Csukák spinnerekkel
Megjelent: 2024. június 08. | Forrás: Halmos Mihály

A korábbi évek jól bevált tendenciáját követve a csukatilalom végeztével ismét a spinnerbait műcsalik kerültek nálam főszerepbe. Eredményességüket vizsgálva több szempont is felsorakozott mellettük. A Wizard spinnerek 7-10 grammos változataival tökéletesen meg tudtam horgászni a sekély csatornákat, a szinte napról napra magasabb-hosszabb növényszálak felett gond nélkül tudtam vezetni a kínálat legkönnyebb típusait.

A február közepe óta tartó jelentős melegedés hatása egyértelműen látszott május legelejére a vízparti környezeten. A természet egy hónappal volt gyorsabb a szokásosnál, melyet cseppet sem bántam

A február közepe óta tartó jelentős melegedés hatása egyértelműen látszott május legelejére a vízparti környezeten. A természet egy hónappal volt gyorsabb a szokásosnál, melyet cseppet sem bántam

A csukák már rég túl voltak nászukon, a sügértilalom viszont még javában tartott. Így a spinnerbaitek melletti döntés azért is volt kézenfekvő, mert ezáltal teljes mértékben el tudtam kerülni a rohamaikat. Körforgó villantóval bizonyára az oltalom alatt álló kis csíkosokban kárt tehettem volna a forgókanalak drillingjeivel.

A hét, illetve tíz grammos spinnerek nagyon lassú bevontatás mellett is az őrületbe kergették a csukákat

A hét, illetve tíz grammos spinnerek nagyon lassú bevontatás mellett is az őrületbe kergették a csukákat

Apropó, lassú bevontatás! Meggyőződésem, hogy a nagyon csekély áramlású csatornákon is alkalmazott lassú csalivetetés eredményes, hiszen ezeket a műcsalikat tudjuk ilyen formában a legtovább a legígéretesebb zónákban terelgetni!

3-26 grammos Wizard Edge, mint meghosszabbított jobb kezem. Ezzel a gerinces bottal a bevágás gyorsan ütötte át a csuka kőkemény, csontos állkapcsát

3-26 grammos Wizard Edge, mint meghosszabbított jobb kezem. Ezzel a gerinces bottal a bevágás gyorsan ütötte át a csuka kőkemény, csontos állkapcsát

A mindössze 50-60 centiméteres (helyenként még annyi sem) vízoszlopot a nap bármely csukára ígéretes időszakában  - tehát az éjszaka kivételével - jelentős fénymennyiség éri, így próbáltam a legvisszafogottabb tónusú spinnerekkel dolgozni. A legtöbb kapásom most is a feketére volt, így továbbra sem volt kérdés, hogy mit és melyiket kell erőltetni nemcsak derült időben, de akkor is, amikor a felhőzet bármely formája szűri a vízfelületet érő fényt.

A hínármező esetenkénti gyors takarításában, a pontos csalivezetésben és a késlekedés nélküli reakcióban volt segítségemre a nyolcszoros szövésű Wizard fonott

A hínármező esetenkénti gyors takarításában, a pontos csalivezetésben és a késlekedés nélküli reakcióban volt segítségemre a nyolcszoros szövésű Wizard fonott

Az igazán fogós, és ez által óriási becsben tartott spinnerem. A kapás az esetek száz százalékában a „polipra” érkezik!

Az igazán fogós, és ez által óriási becsben tartott spinnerem. A kapás az esetek száz százalékában a „polipra” érkezik!

Műcsalinkkal érdemes legyezőszerűen átfésülni az előttünk elterülő vízfelületet a csatorna teljes szélességében, a spinnerekre a kapás bárhol bekövetkezhet. Ért már kapás jó hallal a 20 méteres pórázon kint lévő csalira mindössze kettő hajtókarfordulat után, jött sok hal féltávon is, de volt sok esetben kikövetés is, melyeknek csak a 30 százaléka végződött kapással.

Átlagos forma csatornai csukaifjonc, aki spinnerbaitre éhezett meg

Átlagos forma csatornai csukaifjonc, aki spinnerbaitre éhezett meg

Pergetésnél jól bevált Wizard kapcsok. Kedvencem a nice snap és a csomómentes „kötést” biztosító not-a-knot

Pergetésnél jól bevált Wizard kapcsok. Kedvencem a nice snap és a csomómentes „kötést” biztosító not-a-knot

Minden erejükkel a végsőkig harcolni képes, vad példányokkal volt szerencsém találkozni most is. A tusa alatt számos bukfencet produkálnak, betörnek a növényzet közé, s szereznek ezáltal gyorsan gyógyuló felületi sérüléseket

A spinner horgának hegyére mindig nagy figyelmet fordítsunk. Ha kétségeink vannak, nem habozzunk, azonnal vegyük elő a fenőkövet és varázsoljuk újjá és kifogástalanná.

A horgot két ujjunk közé fogva a hegy irányába haladó mozdulattal minden oldalról húzzuk át a fenőkövön

A horgot két ujjunk közé fogva a hegy irányába haladó mozdulattal minden oldalról húzzuk át a fenőkövön

A körömpróba során nem szabad hogy megcsússzon a horog!

A körömpróba során nem szabad hogy megcsússzon a horog!

Újabb pöttyös tigris vált potenciális áldozatává a műcsalinak

Újabb pöttyös tigris vált potenciális áldozatává a műcsalinak

A spinner egyágú vékony húsú horga minimális sérülést hagy maga után például egy villantó hármas horgához képest

A spinner egyágú vékony húsú horga minimális sérülést hagy maga után például egy villantó hármas horgához képest

Egy kiadós fárasztás után jön méterről méterre közelebb a nap talán legszebb hala

Egy kiadós fárasztás után jön méterről méterre közelebb a nap talán legszebb hala

A spinnerbaitek vezetése, vontatása megegyezik a körforgókéval, a folyamatos hajtókar tekerés mellett, variálhatjuk a csali mozgását ejtegetésekkel, megállításokkal, majd hirtelen újraindítással.

A nap hala, akiért érdemes pergetőbotot ragadni, és akár kilométereken át cserkészni a legvadabb környezetben is

A nap hala, akiért érdemes pergetőbotot ragadni, és akár kilométereken át cserkészni a legvadabb környezetben is

Forrás: Halmos Mihály

WIZARD EDGE SPIN PERGETŐ BOT

8 790 Ft-tól

Részletek

WIZARD MXT8 BRAID SÖTÉTZÖLD FONOTT ZSINÓR 150M

8 290 Ft

Részletek

WIZARD NICE SNAP KAPOCS

550 Ft

Részletek

WIZARD NOT-A-KNOT KAPOCS 6DB/CSOMAG

550 Ft

Részletek

WIZARD SPINNERBAIT

1 015 Ft-tól

Részletek
Wizard wobblerek tesztje 1.
Megjelent: 2025. december 25. | Forrás: Halmos Mihály

A változatosság gyönyörködtet!-szól a már-már közhelynek tűnő, oly sokszor idézett mondat. És mégis mekkora igazság van benne. Tökéletesen tükrözi a legújabb Wizard wobblerekről alkotott őszinte véleményemet. No, de valójában ennél sokkal többről van szó. E wobblerválogatással a sügér és domolykó horgászatától, a balinon át, egészen a süllő és csuka pergető horgászatáig kínálunk eredményes műcsalikat. E cikk részletes leírást nyújt a...

Wizard pergetőbotok tesztje
Megjelent: 2025. december 11. | Forrás: Halmos Mihály

A 2025-ös ragadozós szezon legjavára érkeztek meg a Wizard pergetőbot újdonságai, október végétől három új családdal bővült a márka amúgy sem szerény kínálata. Az Arcane, Norvion és Dravon nevekkel fémjelzett pálcák főként a jiges vonalat erősítik, de azok a pergető sporttársak is örülhetnek, akik a wobblerezéshez keresnek köztük profi, kompromisszumtól mentes társat. A csúcsbothoz álomsüllő dukál. Hát így lettem én is rabja a Dravonnak,...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....