Csukapergetés spinnerekkel
Megjelent: 2023. július 22. | Forrás: Halmos Mihály

Minden műcsalinak eljön egyszer a maga helye és ideje, ami ott és akkor úgy fog működni, ahogyan semmi más típus nem képes akkor. Ez az áttörés aztán megváltoztatja az addigi rangsort. Minden pergető horgász dobozában ott lapulnak a favoritok, melyek persze számos esetben képesek elvérezni, mégis hiszünk bennük, mert tudjuk, hogy működnek. Ugyan ezt a bizalmat kell, hogy megelőlegezzük azoknak a méltatlanul háttérbe sorolt csaliknak, mint amilyenek a spinnerbaitek. Szent meggyőződésem, hogy bizony sűrűn vannak olyan periódusok, amikor csukára nincs, és nem létezik nála eredményesebb csali!

Ideális vízállás mellett, esőfelhők szűrte nappali fényviszonyok csábítottak pergetésre egy májusi hétvégén.

A 7-35 grammos Wizard Samurai már elég kemény a 14 grammos spinner határozott kezeléséhez, a pontosdobásokhoz, és a hatékony bevágásokhoz.

A Wizard spinnerbaitek nagy előnye, hogy torzsás, növényes részeken is többnyire elakadás nélkül vezethető. Függőleges álló helyzetben nagyon szűk keresztmetszetben szeli a vizet, pont ezért preferált csali minden más előtt, nádasokban és töklevelek között is a bosszantó leakadásoktól mentesen terelgethető.

Az ingerlő vibrációt a felső részen elhelyezett dupla forgó kanál adja, pont azon a rezonancia tartományban, amelyért minden csuka megőrül. 

A forgókanalak hosszúkás, keskeny formájuk miatt a vízben kisebb ellenállással vezethetők amellett, hogy a forgásuk intenzitása nagyon is optimális.

Az ötezres méretű Wizard Edge orsóm dobjára a fonottal való feltöltés előtt pár menetet tekerek vékony monofilból annak érdekében, hogy a fonott semmiképpen se csúszhasson meg!

A tökéletesen szabályos, körkörös keresztmetszettel bíró, nyolcszorosan szőtt csúcsminőségű fonott zsinórban minden körülmény között megbízhatunk.

Az Edge mindent tud, amit egy modern pergető orsónak tudnia kell. A súlycsökkentésre itt is kényesen ügyelt a tervező, emellett elnyűhetetlen, precíz kulisszás dobemelést kapott.

A nagyméretű Edge pergetőorsó nálam spinnerbaitek, nagyméretű wobblerek, valamint körforgók használatánál teljesít szolgálatot a legnagyobb megelégedésemre. Futása precíz, finom légies, hatalmas dobja az átlagosnál vastagabb, a nagyobb kiszerelésű vastag fonott zsinórokat is észrevétlenül felszippantja.

Ezen a májusi, kissé borult hétvégén több csukának is elnyerte tetszését a Wizard fekete bojtos spinnere. Ő egy titkos csali nálam, amikor a hagyományos villantók helyett valami alternatív megoldás kell, ahol muszáj előtérbe helyezni a lassabb csalivezetést.

Tökéletes alsó akadás, mely jól állta a fárasztás alatti piruetteket és bukfenceket.

Alkonyatra eltűntek a felhők az égről. Abban a bizonyos egy órában volt, hogy egy 20 méteres szakaszról féltucat csukatámadást kellett elviselnie a spinnernek.

Egy bátor jelentkező, akit az első rontott kapás után a partszélből csalogattam ki a következő dobásnál.

A csatornán vagy a parttal párhuzamos, vagy a túloldalról átlósan lassan átvezetett csali hozza meg a kapást.

A nap egyik legszebb pöttyös tigrise. Hatalmasat küzdött azért, hogy kamera elé kerülhessen egy gyors exponálás idejére.

Bíztatok minden pergetéssel próbálkozó, kezdő vagy haladó társamat, hogy bátran nyúljatok a nem mindennapi, extrémnek számító, bizarrnak tűnő műcsalik után is. A csukák nagyra értékelik! Spinnerre fel!

Forrás: Halmos Mihály

WIZARD EDGE ORSÓ

15 065 Ft-tól

Részletek
Wizard wobblerek tesztje 1.
Megjelent: 2025. december 25. | Forrás: Halmos Mihály

A változatosság gyönyörködtet!-szól a már-már közhelynek tűnő, oly sokszor idézett mondat. És mégis mekkora igazság van benne. Tökéletesen tükrözi a legújabb Wizard wobblerekről alkotott őszinte véleményemet. No, de valójában ennél sokkal többről van szó. E wobblerválogatással a sügér és domolykó horgászatától, a balinon át, egészen a süllő és csuka pergető horgászatáig kínálunk eredményes műcsalikat. E cikk részletes leírást nyújt a...

Wizard pergetőbotok tesztje
Megjelent: 2025. december 11. | Forrás: Halmos Mihály

A 2025-ös ragadozós szezon legjavára érkeztek meg a Wizard pergetőbot újdonságai, október végétől három új családdal bővült a márka amúgy sem szerény kínálata. Az Arcane, Norvion és Dravon nevekkel fémjelzett pálcák főként a jiges vonalat erősítik, de azok a pergető sporttársak is örülhetnek, akik a wobblerezéshez keresnek köztük profi, kompromisszumtól mentes társat. A csúcsbothoz álomsüllő dukál. Hát így lettem én is rabja a Dravonnak,...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....