Matchbottal a Ráckevei Duna-ágon
Megjelent: 2011. október 05. | Forrás: Talabér Gergely

Évente egyszer-kétszer eltöltünk pár napot Dömsödön, a Ráckevei Duna ágon. Mondanom sem kell, a fő hangsúly idén is a horgászaton volt. Az időjárás ezúttal sem kegyelmezett, egész hétvégén küszködtünk az elemekkel, széllel, esővel. Először kedvenc feeder botjaimmal próbálkoztam, de folyamatosan motoszkált bennem a kisördög, vajon matchbottal is sikerülne meghorgászni a vizet a mostoha körülmények ellenére?


Jó kis pálca + jó kis kaja = jó kis peca!


Nos, az eltökéltség néha kifizetődő, elvégre ha az ember sosem teszi próbára a határait, nem is fogja tudni átlépni őket! Így voltam én is ezzel, és bár az erős szelet látva lelki szemeim előtt megjelent a rengeteg gubanc rémképe, azért mégiscsak belevágtam. Az első, amire rá kellett döbbennem, hogy ha sikerül a botot akciójának megfelelően kezelni és az úszót helyesen megválasztani, az már önmagában fél siker. Ugyanis a jól összehangolt szerelék dinamikus egyensúlya nekünk fog dolgozni.


Az erős szél folyamatosan
űzte a felhőket a táj felett.

Fontos, hogy békésen megférjünk
egymás mellett, ki a vízben, ki a partján.


Nem titok, hogy a csúszó-úszós horgászat dobástechnikájának elsajátítása több időt vesz igénybe, finomabb botkezelést igényel. A legjobb, ha a botot szinte már lassúnak mondható, köríves mozdulatokkal kezeljük, melyeknek sosem szabad egyetlen pillanatra sem megszakadnia. Ha a szerelék folyamatosan lendületben van, nem fog gubancolódni, de ha egyetlen egyszer is megakadunk a mozdulatsorban, jobb, ha ellenőrizzük a zsinórt, mert könnyen lehet, hogy az egy szempillantás alatt rácsavarodott valamire.


A tartalmas gombócokba bőven jutott élő anyag is.


Rövidebb távra, gondoltam lövök
egy kis csontit, de ezt a szembe
fújó szél végül meghiúsította.


Ezúttal az ET Competition Match botot választottam. Többször is horgásztam a botcsalád feeder és picker változatával. Kifejezetten elégedett voltam velük! Ahányszor csak a kezembe vettem, mindig elámultam karcsúságuktól és erejüktől. A vékony blank senkit se tévesszen meg! Ezekkel a pálcákkal bizony egy termetesebb hal is a partra terelhető. Kicsit ugyan tovább tart, de az élmény sokkal intenzívebb!


Úszók bevetés előtt, még gondolkodom,
melyik is legyen...Tulajdonképp bármelyik, az adapter
segítségével úgyis könnyen cserélhetőek.


Az orsó egy már bevált darab, az ET Power Match 40-es mértetben. Dobjára 0.18-as ET Power Feeder zsinór került. Előkeként 0.12-es ET Competition Leader-t használtam 30 centiméteres hosszban, amire egy 16-os Drennan Fine Maggot horgot kötöttem. A két zsinórt apró Goldstar forgó kapcsolta össze, felette egyetlen szem 0.3 grammos söréttel. A főólmozást az úszó teljes hosszánál valamivel nagyobb távolságra húztam, hogy a jelzőólom ne tudja rátekerni a zsinórt az úszó szárára. Ezzel sok gubancot megspórol az ember. E fölé került a csúszóúszó rögzítő, és kész is a szerelék!


Az egyetlen szélvédett hely.


Mi a csuda, pók mászik a zsinóron?
Á dehogy! Ez csak a csúszóúszó ütközőm. Szeretem a szálakat
egy kicsit hosszabbra hagyni.


Eredetileg 6 grammos úszót szerettem volna használni, ezt azonban a partra érve, mikor a szél mellbe vágott, gyorsan elvetettem. Inkább a 10 grammos Cralusso mellett döntöttem, ebben könnyen lehet súlyt cserélni, jól finomhangolható és remekül repül. Antennája 25 méterről is jól látható maradt, a hullámzás ellenére is. Néha azért elkélt némi intuíció a kapásokhoz.


Apró forgó
apró
ólommal.

Nem érdemes sok sörétből kialakítani a csúszó-úszós szerelék főólmozását, mert azzal csak nő a gubanc esélye, 4-5 szem sörét épp elegendő.


Az alapozó etetést 25 méterre alakítottam ki, ügyelve, hogy mindig ugyanabba az irányba lőjek. Ehhez kiválasztottam egy megfelelő tereptárgyat a túloldalon, jelen esetben egy házat. Triviálisnak tűnhet, de erre érdemes odafigyelni. Lehetőleg ne válasszunk semmi olyat, ami arrébb mehet. Például csónakot, autót, stégen horgászó sporttársat. Lehet, hogy csak egy-két méterrel dobálunk majd arrébb miatta, de a kapások csökkenésén nagyon megérezzük majd.


Az első aprócska jelentkező.


Pár szóban a mélységmérésről. Az bizony fontos dolog! Ha túl sokat hagyunk az előkéből a fenéken, nehezebben vesszük észre a kapást, viszont ha túl keveset, elsodródhat a szerelékünk. De ha vízközt horgászunk is, jó ha tisztában vagyunk a meghorgászott vízoszlop teljes magasságával. Jelen esetben a mederfenék bővelkedett vízinövényekben. Szerettem volna kevés leakadással megúszni a dolgot, ezért próbáltam azt a mélységet elcsípni, ahol már nincs veszélyben a horog, de még könnyedén megtalálják a fenékről felemelkedő halak a felkínált csalit.


A szeles idő ellenére
szép kis teríték kerekedett.


Nos, megtalálták. Minden egyes uszonyos után lőttem 2-3 újabb gombócot ráetetésként. A 3 kilogrammnyi bekevert etetőanyag gyorsan fogyott, de végül bőven kitartott a 3 órás horgászat időtartama alatt. Soknak tűnhet ez a mennyiség, azonban a halak érdeklődését felkelteni ekkora vízterületen nem egyszerű dolog. Komolyabb alapozó etetés nélkül a fogás pedig esetleges, őrzi az ember a botját, végül megússza a napot egyetlen kapás nélkül.


Gyors fotó 'Uszonyos Karcsival' visszaengedés előtt.


A széltől és a hűvös időjárástól eltekintve nagyon jól éreztem magam, több szép halat is fogtam. Közben megbizonyosodtam róla, hogy megfelelően összehangolt felszereléssel olyankor is lehetséges a horgászat, amikor mások csak legyintenek: „Ilyenkor úszózni?!"


Vannak köztük kisebbek-nagyobbak is.


GOLD STAR FORGÓ

200 Ft

Részletek
Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Kuttyogatás az alsó Tiszán
Megjelent: 2024. október 12. | Forrás: Csala Viktor

A Tisza az egész életem végig kiséri mai napig. Gyerekként a folyón tanultam meg horgászni, és annak kikötőjében, a hétvégi bulik előtt a szegedi rakpart ikonikus gyülekező hely volt, de egy találkozásnak is remek állomás. A munka helyem is ennek a folyónak a partján van: egy tradicionális halászcsárda. Az egyik kedvenc horgászvizem. Előre le szeretném szögezni, hogy nem tartom magam nagy rablóhalas horgásznak. Szeretek beülni a csónakomba és kevés...

Wizard-os portyákon
Megjelent: 2024. szeptember 07. | Forrás: Bokor Károly

Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...

Domolykók plasztik lárvákkal
Megjelent: 2024. július 13. | Forrás: Halmos Mihály

  Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykó tilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért...