Nagyon sokáig azt hittem, hogy a pisztrángok pergető horgászatában a leghatásosabb fegyver a körforgó. Ez kisebb méretű vizeken, és bizonyos nagyságú halakig meg is állja a helyét, de mi a helyzet a nagyobb folyású vizeken, amelyek nem a patakok, hanem a folyók gyűjtőnév alá tartoznak?
Mi a teendő, ha a körforgóra csak apróságok jönnek? Elő a wobblerekkel |
Tehát ismét előkerültek a wobblerek, melyek közt megvoltak a régi favoritjaim, és csak mertem remélni, hogy nem változtak annyit a halak az eltelt idő alatt, hogy ne szeressék őket. Elsősorban a természetes színeket, vagy az ehhez nagyon közel állókat részesítem előnyben. Az élénkebb variációk sincsenek halálra ítélve, de az általam horgászott vizeken a realisztikusabb megközelítés vezetett sikerhez. Nos ugye, ha már a woblerekről van szó, akkor azt is meg kell említenem, hogy a folyásiránnyal megegyező vontatást a legtöbb esetben ki is zárhatjuk, hisz a víz elég gyors ahhoz, hogy a csalink zéró mozgással, és nagyon gyorsan haladjon át a halak felett. Tehát a megoldás a folyásiránnyal szemben, vagy keresztben történő bevontatás.
Az elsőszámú kedvenceim a Hornet–ek |
A Bullhead a mélyebb rétegeket is képes átfésülni | A sekélyebb langókban egyértelműen a Minnow a király |
Nos, talán vegyük szép sorba őket. Elsőre a Hornet került vissza a dobozomba. Ezzel a modellel szépen át lehet pásztázni a derékig érő vizeket. A botspicc tartásával a vontatási sebességgel lehet szabályozni, hogy melyik rétegben jöjjön. Én a lehető leglassabb vezetés híve vagyok, hisz a sebesen áramló vízben nem száguldanak az apróhalak sem az áramlatokkal szemben. Amennyiben nem riogatja őket semmi, akkor békésen hintáztatják magukat a vízzel, többnyire egy helyben állnak, néha jobbra – ballra, illetve a felszín fele kimozdulnak az esetlegesen elsodródó élelem után. Ezt a mozgást próbálom leutánozni én is.
A duci Hornet legfőbb tulajdonsága, hogy pillanatok alatt eléri a kívánt mélységet, és igen intenzíven mozog. A húzós vízben nagyon lassan vontatva is hozza azt a mozgást, amivel felkelti a pisztrángok érdeklődését. Néha meg-megállítva hagyom picit emelkedni – süllyedni (ez ugye a modelltől függ), de eközben is ringatja az áramlat, tehát nincs holtjáték. Nagyon fontosnak tartom a helyes mélységben vezetni a csalit, ugyanis a halak nem mindig rohannak a felszínre egy-egy falatért, főleg a nagyobbak nem. Tartósan a fenék közelében járatva lehet számítani a legtöbb kapásra.
Apróságnak tűnhet ugyan, de érdemes odafigyelni arra is, hogy mikor milyen típust (süllyedő, illetve lebegő) alkalmazunk. A mélyebb gödröknél szívesen használom a süllyedőket, így le tudom küldeni a kövek közé, ahol rejtőzhetnek a halak.
A lebegő típusnak is megvannak az előnyei. Megállítva a felszín fele emelkedik, ezzel egy felszínen sodródó táplálék után induló kishal látszatát kelti. Ugyanakkor a belógó ágak alá leúsztatható, amit ugye normálisan dobva nem tudnánk meghorgászni. Egyszerűen csak leúsztatom az ágak alatt, majd amikor a kellő távolságra van tőlem, akkor visszaváltom a felkapókart, és kezdődhet a játék.
Viszi a Hornetet | A fejrázások sem segítenek |
A Hornet fogta… | …én elengedem |
Igazi vadvíz, nem csak közlekedni benne, hanem meghorgászni is nehéz |
A következő wobbler, ami bebocsátást nyert a dobozomba az a Bullhead volt. Az állóvízi horgászataim során a legnagyobb sebes pisztrángjaimat neki köszönhettem, és a folyóvizekben sem hagyott cserben. Egyik fő erénye, hogy nagy hasonlóságot mutat a botos kölöntével, amely jelentős mértékben képezi a pisztrángok táplálékát a hegyvidéki vizeken, tehát nem ismeretlen számukra. Leggyakrabban a mélyre törő változatát alkalmazom, hisz az utánozni kívánt halfaj a fenékhez kötött életmódot folytat. A wobbler megálmodói szintén tudatában voltak ennek, és megfelelő méretű terelő lemezecskével látták el, ami képessé teszi rá, hogy a mélyebb vizekben is leküldhető legyen a mederfenék közelébe. Ennél a típusnál is a lassú vezetés visz a legtöbb eredményhez, néha kicsit meg-megugrasztva. Nagy előszeretettel alkalmazom a szakaszos bevontatást is. Mintegy 40-50 centimétert húzom, majd megállítom pár pillanat erejéig, ezt követően belepöccintek a spiccel egyet-kettőt, de finoman, csupán pár centit, hogy a kövek közt helyezkedő hal látszatát keltse, ezután ismét következhet egy rövid vontatás. Az igazi kölönte is többnyire igen nyúlfarknyi távokat mozog.
A Bullhead a sebes pisztrángok egyik kedvence |
A pisztrángfélékre jellemző zsírúszó | Csodás színei vannak |
Természetesen a Minnow sem maradhatott ki a dobozomból. A sekélyebb, térdig, combig érő vizekben a leghatásosabb fegyver. Hosszúkás testalkatával a valódi kishalak látszatát kelti. Mint ahogy a neve is mutatja, a fürge csellére hajaz a testformája, és mintázatban is vannak hasonlóságok. Színekből leggyakrabban a pisztráng (T), cselle (M), és a sügér mintázat egyik színvariációját (HP) használom. A sügér imitációhoz hozzátenném, hogy némileg hasonlít a nászruhás csellékre, ezért is kedvelem. Mozgása a megszokott „kishalas" veretés, egy igen jól eltalált billegés. A gyors vízben igen vehemens mozgást produkál, akárcsak az áramlattal küzdő apróhal, talán ezért is kedvelik a hegyvidéki halak annyira. Eme wobbler vezetése is a lassú kategóriába illik bele, néha megállítva, tartva egy-egy kis pihenőt. Nagyon bevált, ha egyszerűen keresztbe dobtam a túlpart mellé, majd csak szimplán megtartottam, hogy a sodrás szép lassan átterelje az én oldalamra. Igen sok kapásom volt ezekre a keresztirányú bevontatásokra is.
Wobblertől függetlenül nagyon eredményes, ha a nagyobb kövek mellett, illetve azok előtt hosszabb ideig táncoltatjuk a csalinkat, ugyanis az ilyen helyeken lapulnak a legnagyobb valószínűséggel a pisztrángok.
A Minnow munkában | Megragadta |
A wobblerek végre hozzásegítettek a nagyobb halakhoz is |