nagy testek útjából. Itt jönnek igazán jól a sekélyen járó modelek, mint például a Salmo Whitefish, kétrészes felszíni változata, illetve a duci Manns C4 elite. Az utóbbi lassú vontatás melett is igen szépen veret, pár centivel a felszín alatt is elhúzható, valamint a benne lévő golyóknak köszönhetően csörög is.
A piros fele a táblának azt jelöli, hogy ott tilos közlekedni a vízi járművekkel, azaz ott sekély a víz | Ezeken a homokzátonyokon nappal csak pihenni érdemes, éjszaka indul be az élet |
Mindkét modell duci és csörgős. különbség az, hogy a Manns a felszín közelében jár, míg a Boxer mélyre megy | Kétrészes Whitefish-ek, a piros fejű kell a sekély vizekre |
Mindig csomómentes kapcsot használok (not-a-knot) |
Az ilyen lapos szakaszokon nem az annyira látványos „beeső wobbleres kapás" a jellemző, gyakoribb, hogy a mozgásban lévő csalinak ver oda. Természetesen felfigyel a csobbanó csalira, de általában araszos vízben landol a wobbler, ezért oda ritkán szalad ki érte. Viszont, amint elkezdjük befele, a mélyebb fele vezetgetni, és eléri azt a részt, ahol már van 50-60 centi víz, ott már megeszi. Ezek a kapások is igen izgalmasak, hisz a kis víz miatt az akasztás pillanatában felloccsan a hal. Mivel a húzott wobbler a nyerő, ezért itt kell figyelni, hogy elég csábos legyen a mozgása.
Elkapta | Elengedem, talán még találkozom vele, vagy az utódaival |
Nem akarja visszaadni | A legszebb pillanatok egyike |
A dögmeleg nappalokat ilyen giccses napnyugták követték |
Természetesen nem csak a sekély, homokos részeken lehetünk eredményesek a felszíni csalijainkkal, hanem a mélyebb partoldalakon is jól szerepelnek bizonyos körülmények közt. Például, mikor a felszínről veszi le táplálékát, ekkor lehet hallani is, ahogy rabol. Ilyenkor bátran dobhatjuk a sekélyen járó műhalainkat. Ekkor a leggyakoribb a part mellett becsobbanóra érkező, vagy az első húzott méteren támadó harcsa. Mivel a víztetőről kajál, vagy annak közeléből ezért érdekelheti a felszínen kacsázó wobbler is. Nem csak a part mellett támadhatja meg a műcsalinkat, nagy mélységek felet is táplálkozik, az úgymond nyílt vízen, ahol örvénylik, kavarog, meglassul a víz sodra. Ezekre a helyekre sokszor összebandáznak a táplálékául szolgáló halak, és előszeretettel vadászik rájuk. Itt szintén nagy szerepet kapnak felszíni wobblerek, hisz egy mélyre törőt olyan rétegben vezetnénk, ahol már elkerüli a figyelmét. Ezekben az esetekben a vontatottra támad általában. Illik ilyenkor kicsit meg-megállítani, lassabban vezetni a csalit, mintha az áramlattal küzdő hal lenne.
A húzottra vágott oda | Az akadás jó volt, nem kellett reszketem a fityegő horgoktól |
Szemtől szemben | Pózolgatunk |
Néha a fogak közt is tart az akadás | Máris mehet |
Horgászat a Pó-deltában: www.pofolyo.hu