Két-három naposra tervezett horgásztúrám kudarcba fulladt időhiány miatt. Valahogy semmi nem akart összejönni azokban a napokban. Lassan kezdtem összeomlani és folyamatosan azon agyaltam, hogy ha csak egyetlen éjszakára is, de végre vízpartra mehessek. Végül csak sikerült megoldanom a dolgot és egy éjszakai pergetésre elszabadulnom.
Kellett neki! |
Elsősorban a süllőket szerettem volna célba venni, a felszerelést is ennek megfelelően válogattam össze. Egy 10-30 grammos rövid, 2,40-es Spin Blade botot cicomáztam fel a szükséges tartozékokkal. 3000-es Applause orsót választottam a bot mellé 0,18-as fonott madzaggal. Wobblerkészletemet leredukáltam egyetlen doboznyira, ami olyan 30 darabos létszámot jelentett, ennyi pont elég egy cserkelős, keresgélős éjszakára. Titokban bíztam abban, hogy harcsával is találkozhatok, ezért nem csomóztam, hanem megvarrtam a zsinóromat és egy vékony, de megbízható kopásálló zsinórt húztam az első 60 centire. A hagyományos harcsás előkékkel nem tudtam volna a kisebb wobblereket rendesen táncoltatni, és így a süllős esélyeim nagyban csökkentek volna. Tehát olyan megoldást kellett alkalmaznom, ami viszonylag univerzálisnak mondható. A wobblereket is, amennyire lehetett, megerősítettem, de rájuk sem tehettem harcsázó kampókat, hisz ez is a mozgásuk rovására ment volna. Köztes megoldásokat alkalmaztam és egy átlagosnál teherbíróbb pergető cájgot barkácsoltam össze. Úgy éreztem, hogy ezzel a felszereléssel bátran felvehetem a harcot akár 20-30 kilós hallal is, ha jó az akadás és nem tudja feszítgetni a horgokat. A fárasztás kissé tovább tarthat nagyobb halak esetén, de az esélyem legalább nem nulla volt.
Ennek a modellnek már igen sok halat köszönhetek |
Hamar sötétség borult a tópartra, felhős volt az ég és a szél is rendesen fújdogált. A jelek arra utaltak, hogy alaposan kinéz éjszakára egy eső (szerencsére nem lett). Nem zavart túlságosan a dolog, vízhatlan gázlóruhámat magamra öltöttem, műcsalikat, horgászbotot, lámpát magamhoz vettem és begázoltam a tó egyik sekélyebb öblébe. Derékig érő vízben állva dobáltam a nádfal előtti részeket, ott, ahol sejtettem a ragadozókat. Rövid horgászat után el is csíptem az első halat, egy félkilós süllőcske volt. A fotógép a parton, ezért még emlékfotó sem készült róla. Egy-két rablás is hallatszott a nádas elől, ami szintén azt erősítette meg, hogy jó helyen keresgélek.
Lassan araszolgattam a part vonalát követve és sűrűn dobálltam a wobblert. Óvatosan mozogtam a vízben, hogy lehetőleg ne keltsek hullámokat, ne zavarjam el a lehetséges ellenfeleket. Néha bele-bele akadtam egy-két hínárfoltba, amiből egy erőteljes rándítással kitéptem a csalit, és ha sikerült teljesen megszabadulni wobbleremnek a potyautas növényszálaktól, akkor szépen veretve folytatta tovább az útját. Egy ilyen szabadítási kísérlet után újból elakadt a műhal, de ezúttal a szokottól eltérően nehezedett el a bot a kezemben. Rögtön behúztam egy embereset. Az első pillanatban halam egy helyben csóválta a fejét, még nem döbbent rá a helyzet súlyosságára. Egy egészen rövid pillanatig azt feltételeztem, hogy egy rendes süllőt dörgöltem szájon. Amint viszont mozgásba lendült már tudtam, hogy a süllőmnek bajsza van.
Kézben a nyálkás testű ragadozó |
Első pillanatban nem tudtam behatárolni méreteit. Elementáris erővel tört a mély felé, nem mertem túlságosan terhelni a horgok miatt, a zsinórt nem tudja elkoptatni abban biztos voltam, ezért nem siettem, inkább a hosszasabb fárasztást választottam. Folyamatosan ciripelt az orsóm, szépen dolgozott a pálca, nem idegeskedtem, higgadtan végeztem a fárasztást. Az első perc után biztos voltam benne, hogy nincs 10 kiló felett ellenfelem, és ha eddig nem morzsolta szét erős szájával a horgokat, akkor már nem is teszi, ezért egyre határozottabban kezdem terhelni. Volt erő benne, hevesen tiltakozott, de nem volt erősebb nálam. Hamarosan a közvetlen közelemben körözött, csapkodott a farkával. Az első adandó alkalommal állon ragadtam a Lip Grippel és a nádason átcsörtetve a partra vittem. Az akadás tökéletes volt, nem tudta feszegetni a horgokat. A nád takarásába kikötöttem, hogy a reggeli fényeknél meg tudjam örökíteni, majd tovább folytattam a pergetést. Alig múlt 10 óra, még volt lehetőség az éjszakában. Néhány süllő odakoppintott a wobblernek, de nem akadtak meg. Éjjel 2 óra körül abbahagytam a dobálást, lepihentem, hogy hajnalban még tudjak támadni, de elaludtam. Mire kitöröltem az álmot a szememből már rendesen ki volt világosodva.
A hajnali harmat mindig jó fotótéma | Igazgyöngyök |
Az éjszakai bajszos nappal | Irány vissza |
A siker annyira lelkesített, hogy két nap múlva alvás helyett ismét a tóparton voltam. A felszerelés ugyanaz volt és a nádöböl is a korábbi színhely volt. Amint a hold lebukott a dombok mögött és a sötétség lett teljesen az úr, az első rablások is elcsattantak. Kisebb süllők riogatták a felszínen a sneciket. Közéjük pöccintettem a kétrészes csodát, rövid kísérletezés után oda is vágott neki valaki, de rossz szögben tartottam a botot, ezért a bevágás túl hosszú volt és nem akadt. Tömören megvallva, egyszerűen elbénáztam. Nem dőltem a kardomba mulasztásom miatt, bíztam a halak kapókedvében.
Lassan a korábban fogott harcsa tartózkodási helye felé közeledtem. A köd lassan körém lopakodott, misztikus, sejtelmes atmoszférát teremtve ezzel. Egyre jobban kezdett hatalmába keríteni valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés, amit nem lehet szavakkal leírni. A becsapódó wobblerem alatt robbant a víz, a síri csendben ijesztően hatott a támadó harcsa rablása. Egy pillanatra összerezzentem. Idegesen tépte le a zsinórt az orsó dobjáról. Éreztem, hogy nagyobb, mint a múltkori.
Mikor állon ragadtam a Grippel rögtön ki is tépte a kezemből és a víz alá bújt vele. Már búcsút is vettem a hálás szerszámtól, mikor elképesztő módon visszahozta nekem a szájában. Rendes fickó volt. A parton megtapogattam hihetetlenül feszes hasát. Tele volt rákkal! Ennek ellenére mégis kellett neki a műhalam. Hiába no, tudnak valamit ezek a wobblerek!
A hátsó horog egyik ágát kissé kihajlította. Megvizsgáltam a száját és akkor fedeztem fel, hogy a felső álkapocsban a fogak közt akadt, így mikor kinyitotta a száját, könnyedén kiegyenesedett, majd kiakadt a horog. Szerencsére a hasi horog a szájszélben jól tartott.
Ez lett a hátsó horogból |
Szerencsére ez jól tartott | Ő is megvan |
Akárcsak korábban, ezúttal is ez volt az utolsó halam, a süllők elkerültek, de nem bánkódtam, majd legközelebb revansot veszek tőlük.
Reggel ismét mindent elleptek a harmatcseppek | Ezt nem hagyhattam ki |
Reggel van és nyugalom | Még egy utolsó fotó mielőtt visszaadnám a tónak |