Elállás
KAMASAKI jigekkel tilalom után
Megjelent: 2021. június 15. | Forrás: Ország Bálint

A tavasz utolsó hónapját már nagyon vártam, hiszen végre újra lehet horgászni az egyik kedvenc tüskéshátú ragadozómra, a nemes süllőkre. Hiánypótló termékként éppen jókor érkeztek meg a KAMASAKI ragadozóhalas kiegészítői közé a jig fejek, melyek közül a legkisebb méretűek egyből felkeltették az érdeklődésemet. Összekötve a kellemeset a hasznossal elindultam kedvenc folyómra, hogy az újdonságokat a halaknak is „bemutassam”…

Sokat változott a folyó arca április közepe óta, valósággal berobbant a tavasz, mindenhol nyílnak a virágok, zöldellnek a fák, repülnek a rovarok hála a meleg időnek. A süllők (remélhetőleg) sikeresen leívtak és éhesen várják óvatlan prédájukat azokon a szakaszokon, kanyarulatokban, gödrökben, ahol egész évben szívesen tartózkodnak.


Néhány hét alatt minden kizöldült kedvenc folyócskámon.

A természettel összhangban az én felszerelésem is „felvette” a környezete színösszeállítását, habár ezt csak a fotók készítése során vettem észre. Ultra Light pergetéshez a legrövidebb (180 cm) és leglágyabb (0,5-5 gramm) WIZARD SAMURAI SPIN botot és a hozzá minden szempontból passzoló WIZARD SPIN II orsót (2000-res méretben) vittem magammal.


A fotók készítésekor vettem észre, hogy a felszerelésem is teljesen „bezöldült” .

Hogy teljes legyen az összhang a színekben (persze nem csak emiatt) az orsóra jól látható, erős, de mégis „pókháló” vékonyságú WFT MICRO BRAID fonott zsinór került, amely 0,035 mm-es átmérőjével és 2,5 kg-os szakítószilárdságával új fejezeteket nyit meg az UL horgászatban. A végszerelékhez már csak egy jó minőségű WIZARD FLUOROCARBON előkezsinórra és egy ultrakönnyű ENERGOTEAM BLACK FIGHTER NICE kapocsra volt szükség.


Folytatva a színösszeállítást az orsó dobjára zöld, „pókháló” vékonyságú WFT MICRO BRAID fonott zsinór került.


A WIZARD FLUOROCARBON előke süllőzéshez is tökéletes.


A végszerelék utolsó eleméhez könnyű, de erős kapcsot választottam.

Ahogy már a bevezetőben is említettem éppen jókor érkeztek meg a KAMASAKI új twisterfejei, melyek három különböző formavilágot képviselnek: a KAMASAKI PRESSION hagyományos, gömb alakú, a KAMASAKI RED SHOT egy ovális, míg a KAMASAKI RIVER PREDATOR gúla alakú ólmot kapott. Ráadásul utóbbi kettő vörös színű szemekkel is el van látva, ami még inkább ösztönözheti a ragadozókat a támadásra. Emellett széles méretválasztéka és kiváló ár/ érték aránya igazán vonzóvá teszi ezeket a jig horgokat.


Megérkeztek a KAMASAKI hiánypótló jig fejei.

A három féle fejforma közül a RED SHOT és a RIVER PREDATOR vörös színű szemeket is kapott.

A legkisebb méretű jig fejekhez kiválóan passzolnak a MANN’S SHAD 4,5 centis gumihalak. Napszaktól illetve fényviszonyoktól függően választottam meg a színt mindamellett, hogy a víz átlátszóságát is figyelembe vettam. Napsütésben a sötétebb, természetes tónusúak váltak be, míg felhős időben a fekete hátú, zöld hasú csali  volt az abszolút favorit.

Napsütésben a sötétebb, természetes tónusú csalik váltak be…


…míg felhős időben a fekete- zöld kombináció volt a favorit.


Mérges kölyöksüllő az akadó mögül.


A predátor szájában a PREDATOR horog, de ki a vadász és ki az áldozat?

Írta: Ország Bálint

Fotózta: Ország Bálint

KAMASAKI PRESSION JIG FEJ

370 Ft

Részletek

KAMASAKI RED SHOT JIG FEJ

380 Ft

Részletek

KAMASAKI RIVER PREDATOR JIG FEJ

390 Ft

Részletek

MANNS SHAD

950 Ft

Részletek

WIZARD FLUOROCARBON TRANSZPARENS ZSINÓR 20M

1 990 Ft

Részletek

WIZARD SPIN II PERGETŐ ORSÓ

9 490 Ft-tól

Részletek
Wizard wobblerek tesztje 1.
Megjelent: 2025. december 25. | Forrás: Halmos Mihály

A változatosság gyönyörködtet!-szól a már-már közhelynek tűnő, oly sokszor idézett mondat. És mégis mekkora igazság van benne. Tökéletesen tükrözi a legújabb Wizard wobblerekről alkotott őszinte véleményemet. No, de valójában ennél sokkal többről van szó. E wobblerválogatással a sügér és domolykó horgászatától, a balinon át, egészen a süllő és csuka pergető horgászatáig kínálunk eredményes műcsalikat. E cikk részletes leírást nyújt a...

Wizard pergetőbotok tesztje
Megjelent: 2025. december 11. | Forrás: Halmos Mihály

A 2025-ös ragadozós szezon legjavára érkeztek meg a Wizard pergetőbot újdonságai, október végétől három új családdal bővült a márka amúgy sem szerény kínálata. Az Arcane, Norvion és Dravon nevekkel fémjelzett pálcák főként a jiges vonalat erősítik, de azok a pergető sporttársak is örülhetnek, akik a wobblerezéshez keresnek köztük profi, kompromisszumtól mentes társat. A csúcsbothoz álomsüllő dukál. Hát így lettem én is rabja a Dravonnak,...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....