Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében.

Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén

Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén

Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen elolvasásra kerül, lehetnek új változatok. Nézzük akkor az alapoktól, hogy mik a fonott zsinórok ismérvei!

Természetesen itt is nagyon fontos az átmérő kérdése, ahol a hagyományos tizedmilliméteres adat mellett megjelentek a Japán zsinórok is, melyeknél már nem ezt az adatot használjuk, hanem a PE jelölést. Persze, aki a tizedmilliméterhez szokott, annak ez bosszantó lehet (nekem is az volt), de egy idő után megtanulja a horgász, melyiknél mire számíthat. Hogy könnyebb legyen a helyzet mellékelek egy fotót, az átváltószámokról, amelyeket leginkább használunk jelenleg. 

A táblázatból leolvasható, hogy melyik PE értékhez milyen milliméter átmérő tartozik

A táblázatból leolvasható, hogy melyik PE értékhez milyen milliméter átmérő tartozik

A következő, sok horgász számára fontos adat a szakítószilárdság. A hagyományos kilogramm mellett itt sokszor fontban (LB) kapjuk meg az adatokat, itt az a legjobb, ha megjegyezzük az átváltószámot, ami egy libra = 0,45 kg. Így sokkal könnyebben tudjuk, mire is számíthatunk.

Azért itt megállnék egy pillanatra, sajnos volt egy tendencia a fonott zsinórok megjelenésével. Mégpedig az, hogy voltak gyártók, akik mind az átmérőt, mind pedig a szakítószilárdságot túllőtték a valós adatokon, sokkal erősebbnek és vékonyabbnak bemutatva azokat, így jelentős torzulás jött létre a piacon. Éppen ezért én rászoktam arra, hogy a zsinórokat az ujjaim közé vettem, ami nagyon árulkodó volt az átmérővel kapcsolatosan. Azt is fontos megjegyezni, hogy a PE átmérővel jelzett zsinórok, manapság a valós – esetek nagy részében - adatokat jelentik.

A következő fontos kérdés, a szálak száma, vagyis, hogy a fonat, hány szálból készült. Itt vannak 3 szálból készült zsinóroktól kezdve akár 12 szálasig.  Elmondható, hogy a 8 szálas és fölötte lévő zsinórok, halkabbak, míg a kevesebb szálból fonott zsinórok hangosabbak. Ennek a csalivezetéskor lehet jelentősége, egy „hangos” zsinórnak mi is halljuk a zaját, csalivezetés közben, de ez a zaj a halak számára is zavaró lehet.

A 8 szálas zsinórok rendkívül halkak és lágyak

A 8 szálas zsinórok rendkívül halkak és lágyak

A 4 szálas zsinórok talán a leghangosabbak, azonban rendkívül kedvező ár társul melléjük.

A 4 szálas zsinórok talán a leghangosabbak, azonban rendkívül kedvező ár társul melléjük.

A 3 szálas zsinórokat, rendkívül vékonyra tudják nyújtani, cserébe nem tökéletesen kör keresztmetszetűek

A 3 szálas zsinórokat, rendkívül vékonyra tudják nyújtani, cserébe nem tökéletesen kör keresztmetszetűek

A következő fontos adat a zsinór hossza. Előkének kaphatóak, egészen kis kiszerelében is fonott zsinórok, az általános a 100-150 méteres hosszban kapható kiszerelés. Természetesen elérhetőek akár 1000 méteres kiszerelésben, is, de nem ez a jellemző.

A világ egyik legjobb fonott zsinórját jelenleg a Varivas gyártja

A világ egyik legjobb fonott zsinórját jelenleg a Varivas gyártja

A következő fontos kérdés még a zsinór színe, ez általában zöld, olive zöld, vagy hasonló zöldes árnyalatok, de a jiges horgászathoz az élénkebb színeket érdemes használni, mint az élénk sárga vagy lila, akár egy élénk narancs, vagy fehér is szoba jöhet. Vannak multicolor zsinórok, illetve olyanok is, amelyek méterenként más színnel vannak jelölve. Itt még érdemes megjegyezni, hogy kettő módon vannak színezve a zsinórok, vagy az alapanyagában színezett – ez a drágább – vagy utólag színezett, ami gyorsabban elveszti a színét.

Színben is hihetetlen választékban lehet részünk.

Színben is hihetetlen választékban lehet részünk.

A következő fontos tulajdonság a bevonat, ugyanis bevonat nélkül sok vizet hord fel a fonott zsinór, ami a dobástávra sincs jó hatással, fagyos időben pedig igazi átok a zsinór által felhordott megfagyott víz. Éppen ezért vannak különböző bevonatok, amelyek akár sprőddé is tehetik a zsinórt. Így a bevonat is nagyon fontos tényező, ennek milyenségét csak használatkor tudjuk kiismerni, így erre előzetesen nem lehet felkészülni, hogy melyik a jobb. Ráadásul, az első használatok alkalmával némileg le is kopik ez a bevonat.

A fonott zsinór gyártásával kapcsolatosan van egy kevesek által ismert fontos tényező. Nagyrészt a fonott zsinór úgy készül, hogy létrejön a fonat, amelyet a megfelelő vékonyságra nyújtanak, közben kap többféle kezelést a zsinór a nyúlásának elérése érdekében. Érdekes, hogy az átmérő csökkenésével az átmérő keresztmetszetéhez képest exponenciálisan növekszik a szakítószilárdsága, azonban vagy egy pillanat, amikor, ez a szakítószilárdság, hirtelen lecsökken és elszakad a zsinór, ezért van, hogy a vékony zsinórok drágábbak. A másik, de nagyon drága technológia, amikor eleve vékonyra fonják a szálakat. 

A legfinomabb pergetőmódszerekhez szükség van a finom zsinórokra.

A legfinomabb pergetőmódszerekhez szükség van a finom zsinórokra.

A Japánban gyártott YGK zsinórok is a professzionális felhasználásra készültek

A Japánban gyártott YGK zsinórok is a professzionális felhasználásra készültek

Használatával kapcsolatosan fontos megjegyezni, hogy a fonott sérülékeny és érzékeny a csomókra. Éppen ezért manapság már nem kérdés az előke használatának kérdése. Itt a csuka esetében vagy csukaveszélyes pályán, Én előszeretettel használok wolfram előkét, amely megfelelően lágy, de tökéletesen ellenál a csukafogaknak, ráadásul az esetek nagy részében a többi ragadozót sem zavarja a megfelelően vékony wolfram. 

Csukafogak ellen érdemes valóban harapásálló előkét használni

Csukafogak ellen érdemes valóban harapásálló előkét használni

Íme az üdítő kivétel: a drótelőkével megfogott balin

Íme az üdítő kivétel: a drótelőkével megfogott balin

Előkének a wolfram és drótelőkén kívül, nagyon gyakori a monofil vagy a fluorocarbon, esetleg fluorocoated zsinórok használata. Itt egy probléma vetődik fel, mégpedig az a bizonyos kötés, amit említettem. A fonott zsinórt az előkével összekötni elég macerás dolog, de van egy teljesen biztos, jól megkötve 100%-os kötés, ami nem más, mint az általam már nagyon régóta használt FG-Knot. Ennek kötéséről készítettem videót, amely megtalálható az LB Fishing YouTube csatornán, de a videó felkerülése óta, sok magyar kezdte el alkalmazni, és mások is készítettek róla azóta videót.  Amennyiben egy horog fülébe, szeretnénk direktben bekötni a fonott zsinórunkat, akkor ajánlom a Clinch csomót, vagy van olyan zsinór -elsősorban a vékonyabbak – amely csak a Palomar csomót tűri jól.

Mindenesetre manapság óriási a választék a fonott zsinór piacon, a nagyobb horgászboltokban és webáruházakban mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbb zsinórt. 

SEAGUAR PE X4 LURE EDITION UL FONOTT ZSINÓR 150M

7 890 Ft-tól

Részletek

WFT MICRO BRAID UV ZÖLD FONOTT ZSINÓR 150M

12 500 Ft-tól
8 990 Ft-tól

Részletek

WIZARD EDGE PRO 8X BRAID OLIVE FONOTT ZSINÓR 150M

3 990 Ft-tól

Részletek

WIZARD EDGE PRO 8X BRAID VIOLET FONOTT ZSINÓR 150M

3 990 Ft-tól

Részletek

WIZARD ULTIMA 8X BRAID MOSS GREEN FONOTT ZSINÓR 150M

3 990 Ft-tól

Részletek
Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Kuttyogatás az alsó Tiszán
Megjelent: 2024. október 12. | Forrás: Csala Viktor

A Tisza az egész életem végig kiséri mai napig. Gyerekként a folyón tanultam meg horgászni, és annak kikötőjében, a hétvégi bulik előtt a szegedi rakpart ikonikus gyülekező hely volt, de egy találkozásnak is remek állomás. A munka helyem is ennek a folyónak a partján van: egy tradicionális halászcsárda. Az egyik kedvenc horgászvizem. Előre le szeretném szögezni, hogy nem tartom magam nagy rablóhalas horgásznak. Szeretek beülni a csónakomba és kevés...

Wizard-os portyákon
Megjelent: 2024. szeptember 07. | Forrás: Bokor Károly

Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...

Domolykók plasztik lárvákkal
Megjelent: 2024. július 13. | Forrás: Halmos Mihály

  Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykó tilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért...