Tavaly novemberi írországi túrám után, februárban újra a „zöld sziget” felé vettem az irányt. Bíztam benne, hogy most nem húzza keresztül a terveimet az időjárás és a vízállás, mint novemberben - akkor évtizedek óta nem látott esőzések voltak és víz alá került az egész ország -, bár a helyzet azért jobb volt, mint akkor, a körülmények mégsem sikerültek optimálisra a pecához.
Vár bennünket a csónak |
Csapatunk tagja volt Erdei Zsolti „Madár” is, aki szenvedélyes horgász és a csukázás, ezen belül is a pergetés az egyik kedvenc módszere. Nagy izgalommal várta az indulást, a megelőző napokban többször is hívott telefonon hogyan készüljön az útra. Örültem, hogy ennyire lelkes, jó látni, hogy valaki ugyanúgy érez e hobbi iránt, mint jómagam. Pár beszélgetés után már látszott, hogy egy felszabadult, jó hangulatú túrának nézünk elébe. Botond, és Gergő az operatőrünk már nem először volt velem külföldön, ők már rutinosan készültek a túrára.
Este 10 órakor érkeztünk meg Dublinba, ahol már várt minket Zoli barátom, aki 9 éve él Írországban, és az itteni vizek nagy ismerője. Csukarekordja 12,5 kiló, ami azért már megsüvegelendő. A kb. 2 órás 160 km-es autózás után megérkeztünk a házba, de meg kellett ünnepelni a megérkezésünket, így nem egyből az ágyba vezetett az utunk.
Másnap reggel 2 fokra és szakadó hóra ébredtünk. Még szerencse hogy hoztuk magunkkal az Energofish thermoruhákat, bár ne lett volna inkább szükség rá. A tóhoz érkezve az idő nem akart javulni, így hát belecsaptunk a lecsóba, és horgászni kezdtünk. A víz szintén 2 fokos volt, ami nagyon hidegnek számít Írországban, ahol általában ritkán megy 6-8 fok alá a hőmérséklet.
Reggeli a havas vízparton | A jókedv töretlen, bizakodva nézünk a nap elébe |
Ez persze meglátszott a csukák kapókedvén is. A trollingozást erőltettük, mert a téli időszakban ez a módszer hozza meg általában a nagyobb testű csukákat. Az első pár órában csendesen cirkáltunk a vízen, értékelhető kapás nélkül és sűrűn áldottam az eszemet a thermoruha miatt, a többiek pedig engem, hogy szóltam nekik nehogy otthon maradjon. Legalább nem fáztunk. Mivel eredmény nem sok volt, így Zoli azt mondta, menjünk át a tó másik felébe, ahol van egy nyugodtabb rész, nézzük meg ott.
Indul a peca |
Nem sokáig cirkáltunk, mikor is láttam, hogy a másik csónakban sürgés forgás kezdődik. Na, végre valami – gondoltam magamban. Kiderült, valóban kapás volt, de lemaradt. A következő fél órában négy újabb kapást csikartunk ki és mind ugyanazon a vízterületen történt, tehát csak egy helyen ettek a csukák. A négy kapásból csak egy lett meg, az sem a csukák ősatyja volt, de becsüljük meg azt, amit ad a víz, ilyen mostoha körülmények között.
Ez legalább megvan |
Hogy mennyire le voltak lassulva a csukák, az abból is látszott, hogy épphogy megütötte a csalit, de igazán nem ment utána. Az ebédet a parton ejtettük meg, egy grillezés keretében. Érdekes élmény volt a szakadó hóban grillezni. Az ír reggelinek nevezett grillhúsok viszont valóban nagyon finomak voltak, igaz mi ebédre ettük őket.
Zsolti is kivette a részét a feladatokból, ebédünket ő prezentálta |
A második nap felhős, szeles időben indultunk egy másik tóra, amely csodák csodájára tükörsima vízzel várt minket. Szerencsés a fekvése és jó volt a szélirány, így itt nem fújt.
Madárral ültünk egy csónakba és azt kérte, hogy dobálhasson egy kicsit, mert csak az az igazi peca, és ebben egyet is értettünk. Megálltunk és elkezdtünk dobálni. Én egy Fatso Cranket tettem fel, Zsoltinak pedig egy Slidert adtam, hogy próbálja ki milyen jól mozog a vízben. A jerkelést még én is csak tanulgatom, de a Slider annyira jól mozog még a kevésbé járatos horgász kezében is, hogy muszáj volt próbálgatni. Mit tesz isten, bejött. Zsolti kb. a csónaktól 2 méterre akasztotta meg első ír csukáját, ami nem a krokodil méretűek közül volt való, de elmondása alapján annyira örült neki, mintha legalább egy métereset fogott volna. Jól indul a nap.
Nem csak a boksz megy neki, halat is tud fogni | Ha egy üzlet beindul….. |
Dobáltunk még párat, de több jelentkező nem akadt. Közben Zoli jött és kérte, üljön át hozzá Zsolti, mennek trollingozni. Végül is ő a profi, így Madár átült, én meg Botonddal indultam a csukák nyomába. Mi is trollingozni kezdtünk, ismét jöttek a maszatolós kapások, de aztán egyszer csak erőteljesen megszólalt a fék és éreztem, hogy ez már nem a bugyli kategória. Viszonylag gyorsan a csónakban volt a csuka, mely a 2 fokos víz ellenére elég intenzíven küzdött a szabadságáért. 3 kiló körüli őkelme, és az egész csapat nagyon örült, hogy végre egy mutatósabb hal is horogra akadt.
Ez már a szebbek közül való.. |
A nap hátralévő része még 2 kisebb csukát adott a másik csónakban ülőknek, mi pedig már lélekben egy jó kis ír pub-ban üldögéltünk Guinesst kortyolgatva. Ami késik, nem múlik, így valóban egy nagyon kellemes pub-ban ért minket az este. Megkóstoltuk a helyi különlegességeket is, az almafröccs szerű cider-t és a különböző barna söröket is.
A hangulatra panasz nem volt. |
Másnap reggel korai indulás, ami nem volt könnyű az előző esti pub túra után.
Egy gyönyörű tóra vezetett az utunk, ahol már jártunk novemberben, csak akkor a magas vízállás miatt megközelíthetetlen volt a part. Most viszont sütött a nap, és a vízállás is jó volt, így csapatunk megpróbálkozott egy kis feederezéssel is a csukázás mellett.
vízre kerül a hajó. | Gyönyörű volt a tó a napsütésben |
Az etetésen hamarosan jelentkeztek az első bodorkák. Botond a kényelmesebb parton üldögélős feeder pecát választotta, míg én Gergővel felfedező útra indultam a tavon. Az egyik ígéretesnek látszó nádasnál megálltunk. Pergetéssel már nem próbálkoztam, mivel az elmúlt napok bebizonyították, hogy ennél a vízhőfoknál és időjárásnál nem tudunk vele jó eredményt elérni. Így úszós, döglött csalihalas módszerrel próbálkoztam.
Profin előkészített döglött csalihal |
Alig telt el tíz perc jelentkezett is egy csuka. Egészen a csónakig hoztam már, mikor kiköpte a csalit és vele a horgot. Mivel elvileg felfedező útra indultunk, így nem időztünk tovább ezen a helyen, hanem folytattuk a tó körbejárását és filmezését. Mikor visszaértünk Zsolti szólt, hogy beszállnak hozzánk és menjünk, fogjunk csukát. Gergő, Zsolti és én indultunk vissza arra a helyre, ahol lemaradt a halam. Útközben azonban ismét elcsábultunk egy ígéretesnek látszó tuskós részen. Előbb Zsoltinak volt egy kapása, ami lemaradt, aztán nekem. Most már kezdtem ideges lenni, hogy ennyire bénázunk, sorban maradnak le a csukák. Zsolti azt mondta, ő már többször járt így, próbáljuk meg tovább nyeletni. Több kapás azonban ezen a helyen nem volt.
Ha vízen vagyunk, nagy baj már nem lehet. |
Elindultunk eredeti célunk felé és hamarosan ismét csobbantak a cuccok, immár ott ahol a halam lemaradt. Szinte hihetetlen, de újabb két csukánk maradt le. A megtépázott csalihalat hanyagul a vízbe dobtam, hogy újat tegyek fel és abban a percben a pár másodperccel korábban lemaradt csuka egyszerűen leszedte a víz tetejéről a csalihalat. No szép kis fricska, még ki is röhög minket a csuka. A következő halakat azonban Zsolti útmutatásai alapján nyelettük és meg is lettek egytől egyig. Mégis csak mi játunk túl a csukák eszén pedig már vesztésre álltunk.
Nem akárki a sofőrünk. Zsolti élvezte a motorcsónak vezetést is | Gyönyörű látvánnyal búcsúzik a tó. |
A nap megkoronázásaként Zsolti főzött nekünk egy jó mediterrán recept alapján garnélarákos spagettit, ami valóban királyi volt.
Munkában a séfünk |
Másnap korán indultunk Dublinba, hogy még legyen időnk egy kis vásárlásra is a családnak. Az ír nemzeti bolt felé vettük az irányt ahol minden megtalálható, ami jellegzetes ír termék, így mindenki boldogan konstatálta, hogy nem lesz gond az ajándékokkal.
Az utolsó kép Dublinban, mielőtt haza indulnánk |
A repülőtéren és mindenhol ahol jártunk, sorban állítottak meg minket a magyarok gratulálni Zsoltinak, én pedig megtiszteltetésnek éreztem, hogy vele tölthettem pár napot. Nem csak sportemberként, de horgászként bizonyított be rátermettségét és megismerhettem azt a kedves srácot, akit ugyanúgy a természet szeretete és a horgászszenvedély fűt, mint engem.
Ui: Tegnap hívott Zoli Írországból, plusz 10 fok van, vasárnap 27 db csukát fogtak ketten a haverjával. No comment……a pecához nem árt a szerencse se….