Mindig szerettem a kihívásokat, talán ezért is lett a kedvenc módszerem a pergetés. Amikor megismerkedtem a harcsák műcsalival történő megfogásával, tudtam ez az, amire szükségem van. Állandóan vonzott ez a nagytestű ragadozóhal, bármilyen módszerrel szívesen vadászok rájuk, de az igazi mégis a pergetés. Az éjszaka sötétjében, megtalálni, becserkelni, és megfogni egyetlen bottal, aminek a végén egy műhal illegeti magát, ez a vérbeli feladat. Ahhoz, hogy sikeresen felvegyük a harcot egy-egy nagyobb példánnyal, megfelelő felszerelést kell összeállítanunk. Sokan azt hajtogatják, hogy az ő horgukra nem akad nagy bajszos, nincs szükségük kemény cuccra. Ezek a horgászok akkor döbbennek rá hibájukra, mikor az első böszme példány meglép fárasztás közben. Ez elkerülhető, ha már az első alkalommal a megfelelő felszereléssel a kezünkben indulunk az óhajtott halak után.
A harcsa széria |
Azt tudja, amire szükségünk van |
Talán a legnehezebb feladat a megfelelő horgászbot kiválasztása, ami bírja a terhelést és mégis elég könnyű, hogy az egész éjszakai dobálás után ne érezzük úgy magunkat, mintha földet lapátoltunk volna. A könnyűsége mellett még elég érzékenynek is kell lennie, hogy a műcsalink minden mozdulatát érezzük, ugyanis nem mindig botvivős kapással jelentkeznek a nagy halak, olykor egy leheletfinom koppintás, vagy csupán kihagy a wobblerünk. Tehát pontosan kell tudnunk követni, hogy mi zajlik a víz alatt. Számomra is sok éven keresztül az volt a legnagyobb feladat, hogy ráleljek a legalkalmasabb botra. Barátaimnak köszönhetően 400-500 dolláros botokat is kézbe vehettem, amik igazán megfeleltek minden kívánalomnak, és most jön az a bizonyos, de… Sajnos nem mindenki engedhet meg magának egy ilyen szerszámot, ahogy én sem. Azok a botok, amik bírták a terhelést és az áruk is emberbarát volt, a kelletnél nehezebbek voltak, vagy egyéb hibákat találtam bennük.
Szerencsére néhány éve az Energofish palettáján megjelentek Spin Blade botok, amik már elfogadható áron kínálják mindazt, amire szükségünk lehet. Egy ideje én is nagy megelégedéssel használom a Siluro szériát, ami igen katonásan helyt állt minden csatában. Egyetlen változtatás, amit a boton végeztem, hogy lecseréltem a keverőgyűrűt, amit nem rónék fel a bot hibájának, csupán nekem nem tetszett és egy számomra szimpatikusabbat kötöttem fel rá.
Egy megbízható szerszám |
Az orsóválasztással már lényegesen egyszerűbb volt a helyzetem. A legelérhetőbb áron és megbízhatóságban is megfelelő motornak a Ryobi Applause tűnt. Ebből bőven elegendőnek bizonyult az 5000-es méret, semmi szükségem nem volt nagyobbra, csupán plusz sújt jelentett volna a horgászat közben. A fékrendszere kifogástalanul működik, és az alkatrészek fémből készültek, tehát igen izmos darabról van szó.
Az orsóra természetesen valamit fel is kell csévélni. A fonott zsinórok jelentik a legjobb megoldást, ezekből már bőven válogathatunk. Én leginkább 35 -50 kilogrammos szakítószilárdságúakat használok. Hamarabb fog törni a bot, vagy szétmenni a wobbler, mintsem ezek a madzagok elszakadjanak. Amit viszont fontosnak tartok, hogy nem csomózom, hanem visszavarrom önmagába a zsinórt és ezt egy vastagabb, 60 centi hosszú koptató zsinórba fűzöm. A gerebenfogak egy-egy mélyre szippantott csali esetében el tudják reszelni idővel a madzagunkat, ezért nélkülözhetetlen a koptatóréteg.
Egy eredményes modell | Az általam leggyakrabban használt Salmo wobblerek |
Wobblerekből leginkább a Salmókat csatolom a zsinórom végére. Ezek a műcsalik kellően erős anyagból készültek, és igen szívós a drótozás is bennük. Számtalanszor láttam már sokkal drágább csalikat, amiket egyetlen harcsa darabokra forgácsolt a fárasztás végére. Ezekkel a műhalakkal bármi nemű ragasztás vagy zsinórral való erősítés nélkül több bajszost is megfoghatunk. Az egyedüli dolgok, amik változtatásra szorulnak, azok a kulcskarikák és a horgok. Én mindeniken kicseréltem Predatek karikára. Horgokban a 2-3 szoros erősségűekben bízom csak.
Az eddigi tapasztalataim alapján a legbeváltabb Salmo modellek a következők: Hornet, Skinner, Perch, Whitefish valamint személyes kedvencem a Boxer.
Külső akadás | Egy ifjú bajszos |
Legutóbbi Duna-delta túrámon is ezekkel az összeállításokkal értem el sikereket. Mivel közelemben nincsen olyan víz, ahol a folyóvízi harcsapergetést gyakorolhatnám, ezért a deltába kell utaznom kedvenceimért. Évi néhány alkalommal van csak ezekre az utazásokra lehetőségem, és ilyenkor minden percet a vízen töltök. Amint az már lenni szokott, a színhely a Duna középső ága a Sulina, pontosabban Crişan település. Erre a helyre járok már több éve és az ottani harcsákat bosszantom.
Közeleg az idő |
Már a túra első napján két nagyobb harcsával is összeakadtam, de csak egyiküket sikerült a csónakba emelni.
Szabolcs barátommal útra keltünk, amint besötétedett. Fél órás motorozás után elértük a helyet, amit kiszemeltem. Korábban már találkoztam ott harcsákkal, tehát nem csak vaktában vágtunk neki az éjszakának. Elég hosszú eseménytelenség után a beeső wobbleremnek durrantott oda egy hari. Az ellenállásból tudtam, hogy rendes halba akadtam. Karikára húzta a botot, nyekergett az orsó fékje, halam meg egyenesen a meder aljára tartott. Nem tehettem sokat, csupán kapaszkodtam a nyélbe és megkértem barátomat, hogy a csónakkal induljunk a hal után. Az ezt követő pillanatban már ki is akadtak a csali horgai, amik feltehetően a fogak közt tartottak csupán.
Az első halammal hamar megszakadt a kapcsolatom, nagy bánatomra. Ezek után társam barátkozott két nagyobb példánnyal, de ő is hasonlóan járt. Az események után hosszú szünet következett. A hajnali órákban erőteljes kapásnak akasztottam oda. Halam hamar a csónak alá úszott, ott próbált szabadulni. Cibáltuk egymást rendesen, próbálgattuk egymás erejét. Az első percekben ő bizonyult erősebbnek, de átvettem az irányítást. Próbáltam minél gyorsabban, és agresszívebben a felszínre kényszeríteni. Nem tetszett neki a dolog, hevesen tiltakozott, igazi harcos volt. Mintegy 10-15 perc küzdelem után második kísérletre barátom sikeresen beemelte a fejét a csónakba, gyorsan a segítségére siettem, és együtt húztuk be a nem mindennapi ellenfelet. Mint később kiderült 55 kilós volt a bajszi.
Közös pancsolás… |
…és pózolás | Teljes hosszában |
Kettőnk közül én voltam a boldogabb | Már rég szerettem volna egy ilyen fotót |
Tehát a felszerelés ezúttal is bizonyította, hogy megállja a helyét. Számtalanszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi történt volna, ha egy gyengébb összeállítással próbáljuk össze erőinket. Valószínűnek tartom, hogy nem én kerülök ki győztesen. Ezekért a pillanatokért érdemes a megfelelő munícióval menni a csatába, különben csak egy keserű emlékkel leszünk gazdagabbak.