Kell egy jó botzsák!
Megjelent: 2014. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály

Tartós, strapabíró gyöngyvászon, ítéletnapig működő zipzár,- fogalmazhatnánk meg röviden és tömören az igényeinket, ha bottáska választásáról esik szó.

Az évről évre gyarapodó horgászfelszerelés arzenálom megkívánta, hogy egy időben több botzsákot használjak. Közöttük a legidősebb, egy 18 éve vásárolt darab, mely a mai napig is maximálisan kiszolgálja az igényeimet. Fakulás, színelváltozás, szakadás nincs rajta, sőt a zipzár is megbízhatóan működik.

Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a tulajdonságokat, szempontokat, amire nemcsak érdemes, de szigorúan kell is figyelni a kiválasztás során.


A hosszú, 4,20-as, 4,50-es matchbotok gondtalan szállítását
is megoldhatjuk a 160 cm-es változattal

A vastag gyöngyvászon nemcsak tartóssá és strapabíróvá teszi, de kellő merevséget és tartást is biztosít a táskának. A háromrekeszes botzsák kétféle méretben készül, 140 és 160 cm-es hosszban kapható. Kialakítása révén botjainkat a felszerelt orsóval együtt szállíthatjuk, a hármas osztás három bot sértetlenségét biztosítja egy időben.

A botzsák két oldalán egy-egy hosszirányú zseb kapott helyet, melyekben bottartók, rövidebb száknyelek, nap és esőernyők, vagy akár kisebb csaliernyők kaphatnak helyet.

Dupla vállpántja kényelmes szállítást tesz lehetővé még abban az esetben is, ha nagyobb távolságot kell megtenni a parkolótól a horgászhelyünkig.

Carp Expert általános botzsák


Igényes kialakítású füleket a gombjaikkal egy nyomással nyithatjuk

Univerzalitása, és széles méretsora miatt a piacon kapható legváltozatosabb bottípusok mindegyike elhelyezhető benne, legyen szó gyűrű nélküli spiccbotokról, vagy akár nehéz harcsázókról. A márkára jellemző, ízléses és modern színvilágot kölcsönző bordó-fekete, gyöngyvászonból készült.

Négyféle méretben kapható (120, 140, 160, 190) és erős, sima futású, minőségi zipzárral lett ellátva. Az egyik felén egy hosszú zseb, míg a másikon két darab egymás alatt elhelyezett, zipzárral ellátott, négyzet alakú fakk található.


A Carp Expert botzsákokat is a magas minőség jellemzi.
Erős, kopásálló, vízhatlan anyag, hibátlan levarrásokkal


A hosszú zsebben leszúrók, bottartók kaphatnak helyet…


…míg a másik oldalon található négyzet alakúakban csalikat,
aprócikkeket, vagy akár okmányainkat is pakolhatjuk


A legfontosabb szempont kétségtelenül a megbízható, hosszú életű zipzár.
Jelen esetben dupla kivitelű, a nagyobb komfort érdekében

Carp Hunter botzsákok

Az egyik legmegnyerőbb megjelenésű botzsák megítélésem szerint a magyar piacon a nyolcezer forintos lélektani határ alatt.


A Carp Hunter zsákjainál az ergonómia és az esztétika a
legoptimálisabb arányokban keveredik egymással

A négyféle méretben kapható (120, 140, 160 és 190 cm) három rekeszes botszállító zsák mindkét oldalán hasznos zsebek találhatók.


Nagyméretű zsebek, csatos kialakításuknak köszönhetően
gyors nyitást-zárást tesznek lehetővé


Bottartók és egyéb hosszú kiegészítők hasznos rejteke


Három azonos osztású rekesz, dupla zipzárral ellátva


A kényelmet biztosító széles pántok mérete tág határok között állítható

Energo Team botszállító zsák

Kellemes, divatos színével kimondottan jó megjelenésű zsák, felépítése megegyezik az előzőekben bemutatott társaival, annyi különbséggel, hogy oldalán egy darab négyzet alakú zseb van elhelyezve. Anyaga szintén a legtartósabb gyöngyvászon, a megszokott kopásálló és vízlepergető tulajdonsággal. 120, 140, 160 és 190 cm-es hosszban érhető el, így a leghosszabb kétrészes bojlis botok biztonságos szállításának sem jelenthet immáron semmi akadályt.


Az a sokat emlegetett sűrű szövésű vászonanyag


Az ET botzsákon egy oldalzseb biztosítja az apróságok, kiegészítők elhelyezését


Másik oldalán a szokásos módon a hosszú zsebet találjuk


A csat segítségével testmagasságunkhoz beállíthatjuk a megfelelő pánthosszúságot

Carp Expert Feeder

Kialakításakor, megtervezésekor a feederbotos horgászok szokásainak figyelembe vétele volt a fő szempont. 140 és 160 cm-es hossza megfelel az általános elvárásoknak, jó választás a 330-420 cm-es federbotok szállításához.


Neve is mutatja a neki szánt feladatot. Hibátlan varrás,
kifogástalan anyag árulkodik a minőségről


Azonnal szembetűnnek az egyedi tulajdonságai:
nagyméretű orsókkal felszerelt botokat képes befogadni!


Oldalsó hosszú zsebét zipzár öleli, ahogyan a szemközti oldal kockazsebét is!

Összességében elmondható, hogy a fentiekben bemutatott botszállító zsákok mindegyike átlagosnál magasabb minőséget képvisel. A gyártásuk során felhasznált anyagok, az összeszerelés, a varrásuk minősége garantálja azt, hogy nagyon hosszú időn át képesek legyenek kiszolgálni a használóját!

Forrás: EnergoTeam

KAMASAKI 2 REKESZES BOTZSÁK

8 090 Ft-tól

Részletek
Wizard wobblerek tesztje 1.
Megjelent: 2025. december 25. | Forrás: Halmos Mihály

A változatosság gyönyörködtet!-szól a már-már közhelynek tűnő, oly sokszor idézett mondat. És mégis mekkora igazság van benne. Tökéletesen tükrözi a legújabb Wizard wobblerekről alkotott őszinte véleményemet. No, de valójában ennél sokkal többről van szó. E wobblerválogatással a sügér és domolykó horgászatától, a balinon át, egészen a süllő és csuka pergető horgászatáig kínálunk eredményes műcsalikat. E cikk részletes leírást nyújt a...

Wizard pergetőbotok tesztje
Megjelent: 2025. december 11. | Forrás: Halmos Mihály

A 2025-ös ragadozós szezon legjavára érkeztek meg a Wizard pergetőbot újdonságai, október végétől három új családdal bővült a márka amúgy sem szerény kínálata. Az Arcane, Norvion és Dravon nevekkel fémjelzett pálcák főként a jiges vonalat erősítik, de azok a pergető sporttársak is örülhetnek, akik a wobblerezéshez keresnek köztük profi, kompromisszumtól mentes társat. A csúcsbothoz álomsüllő dukál. Hát így lettem én is rabja a Dravonnak,...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....