Írország nagyon messze van, és ez már szinte elegendő motiváció volt ahhoz, hogy örömmel fogadjuk el Zoltán barátunk meghívását – utazás, messzi tájak, idegen emberek, ezernyi látnivaló. Na, és persze sokat ábrándoztunk az ír csukákról és az ír kocsmákról is.
Dublinban majdnem mindent meg lehet találni, amiért az emberek meglátogatják Írországot: vannak pubok, tengeri kikötők, parti sziklák és beszédes emberek. Csak az édesvíz meg annak halai hiányoztak nagyon, ezért hát megkönnyebbülve ültünk Bodnár Zoli kocsijába és vettük az irányt északra, a csukáiról híres Cavan megyébe.
Dublin kikötője |
Az Ír-tenger… | …és a tipikus sziklás part |
János hazagondol | Ezt a tengerparti portát meg tudnám szokni… |
Fókát várják a potyakaját a dublin-i kikötőben |
Zoltán hosszú évek óta horgászik ezen a vidéken, szinte minden megírt már az ottani horgászatról ezen a honlapon, és a helyszínen is állandóan bizonyította: többéves praxis birtokában van, amire nyugodtan támaszkodhat a messziről jött vendéghorgász. Előzetesen leküldte az infókat, hogy milyen botot, orsót meg műcsalit érdemes bevetnünk, aztán bevitt a legeldugottabb helyekre is, megmutogatta a töréseket, illetve minden olyan helyet önzetlenül feltárt, ahol ő korábban csukát fogott. Szűkre szabott horgászidőnket így nem kellett helykereséssel pazarolnunk (bőven maradt időnk kocsmázni is :)), illetve rendelkezésünkre álltak Zoltán modern csónakjai, ami ugyancsak létszükséglet Cavan megye elképesztő méretű tórendszerein.
Bár a legnagyobb csukákat itt is természetes csalival fogják, a trió felállású kiscsapatunk alapvetően műcsalis horgászatra készült: pergetés meg legyezés volt a napi menü. A kora nyári időszak nem bizonyult jó csukás időnek, de így is sikerült sokszor összenyálkáznunk a kezünket, és a legnagyobb halaink öt kiló körül mozogtak, ami alapján nyugodtan nevezhetjük sikeresnek a túrát.
Csuka a horgon! | Bodnár Zoli nyughatatlan természetű újító – számtalan Slider-t átfestett a jobb fogás reményében |
Nem egy hatalmas példány, de jó erőben van! | Hamar csónakba került |
A hírhedt szeles-esős írországi időjárásba (szerencsére) nem kóstolhattunk bele, végig kitartott mellettünk a napsütés, javítva a kirándulás komfortját, de kissé rontva a csukás esélyeinket. Déli verőfényben a tiszta vizek eléggé bedöglöttek, csak egy kis hullámzás vagy időszakos felhősödés hozott pozitív változást – ilyenkor jobbára a műcsalis vontatás működött, a többit szinte fölösleges volt erőltetni. A hajnalt rendszerint elaludtuk (mit tehettünk volna? Mindig olyan korán pirkadt… Hétkor már sütött a nap!), de az alkonyati órák izgalmasak voltak, a legszebb halaink ilyenkor jöttek.
Az ír édesvizek halfaunája nem túl színes, süllő és harcsa nincs, a csuka tehát egyeduralkodó, és mint a vízi tápláléklánc csúcsa, háborítatlanul érhet el gigászi méreteket. A két-három kilós egyedek átlaghalak, míg a Zolihoz hasonló specialisták már csak a tízes feletti csukákat számolják. A csukasűrűség pedig a legkapástalanabb időben is látványos volt: ahogy végigsiklott csónakom a partszélben, szinte négyzetméterenként burványlott egy megriasztott csuka, nem hittem a szememnek! Ennek megfelelően a kisebb példányokon gyakoriak a „harci" sebek – sokszor egészen durvákkal is találkoztunk.
A csukámból egészen rendes darabot harapott ki valami, a seb frissnek tűnt, de ettől még vígan rárabolt halam a wobblerre | Gyors reggeli, mielőtt elindulunk |
Mindjárt vízen a csónakunk | A háziállatok elkószálását villanypásztor akadályozza meg. Nagyon kellett figyelni, hogy milyen drótokon mászik át az ember – belenyúlni nem túl kellemes! |
Ilyen sok csuka között a műcsalik többsége sikeresen szerepelt, igen nehéz lenne most favoritokat kiemelnem. Ha mégis végzek itt egy erőltetett rangsorolást, azt főleg a horgászkényelem meg egyéb gyakorlatias szempontok vezérlik. Így például igen kellemetlen egy csuka torkából kivakarni a kisméretű wobblert vagy villantót, ezért gyorsan áttértünk a nagyobb műcsalikra. Ezeket messzebb is lehet dobni, meg rendesebb jelet is adnak a nagy vízterületen. A tízes Slidernek szerintem hamarosan szobrot fognak emelni Írországban – színben a natúrabbak, de mindenképpen világosabbak szerepeltek jól. Mivel a jerkelés úgy általában nem szívügyem, serényen próbálgattam a nyelvvel ellátott Salmókat is: a Perch továbbra is ütős, illetve a nagyméretű Executor okozott sok kellemes meglepetést.
A tavak medre korántsem egyenletes, sőt hatalmas törésekkel tarkított, gondolni kell úgy a méteres sekélyek, mint az öt-nyolc méteres mélységek meghorgászására. A mélyre törő wobblerek nagyon hasznosak lehetnek, de az ügyes gumihalazók is hasznosíthatják itt tudásukat, hiszen a testesebb csukák főleg a törések mentén fordultak elő.
Botban és orsóban mindenki a 80 grammos Blade és 4000-es Applause párosára esküdött – ez a kombó tényleg elpusztíthatatlan. A nagyméretű műcsalik vezetéséhez mindenképpen erősebb felszerelés kell, de túllőni sem kell a célon. Kis feleségem például a 210-es Excalibur bot és 2000-es Excalibur orsó párosához ragaszkodott, és túra második legnagyobb halát is ezzel vette ki – könnyedén, minden különösebb kockázat nélkül. Csupán a wobblerek megválasztásakor ütközött akadályokba, kénytelen volt a kisebb műcsalik közül válogatni. Ellenben könnyebben és sportosabban horgászhatott.
Encikém az Excalibur kombót használta nagy megelégedéssel, hallani sem akart cseréről |
Megvan! Ezt a Slider-t kerestük jó ideje… | Szép hal az alkonyatban. A 210-es Excalibur bot ekkor vívta ki mindannyiunk elismerését |
Itt minden csukát kötelező visszaengedni | János megpróbálta testesebb műcsalikkal kiszűrni a kis csukákat, de még így is gyakran ugrottak be hasonló suhancok |
Az ír csuka egyetlen ellensége a vízben... Ha Salmo Pike-al dobált a horgász, szinte biztosan rávetette magát egy sügér |
Az írországi csukahorgászat mellett másik nagy célunk az ír pubok meglátogatása volt. Bár minden híresebb ír ital megvásárolható a helyi kisboltban is, végül nem bántuk meg, hogy italkóstolónkat csakis egy igazi ír kocsmában voltunk hajlandóak megejteni. Jómagam soha nem voltam sörös, és ezen az ír sörök sem változtattak. A legismertebb Guiness nem csak sötétebb, hanem keserűbb is az átlagnál, a Smithwick’s kissé elviselhetőbb, de hamar áthangolódtam a wisky-re – volt itt is kóstolnivaló bőven! Egyértelműen a Jameson wisky jelentette számomra a legfinomabb ír italt: a rengeteg érdekes mellékíz örökre megmaradt az emlékeim között. A hasonlóan híres Paddy wisky már jóval töményebbnek tűnt – miatta ismét elaludtuk a hajnali csukázást, és próbáltuk összerakni a töredezett előző napi emlékeinket. De éppen elértük még az alkonyati órákat, és pár szép hallal sikerült pótolni a mulasztásainkat.
- folytatása következik -
Kapcsolódó oldal: http://www.zoltanguesthousecavan.eu
www-horgaszutazas.hu