Extrém pergetések
Megjelent: 2011. november 07. | Forrás: Gotthárd Ferenc Alpár

A cím hallatán ne gondolják, hogy valami különleges helyen, netán különleges halakra, szokatlan módszerekkel horgásztam. Még a helyzetek sem voltak igazán rendkívüliek, az időjárás sem érdemelte ki a kivételes jelzőt. A helyszín egy átlagos hegyi folyó, a halak meg a benne élő pisztrángok, és ebből következőleg a módszer sem lehetett más, mint a pergetés. Nos, ha minden ennyire szokványos volt, akkor felvetődik a kérdés. -Miben is nyilvánul meg a dolog extrémitása? Egyvalami mégis extrém volt a horgászatok folyamán, méghozzá az orsó, amivel horgásztam, az Extreme Spin.


Árulkodó név


Rögtön felkeltette az érdeklődésem a kis műszer, midőn először megpillantottam. Nem külsejével hívta fel magára a figyelmemet (habár az sem elhanyagolható), hanem az ára volt, amin megakadt a szemem. Egy olcsó orsó, ami egy olyan horgászmódszerhez van tálalva, ahol talán a legnagyobb szerep jut az orsónak. Gondoljuk csak végig, hogy a műcsalik bevontatása közben mennyi terhelést is kap a műszer. Noha igaz, hogy ez az erőhatás függ a használt csali méretétől is, de ez az orsó több méretben készült, tehát nem kell a legkisebb mérettel vontatnunk a nagy jerkcsalikat, arra is van megfelelő méret. Emellett még a megakasztott halak is keményen le tudják vizsgáztatni, hisz egyes ragadozók különösen híresek a fárasztás közben tanúsított ellenálló képességükről. Némely halak a gyors rohamokkal tesznek próbára, míg mások a folyamatos erős húzásban emelkednek ki, és ezt egy pergető orsónak mind el kell viselnie, és közben nem szabad cserbenhagynia gazdáját.
Elhatároztam, hogy próbára teszem ezt a műszert, méghozzá a legkisebb méretben. Hamar be is szereztem egy 2000 –es modellt, és eltökéltem, hogy adok neki rendesen.


A szükséges adatok jól
láthatóan fel vannak tüntetve rajta


Mivel is tehetném jobban próbára, mint a gyors hegy vizek ragadozóival, a pisztrángokkal. Már rögtön az első alkalmakkor kerestem a legnagyobb ellenfeleket számára, mert hajtott a kíváncsiság, hogy miként lép fel éles helyzetekben. A dobjára 0,16–os monofilt csévéltem, magamhoz vettem egy doboz műcsalit és elindultam a hegyek irányába. Habár a hegyi vizekben ritkán fut bele az ember több kilós ragadozókba, de az erős sodrású vízhez alkalmazkodott halak rendesen tudnak küzdeni. Az első dolog, amire kíváncsi voltam, hogy a fékrendszer miként vizsgázik, hisz a vékony damillal könnyedén megtéphet egy jobb hal, amennyiben nem adagol időben a fék. Az első alkalmak során kisebb sebes pisztrángokkal hozott össze a horgászszerencse. Aki már fogott ezekből a halakból az tudja, hogy némely példány tud meglepetést okozni harci szellemével. Nos, az orsónak egyelőre nem volt gondja velük. Igazából egy fél kiló körüli példány volt a legnagyobb, amivel a kis motornak az első alkalmak során fel kellet vennie a kesztyűt. A derékig érő erős rohanó vízben komoly ellenállást fejtett ki a hal, elsőre engem is megtévesztett erejével, nagyobbnak véltem. Nos, mint a díjugratásban, elsőre kisebb akadályokkal kell megküzdenie a lónak és lovasának, mi is kicsiben kezdtük az orsómmal.
A halak mellett még kapott egy kis feladatot, rendre eláztattam, sokat volt a víz alatt. Tudjuk, hogy ezt egy orsó sem kedveli túlságosan, de nálam nincs igazán választásuk. Nos, ezt a problémát is sikeresen kezelte, nem szorult, nem kezdett őrölni.


Elsőre a kicsikkel barátkoztunk

A legnagyobb fél kiló körül alakult


Szép színekkel tudnak meglepni

Mindenik más…


…és más


Az igazi nagyhalas próba egyelőre váratott magára, de ahogy a mondás tartja: ami késik, nem múlik. Elérkezett a nagy nap ideje is. A szerencse mellém pártolt. A sok kispisztráng után végre olyan halakkal találkoztam, amelyek már tekintélyt parancsolóak.
Átlagos horgászatként indult a nap, kis sebesek jelentkeztek, aztán az egyik gyenge kis koppintást követően erős húzásba kezdett a megakasztott halam. Csak úgy sírt az orsó fékje, szélsebesen tépte le róla a madzagot a gyorsvonatként száguldó hal. Nem volt mit tennem, hagytam, hadd szaladgáljon, csak nem rohan ki a világból. Néha megállt, rázta fejét, de amint mozdítani próbáltam ismét jött a roham. Egy idő után jobbnak véltem utána menni, mert az erős vízben nem tudtam volna visszatornászni ellenfelemet. Eltartott néhány percig a fárasztás, sokszor kirohant a bestia, de jól vizsgázott a kis orsó. Nem tudott letépni a hal. Mikor megpillantottam világossá vált, hogy miért is tartott annyi ideig a fárasztás. Egy igen vaskos szivárványossal hozott össze a sors.


Termete pisztráng a horgomon

Legyőzte


Szerencsére egy barátom kéznél volt,
így közös fotó is született

Nőlj még
nagyobbra!


- Ha ezzel megküzdöttél, akkor már nincs mitől tartani. –dicsérgettem az orsócskámat.
Ekkor még nem sejtettem, hogy aznap még egy nagyobb kaland is vár ránk. A korábban fogott szivárványosnál nagyobb és izmosabb jószággal hozott össze a sors.
A víz lassan, de biztosan zavarossá vált a folyóban, már-már azon voltam, hogy feladom a harcot, mikor egy igen erős rávágással jelentkezett az újabb termetes jószág. A kapást követően azonnal rohangálni kezdett, ha lehet még jobban, mint a korábban fogott pisztráng. Ez a példány sem adta könnyen magát, megdolgoztatta a felszerelést rendesen, de újból jelesre vizsgázott az orsó. Egy rossz szavam sem lehetett rá.
Már három hónapja kísérgetjük egymást a hegyi túrákon, és még mindig nem játszotta el a bizalmamat.


Hevesen tudnak küzdeni ezek a halak


Azonban végül mind elfáradtak

Közelebbről is bemutattam őket egymásnak


Ő volt a legnagyobb


Nem szándékom magasabbra emelni az orsót, mint amire valójában képes. Természetesen nem szállhat versenybe a 60-70 ezer forintos orsókkal (noha nem is egy árkategóriában vannak), de igen hű társa lehet azoknak a horgászoknak, akik nem akarnak kisebb vagyonokat költeni. Alacsony árával, eleganciájával, elsősorban a pergetéssel csak most ismerkedő horgászok szívébe lopja be magát gyorsan, de ugyanakkor a gyakorlott pergetőknek sem kell átnézniük felette.

Salmo Hornet 3,5 cm, F, S

4 090 Ft

Részletek
Wizard wobblerek tesztje 1.
Megjelent: 2025. december 25. | Forrás: Halmos Mihály

A változatosság gyönyörködtet!-szól a már-már közhelynek tűnő, oly sokszor idézett mondat. És mégis mekkora igazság van benne. Tökéletesen tükrözi a legújabb Wizard wobblerekről alkotott őszinte véleményemet. No, de valójában ennél sokkal többről van szó. E wobblerválogatással a sügér és domolykó horgászatától, a balinon át, egészen a süllő és csuka pergető horgászatáig kínálunk eredményes műcsalikat. E cikk részletes leírást nyújt a...

Wizard pergetőbotok tesztje
Megjelent: 2025. december 11. | Forrás: Halmos Mihály

A 2025-ös ragadozós szezon legjavára érkeztek meg a Wizard pergetőbot újdonságai, október végétől három új családdal bővült a márka amúgy sem szerény kínálata. Az Arcane, Norvion és Dravon nevekkel fémjelzett pálcák főként a jiges vonalat erősítik, de azok a pergető sporttársak is örülhetnek, akik a wobblerezéshez keresnek köztük profi, kompromisszumtól mentes társat. A csúcsbothoz álomsüllő dukál. Hát így lettem én is rabja a Dravonnak,...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....