Itt az ősz, és elérkezett az őszi csukázások ideje. Mindig szívesen bóklászok az őszi tájban a kacsacsőrű ragadozók után. A táj szépsége ad egy pluszt a csukahorgászat varázslatához, így a kettő együtt feledhetetlen napokat eredményez, melyeket az ember szívesen jegyez be a horgásznaplóba. A párás hajnalok, a sárguló táj, a tarka ragadozók, színes műcsalik, igazi színkavalkád, én ezért várom az őszt általában.
Amire szükségünk lehet, a megfelelő fegyverzet… |
A hirtelen lehűlések néha képesek megtréfálni az embert. A hőn áhított ragadozók eltűnnek ilyenkor a jól bevált sekély részekről, ahol korábban oly látványosan vetették magukat a különböző csalik után. Behúzódnak a mélyebb részekre a vonuló kishalak után. Igaz néha marad a laposabb területeken egy-két hírnök, de a jobb eredménnyel ilyenkor a magasabb vízoszloppal rendelkező részek kecsegtetnek. Ilyenkor jönnek jól a nehezebb támolygó kanalak, a mélyretörő wobblerek, de én mégis a leghatásosabb fegyvernek a különböző plasztikcsalikat tartom.
…harapásálló előkék… | …és egy hely, ami csukákat rejt |
Mindig nagy dilemma, hogy milyen formájú, méretű, illetve miféle színű csalival kezdjen az ember. Ez a gumiknál még hatványozottabban érvényes, ugyanis elképesztő szín-, forma-, és méret-variációval rendelkeznek ezek a csalik. A legtöbb esetben mindig az kerül elsőre a kapocsba, amivel a legutóbb fogtunk, aztán ha az nem válik be, akkor kezdünk kísérletezni más típusokkal is. Én az a furcsa horgász vagyok, aki az éppen sikerre vezető modellt is képes lecserélni és tovább kísérletezni, bízván abban, hogy az aktuális „tutikirály” műcsalinál is lapul jobb a dobozaim valamelyikében. Ez természetesen nem mindig vezet sikerre, ha emiatt elmaradoznak a kapások, akkor nyilvánvalóan visszatérek az eredményes darabhoz.
A kísérletezgető természetem ellenére, nekem is van néhány favoritom, amelyeket mindig az elsők közt teszek próbára.
Alapból abból indulok ki, hogy célhalam mivel találkozhat a leggyakrabban, mit fogyaszt a legtöbbet, mi az, ami nem gyanús számára. A csuka esetében tudott tény, hogy a fajtársak nem mindig szívlelik egymás közvetlen közelségét, így, ha egy kisebb példány tolakodik a nagyobb revírjébe, könnyen az éles fogak közt találhatja magát. Az is nyilvánvaló, hogy csuka gyakran találkozik fajtársával. Mivel szeret rejtőzködni, megesik, hogy több ordas is azt a rejtekhelyet szeretné elfoglalni magának, és ezesetben akaratlanul is szembekerülnek. Ilyenkor általában a nagyobb példányok elhessegetik a kisebbeket. A kannibalizmusáról sem kell megfeledkezni, nem mindig végződik csak revírharccal a dolog, olykor szívesen elkapják a kisebb fajtársaikat. Tehát a lényeg, hogy a kisebbek olykor bizony a fogak közé kerülnek rövidebb-hosszabb időre. Ezt kihasználva szívesen dobálok csukamintás gumihalakkal. Mikor nem hajlandó semmi után megmozdulni, akkor is sikerül egy-két kapást kicsikarnom ezzel a színkombinációval. Nem feltétlenül elpusztítási szándékkal marja meg, csupán rendre akarja tanítani, de, ha már a szájába veszi, akkor mindegy, hisz ott lapul a horgom is.
Már a kisebbek sem tűrik meg egymást | Ez a példány az aznapi kajáját látta kisebb fajtársában |
Habár nem hatalmas, ő már nem gumiból van | Harci sebekkel ékesített kiscsukám |
Az élénk színek is különös hatással vannak a vizek farkasára. Igen ingerlően hatnak rá a kirívó tónusok. A piros különböző árnyalatai nem hagyják hidegen, ezért az én arzenálomból sem hiányozhat ez a szín. Igen kedvelem a narancsos-sárgás-pirosas beütéssel rendelkező Manns gumihalakat. Ez a színkombinációjú plasztik csoda még sosem hagyott cserben. A kellően áttetsző vízben már messziről felhívja magára a figyelmet. Nem kell feltétlen a ragadozó orrára ejtenem, elég, ha a látóterében közlekedik a csalim. Így mikor a kellő távolságba kerülnek egymáshoz, már eléggé felspannolt állapotban van ahhoz, hogy vadul rontson az illegő-billegő gumira. Olykor azt sem bírja kivárni, hogy a közelébe érjen a csali, már messziről indul utána, vagy éppen elejébe. Ezt a rávágásokból is érezhetjük, keményen, határozottan kapja el, majd kicsavarva kezünkből a botot.
Egy igen hatásos színű Manns gumi | És íme, mikor kellően be van gerjedve rá a csuka |
Nem csak a piros árnyalatok hozzák lázba csukáékat, hanem a fluósárgás-zöldes beütések is hasonló hatással vannak rájuk. Ezek a színek enyhén zavaros, opálos vízben is hatékonyak tudnak lenni. A legjobb természetesen a kristálytiszta víz, de ha ez nem adatik meg, akkor ezzel a színnel igen jó eséllyel próbálkozhatunk. Azt szoktam mondani, hogy még a vak halaknak is irritálja a szemét. Messziről virít a vízben, nincs az a csuka, amelyet nem készteti valamilyen reakcióra. Voltam már olyan szituációban, hogy szinte semmivel nem lehetett kapást elérni, holott tudtam, hogy ott kell lenni a halaknak valahol. Felcsatoltam egyet ebből a gumiból és csak dobáltam, dobáltam, és dobáltam. Addig szórtam a helyet, míg fel nem bőszítettem az ott leselkedő ragadozót.
Ez felébreszt minden csukát | Tisztességesen befalta |
Nem mindenik veszi torokra, pláne ha kisebb | Mégis odakoppintott neki |
Mondtam már, hogy mennyire megkedveltem az Arctica orsót? Nem? Akkor most mondom! |
Most ugye felvetődhet a kérdés, hogy a fent említett csalik közül mégis melyik a legjobb, ha az egyik annyira ütős, mi szükség van a másikra? Egy dolgot érdemes megjegyezni: „tuti” csali nem létezik. Minden helyzetben nem domboríthat egyformán valamennyi. Megvan mindeniknek a maga erőssége egy-egy bizonyos szituációban. A mi dolgunk, hogy felismerjük azt, és kiválasszuk az alkalomhoz illő modellt, színvariációt.