Ilyen gyönyörű reggelen muszály volt egy kicsit dobálni |
A hideg hajnalok miatt gyorsan hűlő víz meglepően hamar letisztult, szintje és sodra is kisebb lett, így a meder akadósabb részeit terveztem megdobálni, hiszen a ragadozóhalak is a szélvizekről ide lapulhattak prédára lesve. Elsőnek egy zátonyesés mederfelőli oldalát dobáltam meg. A finom spiccen érezni lehetett, ahogyan a twiszter botladozik a kagylókkal sűrűn teli talajon, de nem akart rákoppintani semmi.
A nádszigettől három méterre a mederesésen kellett húzni a könnyű ólomfejet |
Ekkor ejtegetni kezdtem a mindössze hatgrammos fejjel ellátott igen lágy anyagú, tehát kis mozdításra is intenzíven verető Mann's gumitestet. Először egy emelésembe ütött bele valami, de nem akadt, majd egy ejtésnél érzékeltem finom koppanást, ez már ráragadt, igaz mindössze egy átlagos kősüllő volt a tettes. A húsz méter hosszú zátony minden négyzetméterét letapogatva még két kis nemessüllőt sikerült akasztanom és visszaengednem. Közben váltogattam a színeket, de most a fehér volt a nyerő.
A kis süllők között végre egy jobb köves is rákoppintott |
Az aránylag nagyméretű Carp Expert Feeder 5000-es orsón szinte alig kellett tekernem 5,2:1 áttétele miatt, így teljes figyelmemet a spicc rezdüléseinek szentelhettem. Lejjebb csurogva egy köves területen első dobásra kapásom volt egy éppen méretes süllőcske képében, de aztán jó darabig semmi. Átdobtam a túloldal irányába és miközben vártam a csali süllyedését hirtelen nagyot rándult a bot a kezemben, aztán hamarosan talajt ért a twiszterem.
A kövezésnél fogott süllőcske meg volt a méret, de ekkora süllőt nem illik eltenni |
Valami kóbor balin lehetett, csak félig lehúzta a gumitestet, gyakran előfordul ez velem ezen a környéken, de a legritkább esetben akad meg. Még élőhallal is művészet megfogni őket, olyan óvatosak, rablást meg egész nyáron alig látni. A kövezés végén aztán megint odakoppintott neki valami, megint egy közepes köves, aztán semmi. Érdekes jelenség, hogy a kősüllő megritkulásával szét is szóródtak, imitt-amott lehet egyet- kettőt fogni, de a régi bandázások valahogy megszűntek.
A Mann's twiszterek lágyságuk miatt rendkívül jól mozognak, még állóvízen is nagyon fogóssak |
Újra tovább csurogtam, egy nád előtti mélyedésnél próbálkoztam, ahol nyáron magas, gyors áramlásnál erős forgása van a víznek, hátha elfeküdt valami a gödörben. A meder felől pásztáztam a terepet, de hiába ejtegettem, semmi. Túl dobtam a mélyedésen és egyenletes csévéléssel húztam magam felé a csalit, fél úton mintha odaütött volna valami, de nem komoly.
A másodszorra megfogott csuka és a gerinces, pillekönnyű elejtője a President DX - Kevlar. |
Mikor felhúzom a twisztert hiányzik az egész farka, éppen a horog öble előtt harapta le valami. Bosszúsan dobtam el a csonkot és új testet húztam, a lehető legkevesebb lógóval a horogra. A harmadik húzásra ismét megrándult kezemben a bot. Nagyjából ott vágott rá ahol az előbb, vajon ki ő, erőltetem magam felé az eddigiekhez képest kicsit jobban verekedő halat.
Nem csoda, ha elharapta a gumitestet, van neki mivel. Jól látható, a szájüregben hol ült a horog. |
Először megfeszítette testét a víz felszíne alatt, aztán egy bukfenccel kiugrott elém a kilós csuka. Hú, ha ezt a szaltót sikerült volna rögzítenem, de a fényképezőgép a táskában, ilyen jeles vendégre nem számítottam süllős, mély pályán. Az izgalmam annyiban fokozódott, hogy vajon meddig ér a csőre, el tudja-e harapni a 25-ös monofilt. Gyorsan kaptam a merítőt és az első adandó alkalommal alátoltam.
Belekukkantottam a szájába, ő volt-e előző csalim tönkretevője, de nyomát se láttam, bár fárasztás közben is kiköphette. Én gyanítom hogy igen, mert egyéb jelentkező nem akadt. Nem voltak kapitálisak a halaim, de nekem így is szép délelőtt volt.