Ahogy egyre teltek a napok a legutolsó horgászat óta, úgy erősödött bennem a késztetés, hogy újra pergetőbotot ragadva induljak mielőbb a vízpartok felé. Tagadhatatlanul az elmúlt időszak fogásai okozta élmények hatása alatt voltam még mindig, és az emlékek olyan erővel törtek elő, hogy fizikai fájdalommá nőtte ki magát a végeláthatatlannak tűnő vágyakozás. Gondolataimban újra és újra átéltem az éles, ütésszerű kapásokat, és a megakasztott ragadozók alatt hajladozó pergetőpálca édes lüktetését.
Akadós, nehéz terep. Elkél az erősebb felszerelés, a vastagabb zsinór |
Ábrándozásomat végre elhatározás, azt pedig tett követte, és a következő hajnalon ellentmondást nem tűrően utasítottam vissza a meleg ágy csábítását. Még sötét volt, mikor magam mögött hagytam az ébredező várost, és tempós autózással igyekeztem szeretett kis folyóm, a korábbi fogások helyszíne felé. Érkezésemkor csak sejteni lehetett a víz partját szegélyező erdősorban megbújó, ideális beállást biztosító hasadékokat. Az augusztusi hajnal nyirkosan hideg levegője azonnal éberré tett, olyan hatást okozva ezzel, mint amilyet csak egy erős kávé tud. A rengeteg bokor és víz fölé hajló fa megnehezítette most is a dolg omat. Egy jónak vélt, könnyebben meghorgászható hely elfoglalása után összeszereltem a pergető felszerelést, s mire végeztem a maradék holmi elpakolásával, már a felkelő nap fényében lendült gumihalam a meder irányába. Túl voltam a sokadik dobáson, de az emelem-süllyesztem játékba nem akart senki beleszólni, volt időm magamban tűnődni a közel egy órája tartó kapástalanság okán.
Erő és elegancia: E.T. Excalibur Spin. IM 8 karbon és 270 cm hosszban 170 gramm. Kívánhatunk többet egy pergetőbottól? |
A következő akcióban, a süllyedő, nagy méretű Mann’s-ra aztán végre megkaptam az áhított rávágást. A bevágás ereje nagy súlyba ült bele. Percek teltek el, mire meg tudtam törni a vendég ellenállását, a könnyű és rugalmas Excaliburral élvezet volt állni a – sejthetően nagy csuka - sorozatos kirohanásait.
Megbízhatóságuk és teljesítményük miatt nálam a csukapergetés első számú kiegészítői |
Éreztem, hogy fárad, s anélkül, hogy megmutatta volna magát, húztam magamhoz egyre közelebb, sekélyen jött a víz felszíne alatt. Már alig két bothossznyira voltunk egymástól, amikor megtörtént a baj. Hirtelen, fékezhetetlen erővel ugrott meg, és szinte abban a pillanatban élettelen súlyban nehezedett el kezemben a bot. Azonnal azt a pontot néztem, ahol zsinórom a vízbe vágódik, és nem akartam hinni annak, amit látok. Egy általam soha nem látott méretű, karhossznyi, öreg csuka egy víz alatti bedőlt fa felső ágára csavarta fel magát. A rövid zsinórdarabon raboskodó ragadozó mozdulatlanul állt egy helyben, ha jól láttam, hogy szájszegletében stabilan ült a 4/0-s jighorog. Ahogy csak bírtam nyújtózkodtam, hogy botom végével elérjem a fára tekert zsinórt, tudtam csak másodperceim vannak végrehajtani az akciót. Mintha kitalálta volna gondolataimat, a hal vadul csapkodni kezdte magát, zúgott, forrt a víz körülötte. Pár pillanattal később megszűntek keverő mozdulatai által keltett hullámok, és fájdalmasan belém nyilallt a felismerés. Elment. Nem a 0.30-as monofil szakadt, hanem letépte magát a horogról. Percekig tétován álltam, miközben belül mardosott az ostoba tehetetlenség. A közben kisimult és letisztult vízben megláttam a fára ékelődött madzagot, majd a botspiccel egy-két tekerés, rántás után kiemeltem megtépázott csalimat. A nagy fehér Mann’s cserepados lett, szuvenírként a csalis dobozba került.
A gumihalak a megfelelő hosszúságú horoggal és súlyú ólomfejjel képeznek ütős egységet |
Az eset sokáig nem hagyott nyugodni, a csalódottságtól zaklatottan mentem arrébb egy másik beállóba, hogy folytassam a pergetést. A kapocsba most egy mérettel kisebb, de az előzőével azonos színű gumihal került. Lelkiállapotom miatt gyorsabb csalivezetést sikerült csak kivitelezni, alighogy feneket ért, máris egy gyors hajtókar fodulattal indítottam el a gumit. Néhány méterre a parttól, a lassan süllyedőre éles ütéssel jelentkezett valaki. Nem volt nagy, de a maga bő másfél kilójával szépen dolgoztatta pálcámat a csuka. Gyors horogszabadítás és fényképezés után mehetett is vissza.
Ez már az enyém | Jól akadt a 4/0-s jighorog |
A következő bevontatást kapás nélkül úsztam meg. Az újabb dobást a parthoz közelebb szántam. A víz lassú sodrását kihasználva, a talajról fellibbentve meredeken tartott bottal hagytam lefelé szállni a gumihalat. Épphogy mielőtt feneket ért volna, jött a következő kapás. A gyors bevágásra heves ellenkezéssel válaszolt a megakasztott hal, rövidesen tarkón is ragadhattam a közel hatvan centis csukát. A csali alig látszott ki a szájából, még szerencse, hogy mindig használok harapásálló előkét. Nagy segítségemre volt a szájfeszítő, aminek köszönhetően egy mozdulattal fordíthattam ki fogómmal a horgot a felső állkapocsból. A zöld pettyes tigris sérülések nélkül, szabadon távozhatott.
A következő, parttal párhuzamos akciók nem adtak több rávágást, ezért a meder közepe felé lendítettem a következő dobást. A tempón és a technikán is változtattam. Rövid, lassú rántásokkal, pöccintésekkel késztettem magam felé a lágy gumit. Sejtettem, hogy a szabdalt, egyenetlen meder alján bukdácsoló csali nem marad sokáig érintetlen, hamar vehemens kapást, erőszakos rántást közvetített a pergetőzsinór. Az akasztás után a már megszokott, átlag ötvenes forma csatornacsuka védekezését éreztem. Megmutatta, hogy ő is kemény legény – amit úgy szeretek bennük –, kitartóan tornázott, míg el nem fogyott az ereje. Horogszabadítás után jöhetett a jól megérdemelt amnesztia.
Gyönyörű, egészséges példány |
Csalit váltottam, a kapocsba az E.T. Wizard Atom támolygó kanala került. Hibátlan, klasszikus formájával bárhol és bármikor képes felkelteni az éhes ragadozók figyelmét. Egyes méretével (18g) még gyönyörűen lehet kivitelezni a „hulló falevél” technikát. Feszes zsinórral, halk csobbanással pottyant vízbe az ezüst színű vas, majd két-három tekerés után rövid szüntetet tartottam, hogy libbenve csillogva szállhasson alá kapásra ingerelve a parttól távolabbi, mélyebb részeken lapuló csukákat. Kb. a harmadik ilyen manőver után keményen nyúlt oda villantómnak valaki. A bevágás után rövidesen tarkóján ragadhattam a bőven méretes ordast.
Az E.T. Wizard villantók - esetünkben az Atom - a gyárilag szerelt VMC horoggal kiegészülve emelkednek ki az átlagos műcsalik világából |
A jól vezetett műcsali még adott szép kapásokat, majd helyet változtattam, és a nádassal szegélyezett vízpart felé vettem az irányt. Közben a nap már magasabban állt, meleg sugarai a hajnalban magamra kapkodott melegebb göncök levételére késztettek.
Azt volt nem titkolt szándékom, hogy a parttal párhozamosan húzódó ritkás nádfal előtt közepes tempóban húzzam el másik kedvencemet, a hét centis Salmo Thrillt. A küszt imitáló wobbler a balinok, süllők mellett számos szép csukával ajándékozott már meg.
Az első, sőt a második dobásra sem volt jelentkező. A következő lendítéssel nagyon közel sikerült ejtenem csalimat a nádfalhoz, majd közepes tempóban, vízközt indítottam magam felé. Alig pár métert tehetett meg a kis Thrill, amikor határozott rándulással jelezte botom spicce a gyors kapást. A várt vendég egy bő méretes csuka volt, a hasi hármashorog egyetlen ága akadt, de az tökéletesen fogta a hal alsó állkapcsát.
A következő dobás jó hosszúra sikerült. Hagytam, hogy kissé süllyedjen a wobbler, majd megkezdtem a bevontatást, amibe bele-belehúztam, megtörve ezzel egyenletes mozgását. Körülbelül félúton tartott, amikor nyekkent kezemben a pálca a vehemens kapásban. Az akasztás jó halat sejtetett, erőszakosan, keményen bántam vele, nehogy beugorjon a nádba. Így is csak lassan tudtam kényszeríteni magam felé a ragadozót. Tőlem pár méterre próbálkozott az első kitörésekkel, nagyokat pumpált kezemben az érzékeny bot, mely rövidesen felőrölte halam erejét. A kis Thrill megfogta a reggel legnagyobb halát, a két kilón felüli csuka egyetlen rúgással távozott kezeim közül, miután megszabadítottam a horogtól.
Fáradtan pihent a kezemben egy gyors fotó erejéig |
A 7 centis Salmo Thrill őt is becsapta |
A fogások öröme jobb kedvre derített, de hazafelé a kocsiban megint az elveszítetett nagy csukán járt az eszem. Úgy gondoltam akkor, hogy megérdemeltem volna azt a halat. Vesztesnek éreztem magam, de most már tudom, hogy nem voltam az. Egyszerűen a sors úgy akarta, hogy még ne legyen az enyém, talán azt jelezve ezzel, hogy tennem, dolgoznom kell még érte. Szomorú már nem vagyok, hiszen láthattam őt, és most már tudom, hogy kit kell keresnem…