Cserkelés domolykóra Salmo wobblerekkel
Megjelent: 2021. június 30. | Forrás: Szebenyi Péter

Ha a domolykók és a köztem lévő korábbi kapcsolatra gondolok, akkor mindig a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász esete jutot eszembe. Hisz szegény narancs sipkás mese hősünk nap mint nap látta a halat, de megfogni nem tudta. Csúnyán kinevették minden próbálkozását.

Így jártam én is évekig a domikkal. Láttam őket, de minden próbálkozásom kudarcosan eredmény nélkül ért véget! Szerencsére ez a múlt és megosztanám Veletek a receptet amivel orvosolni tudtam ezt.


Szerelés

Botunk rendelkezzen kellően érzékeny spiccel amivel a kis csalik is finoman vezethetőek, de mégis legyen gerices, hisz egy agresszíven védekező halfajt akarunk eredményesen partra segíteni. Mindeképpen „A” akcióban gondolkodjunk. 

Vékony, 0,06-0,10 mm vastagságú lehetőleg kevésbé rikító fonott zsinórunk fog nyúlás mentes közvetlen kapcsolatot bíztosítani köztünk és a csalink között.

Fluoro carbonunk vastagsága és szakító szilárdsága alkalmazkodjon a fonottunk paramétereivel. A hosszával ne spóroljunk. Maximalizáljuk annyiban amivel még pontosan tudunk dobni. Mégis azt javaslom, hogy 80-100 cm alá ne menjünk, hisz a domolykó támadás előtt hajlamos a csali elé „rohanva” megfigyelni annak biztonságosságát. Rendszeresen 120-150 cm-es előkékkel horgászok.


Cserkelés és csalik

Árnyékunk soha ne vetődjön a vízre. Leendő zsákmányunk kiváló látásával észrevesz minket és az a szakasz az adott napra már eredménytelen lesz. Csaliválasztásban figyeljük meg az aktuálisan vízbe pottyanó rovarok fajtáját és szinét. Közvetlenül a tilalom előtt és után a cserebogár mintázat jött be nálam. Ősszel a rikító piros és sárgas színek az eredményesebbek. Küsz ívásakor a Salmo Sparky Shad-ekkel többször is kiváló hatást értem el.


Salmo domis seregem. Szemből karakteres ábrázatúak a Lil’Bug-ok.

Ovis domik szeretik a bogarakat.


A nagyobb példányok már óvatosabbak, de a lil’bug a sikerünk egyik kulcsa lehet.

Ha pedig igazán kitartóan űzzük, akkor egy hasonló példány lehet a jutalmunk. Őt az autópálya híd lábai mögé bújva tudtam becserkelni. Izgalmas lopakodás és egy heves, felszerelést és horgászt nem kímélő fárasztás eredménye lett ez a közel másfél kilós domolykó.

Ahogy teltek az évek és felvettem a fejlődő technikával a tempót, sikerült kifejlesztenem egy olyan szerelést, cserkelési technikát, vezetési stílust, és végül (talán ami a legfontosabb) egy csali választási metódust amivel domolykó kergetése terén Nagy Ho-Ho-Ho Horgászból sikerült a már jól ismert „Horgász a pácban” című film főszereplőjévé, Blaireau-vá fejlődnöm.

Forrás: Szebenyi Péter

Salmo LilBug 2 cm

3 390 Ft

Részletek
Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Kuttyogatás az alsó Tiszán
Megjelent: 2024. október 12. | Forrás: Csala Viktor

A Tisza az egész életem végig kiséri mai napig. Gyerekként a folyón tanultam meg horgászni, és annak kikötőjében, a hétvégi bulik előtt a szegedi rakpart ikonikus gyülekező hely volt, de egy találkozásnak is remek állomás. A munka helyem is ennek a folyónak a partján van: egy tradicionális halászcsárda. Az egyik kedvenc horgászvizem. Előre le szeretném szögezni, hogy nem tartom magam nagy rablóhalas horgásznak. Szeretek beülni a csónakomba és kevés...

Wizard-os portyákon
Megjelent: 2024. szeptember 07. | Forrás: Bokor Károly

Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...

Domolykók plasztik lárvákkal
Megjelent: 2024. július 13. | Forrás: Halmos Mihály

  Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykó tilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért...