A hideg őszi idő előrehaladtával az éjszakai felszíni wobbleres süllőzések egyre szerényebb eredményekkel zárulnak. Eleinte ugyan kevesebb a kapásunk, de ilyenkor előkerülnek kapitális példányok is, idővel viszont szinte teljesen elcsendesedik a felszíni éra. A legtöbben letudják azzal, hogy ennyi volt, lejárt a szezon, és áttérnek a mederben való gumihalazásra. A süllők ilyenkor sincsenek eltűnve teljesen a part menti részekről, csak már nem jönnek ki a lábunkig. Pár méterrel bennebb, a fenék közelében azonban továbbra is portyáznak a sötétedés után. A felszíni wobblereket lecserélhetjük mélyebben járókra, de a legjobb megoldást ilyenkor a plasztik csalik jelentik.

Lassan kezdődik a játék

A mélyre törő wobblerek is hatásosak tudnak lenni, de több érv szól a gumik mellett. Az első, amelyre talán a legtöbb horgász érzékeny, hogy partról dobálva ezeket a wobblertípusokat könnyen be lehet húzni a kövek közé, és akkor nincs pardon, beszakad. Ez hosszú távon rendesen megdézsmálja a csalis készletünket, és a büdzsére is hatással lehet.
Ugyanakkor a gumihalak anyaga lágyabb, mint a wobblereké, ezért nagyobb eséllyel szippantják be a ragadozók. Amennyiben elvéti elsőre, jó eséllyel támadja meg másodjára is. Ugyanis nem kemény felületet mardos, a puha gumitestbe mélyeszti a fogait, ami ugye azért is fontos, mert a kishalak teste is puha, tehát azt kapja, amire számít, nem válik gyanakvóvá.
És még egy fontos tényező, hogy a gumikat szebben tudjuk táncoltatni, ezért eredményesebbek lehetünk. Gondoljunk csak arra, hogy a wobbler folyásiránnyal megegyezően történő vontatásakor nem megy le a kellő mélységbe, ha netán mégis, akkor igen gyorsan elhalad a halak mellett, nem hagyva időt a reagálásra. Ilyenkor már nem rohannak ész nélkül minden után. A víz lehűlt, a táplálékhalak is lelassultak némelyest, a gyors csali természetellenesen hat, ezért figyelmen kívül hagyják. Ebben a szituációban azonban egy gumihalat kellően lassan, és az ideális mélységben tudjuk elvezetni.
Ugyan ez a helyzet, ha a partra merőleges irányban dobálunk. Pillanatok alatt elviszi a víz a kellő helyről a wobblert, míg a gumival hosszabb ideig tudunk a jónak vélt helyen keresgélni. Egyszerűen egy kissé fennebb dobunk, és hagyjuk süllyedni. A víz természetesen a plasztikot is elsodorja, de amíg sodródik az ólomfejnek köszönhetően a fenék fele igyekszik, és mozog, ami szintén nem mellékes, mert ilyenkor is bekövetkezhet a kapás. Tehát, ha tudjuk, hogy milyen mélységbe szeretnénk lejuttatni a csalit, odafigyelünk a sodrásra, és ennek megfelelő mértékben dobunk felfele, mire velünk egy vonalba ér a gumink, ott lesz, ahol szeretnénk.

Egy tipikus akadás

A felfele dobott csalira vert oda

Érdemes egy kicsit a felszerelésről is beszélni mielőtt a vontatási technikát boncolgatnánk. Elsősorban a zsinór-orsó párost említeném. A partközeli kövek közt történő horgászatkor érdemes vastagabb zsinórt használnunk. Én személy szerint 0,25 – 0,30 –as méretekben gondolkodom. Páran most biztosan felhördültek, hogy ez nem normális, 0,10 - 0,12 –es zsinór bőven elég! Bizonyos szemszögből talán ezeknek a személyeknek igazuk is lenne. Gyorsan zongorázzuk csak végig a dolgokat. Először is partról dobálunk. A fenék közelében -ami ugye köves- vezetjük a csalit. Egy 4-5 kiló körüli süllőt nem tudunk egyből felvenni a felszínre, így fennáll a veszélye, hogy ráhúzza a kőre a zsinórt. Nos, itt mondott csődöt a vékony madzag. Az éles köveken, amelyeken ugye kagylók is vannak, úgy szakad el a vékonyabb zsinór, mint a hajszál. Arról ugye nem is beszélve, ha nagyobb süllő, netán harcsa mozdul a csalinkra, megnő a fenék közelben történő fárasztás ideje, így több eséllyel kerül egy kagyló útjába a zsinór. Tehát nem indokolatlanul használok vastagabb kanócot. A vaskos fonottnak van még egy előnye, több vizet fog, ezáltal lassabban hull alá a csalink, így lassabb csalivezetést is tudunk produkálni, ami ugye fontos ilyenkor. A csónakból történő gumizást nem szabad összehasonlítani ezzel a módszerrel, ott használhatunk vékony zsinórt, ugyani fárasztás közben nagyobb szöget zár be a zsinórunk a fenékhez képest. Meredeken felfelé húzzuk a halat, nem pedig neki a partnak, amely kővel van kirakva.
Mivel ilyen vastag zsinórral horgászom, az orsó méretének is ehhez kell igazodnia. A dobon el kell férnie a kellő mennyiségnek, ezért a 3000 - 4000-es méret, ami jónak mondható. Kisebb orsó is megfelelne a süllőknek, de a zsinór indokolttá teszi nagyobb méreteket.

Szükséges a vastag fonott…

…így az orsó mérete is ehhez kell igazodjon

A megfelelő csali kiválasztásán is sok múlik. Mivel lassan szeretnénk vezetni, ezért jó „mozgású” gumikat kell választanunk. Minél lágyabb az anyaga a plasztiknak, annál kecsesebben, puhábban billeg. Számomra az ideális lágyságú műhalakat a Manns gumik jelentik.
A méret is igen fontos. Leggyakrabban 5-8 centis shad típusokat használok. A méretesebb csaliknak is nekimegy, de az akadás szempontjából a kisebb méret a nyerő. Most lehetne felhozni példának, hogy meg lehet talpalni a nagyobb gumikat egy kis háromágú horoggal, de akkor az elakadás veszélye is nagyobb, és a csali mozgása is változik. Attól sem kell tartanunk, hogy a viszonylag kisméretű csalira nem vág rá a nagyobb süllő. De mennyire, hogy megfogja, sőt még a nagyobb harcsák is szívesen elkapják. Személy szerint a süllőzések alkalmával, már több nagy harcsát akasztottam ekkora gumikkal, és a legnagyobb süllőimet is 7-8 centis méretekkel fogtam.
Színben igyekszem minél jobban látható árnyalatokat használni. Nem csak a halak miatt, ugyanis én is jobban látom, mikor ér a spiccem közelébe a csali, így nem csőrölöm be a gyűrűkön.
Az ólomfejek méretén is sok múlik. A lehető legkisebbeket kell választani, amelyekkel a sodráshoz mérten le tudunk menni a fenék közelébe a 3 méter körüli mélységben. A túl nagy nehezékkel hamar lebukik a csalink, gyors lesz a mozgása, és az elakadások száma is megnő. Én 4 gramm körüli fejeket részesítem előnyben folyóvízen. Ezzel a mérettel simán végig tudom pásztázni a kellő mélységeket. Természetesen ez áramlatfüggő is, van, ahol a kisebb, illetve a nagyobb súly kell.

A kedvenc márkám

A kis 5 centis „diszkózöld” gumi az egyik nagy kedvencem

Ugyanez a szín fekete háttal is jól látható, a halak is szeretik

A fehér szín is nagyon jól bevált

Az általam leggyakrabban használt, 4 gramm körüli jigfejek

A vezetési technikánkat úgy kell kialakítanunk, hogy lehetőleg minél lassabban, a lehető legtöbb ideig a fenék felett táncoljon a gumink. A bedobást követően hagyom csalimat a fenékre pottyanni, eközben természetesen folyamatosan a zsinóron pihen a mutató ujjam, így minél közvetlenebb kontaktust tartok vele, hisz igen sok kapás érkezik a beesőre is. Miután lekoppant, megemelem kicsit, és igen lassú ütemben elkezdem bevontatni, közben apró, pár centis pöccintésekkel mozgatom. Néha hagyom kicsit pihenni, csupán 3-4 másodpercig, majd ismét pöckölni kezdem és csigalassúsággal vontatom. 1-2 méter után engedem újból lehullni az aljzatra, azért is, hogy ellenőrizzem, megfelelő mélységben jár-e a csalim. Amint érzem, hogy koppan, rögtön elemelem, így elkerülöm, hogy a kövek közé ékelődjön. Mivel apró a jigfej, ezért az ujjamat folyamatosan a zsinóron tartom, mikor nem tekerem a hajtókart. A pici pöccintések alkalmával is jobban lehet így érezni, hogy mi történik a víz alatt.
Hatásosnak bizonyult, ha a nagyobb kövek közelében egy helyben emelgetem a csalit. Gyorsan pöccintek párat a bot hegyén, majd a spiccet lassan visszaengedve, hagyom ugyanoda lesüllyedni a gumimat. Ezt a mozdulatsort megismételem párszor, mielőtt elvontatnám a kő mellől. Igen sok alkalommal volt már így kapásom.

Nem érti mi történt

Ez sem ritka

Olykor csak a száj szélében akad

A 7 centis wobblert kétlem, hogy így benyelte volna

A kicsik is behörpintik

A titok nyitja a kísérletezés, és ha elég kitartóak vagyunk, akkor ráérzünk a dolog lényegére. Elsőre kissé nehéznek hangzik, hogy a vaksötétben ilyen pici ólomfejjel szerelt csalival játszadozzunk, aminek nem érezzük a veretését, mint a wobblereknek. Amint megfogjuk az első halainkat, már többé nem lesznek kétségeink.