A mára szállóigévé érett kijelentést - melyet jelenlegi íráson címének választottam – Béla barátom intézte hozzám köszönés képpen azon a napon, mikor egy közös horgászat megbeszélése után meglátott a fagyos szürkeségben kedvenc folyócskánk partján. Derültsége, jókedve egy pillanat alatt zökkentett ki a felszerelés összerakásának monoton folyamatából. Az arcán terpeszkedő széles mosoly sok mindenről árulkodott, megelőzve a kérdéseimet vágott a közepébe mondandójának.
Magányos portyáim alkalmával szeretem, ha megjelenik a csorda valamelyik kanyarban, persze csak akkor, ha ellentétes oldalon vagyunk |
Mint megtudtam tőle, korábban ott volt már a megbeszélt helyen, s így volt ideje érkezésem előtt alaposabban feltérképezni a terepet. Több szép sügér mellett egy csukát is fogott, miközben apró plasztik csalikkal vallatta meg a csatorna ismerős szakaszát. Béla jókedve hamar rám ragadt, s bíztam benne, hogy a derű mellett cimborám szerencséje is mellém szegődik majd.
Mikor éppen végeztem felszerelésem összeállításával és a műcsali kiválasztásával, megjelent a szomszédos tehenészeti telep apraja-nagyja. Lassú, komótos léptekkel haladtak felfelé a folyóparton, miközben a parti vegetáció még éppen zöldellő részeit majszolták unalmasan.
Az utóbbi hetekben a közepes méretű gumihalak, vagy twiszterek nem hoztak már jó eredményt. Elsősorban ezért, most kis plasztikokkal szerettem volna riogatni az enyhe sodrásban megbújó ragadozókat, s ennek megfelelően alakítottam a felszerelésemet is hozzájuk. Ilyen műcsalikhoz előszeretettel használom a rövidebb pergető botokat, az E.T. Zander Jig-et 210-es hosszban pont erre találták ki. A kisméretű, 2000-es Ryobi Zauber tökéletes egyensúlyt teremtett a botnak, fém dobján feszülő 0,08-as L&K fonott zsinór pedig szintén jó választásnak tűnt az érzékeny felszereléshez. Ezzel az összeállítással az volt a célom, hogy finomabbá, érzékenyebbé tegyem a horgászatot, a csalivezetést, s a hőn remélt kapásokra kellő gyorsasággal reagálhassak.
Vékony wolframszálból kötött rövid előkét iktattam be a főzsinór után, a gyorskapocsba pedig - elsősorban sügérre számítva – a Salmo legkisebbjét, a Tiny-t akasztottam. Apró, gyors veretését tökéletesen közvetítette a vékony fonott a spiccen keresztül. Céltudatosan a túlsó part előtti nádas elé dobáltam, ahonnan is útjára indítva, keresztbe tudtam húzni a folyócska teljes szélességében a wobblert. A számításom bejött, alig néhány kísérletet követően hevesen védekezett az első sügér a horgon.
A mohó kis ragadozók az esetek többségében olyan vehemenciával rontanak a csalira, … |
…, hogy a bevágás teljesen feleslegessé válhat, pláne fonott zsinór alkalmazásánál |
Béla barátom mindeközben egy tőlem távolabbi beállóban tette a dolgát, hangtalanul. Már éppen kiabálni akartam neki, hogy megkérdezzem, mi lelte, amikor is megjelent előttem egy szép sügérrel. A hal szájából alig látszott ki a kis plasztikcsalija.
-Már fogtam egyet – jelentettem ki büszkén. Ő ezt egy visszafogott ühümmel nyugtázta, majd visszakérdezett, hogy egyet?
Szemöldököm állásán láthatta a bennem megfogalmazódó kérdőjelet, mert máris kezdte megmagyarázni. Mint kiderült, ő is próbálta korábban a kicsi wobblereket, de azt nem ette igazán a sügér. Ekkor aztán átváltott pici plasztikra, és beindult a gépezet, sorozatos volt ettől kezdve a kapása.
Bennem is hamar átfutott a gondolat, hogy a kis Tiny-t apró gumihalra cserélem, de próbaképpen dobtam még párat. A könnyű csalival nem volt igazán egyszerű pontos dobást kivitelezni, noha ebben közrejátszhatott a hidegtől gémberedett kezeim lassúsága is. Az egyik lendítéssel azonban sikerült a partközeli részt becéloznom, s azzal párhuzamosan tudtam változatos vezetési sebességgel, meg-megállítva vontatni a wobblert. Félúton járhatott, nagyon közel a parthoz, amikor elkapta a lesben álló ragadozó. A hideg víz ellenére elevenen, szűnni nem akaró startolásokkal próbált szabadulni ragadós ebédjétől egy kisebb csuka. Nemhogy a wobbler, a fölé kötött vékony wolframelőke is alig látszott ki a szájából, olyan mélyre nyelte a Tiny-t.
Ezt aztán torokra vette a mohó csuka. Szerencséjére a Tiny apró és rendkívül vékonyhúsú horgai minimális károsodást okoznak a legkényesebb területen is |
A gyors műtéti beavatkozás után csalit cseréltem, 6 centis Mann’s gumihal került a kapocsba. Láttam, hogy Béla már a második, vagy harmadik sügért emeli ki, amíg én a csuka orvosi ellátásával és fényképezésével bíbelődtem. No itt volt az ideje, hogy behozzam a lemaradásomat…
Az apró, gyöngyház testű plasztikcsali a 4 grammos E.T. Wizard jigfejjel összeillő párost alkotott. Lábam előtt a tiszta vízben mozgatva kívánatosan libegtette apró korong alakú farkát a Mann’s.
- No gyerünk a sügérek közé, - küldtem útjára a műcsalit, a ki szót fogadva pontosan a túlsó part előtti gyér nádszálak elé hullott be. Nagyon lassú botspicc emeléssel indítottam el, gyorsabban nem is kellett, hiszen a víz sodrása, áramlása így is tökéletes ütemben mozgatta a plasztiktestet. Rövidke víz alatt töltött ideje alatt máris felkeltette valakinek a figyelmét, mert erőszakos ütéseket közvetített a vékony fonott zsinór. A bevágás azonban nem akasztott halat, de kitekerés után centiméterre az előző helyre ejtettem be a Mann’s-t. A rövid és könnyű bottal finoman, csuklóból emelgetve játszottam az iménti kapás helyszínén a csalival, amikor erőszakosan vágott neki oda a rabló. A kapás után azonnal éreztem a hal mozgását zsinórom végén, az éhes kis jószág könnyűszerrel kapta be az egész műcsalit.
A harcias kis sügéreknek nemcsak a kapásuk, de a horgon való védekezésük is nagyon intenzív |
Örömmel nyugtáztam a sügér fogását, s innentől kezdve, nehéz dolgunk már nem volt. Béla barátom is elégedetten intett a mellettem lévő beállóból, tudtuk, hogy jó a recept, és nagyon sok a hal előttünk.
A következő sügéreket társam mutatta meg a fényképezőgépnek, amelyek gyors egymást követő dobásban akadtak a horogra.
A kis csíkosak elképesztő mohósággal vetették rá magukat a csalira… |
…úgy eltüntették nagy szájukban a 6 centis Mann’s-t, mintha ott se lett volna |
Előfordult, hogy egészen a felszínig követték a finom babahalnak vélt falatot a sügérek, de rávágni csak a nagyobbak voltak hajlandók, amit mi azért egyáltalán nem is bántunk.
Ezen a napon rendre a legtöbb kapást a gyöngyház színű 6 centis Mann’s gumihal hozta, mintha varázsolni tudna az amerikai csoda, úgy vonzotta megigézve a tüskés rablókat.
A hideg ellenére önfeledt örömpecával ajándékoztak meg ezen a november végi napon a sügérek, a mínuszok miatt persze hogy fáztunk, de nem foglalkoztunk vele.
A könnyű, rövid nyelű jigelő bot kiváltképpen alkalmasnak bizonyult ehhez a horgászathoz, egyszerűen és nagyon hatásosan lehetett felkínálni vele az apró plasztikokat.
A sügérek között akadtak halványak, fakóbb árnyalatúak,… |
…de voltak igazán színes egyedek is |
Ha nem is éreztük közvetlenül a csípős levegő hidegét, azért a vízparton töltött pár órácska elteltével látszottak zsinórjainkon a tél jelei. A kis Zauber jeges zsinórral is olyan csendesen, pisszenéstelenül futott, mintha szándékosan maradt volna csöndben, nehogy kizökkentse mámorából a halfogásba belefeledkezett horgászt.
Jeges, lefagyott zsinór. Ilyenkor már bőven indokolt lett volna a monofillal töltött dobra lecserélni. Ha a horgász észrevette volna… |
A nap utolsó csukája |
Miközben pakoltam, Béla is az utolsó halát fogta meg éppen. Egy gajai standard classic csuka lett kíváncsi a sügéreknek szánt gumihalra. A nap két megfogott csukája elgondolkodtatott minket azon, hogy legközelebb milyen módszerrel és csalikkal lehetnénk vajon eredményesek csukára, hogyan lehetne őket lépre csalni a sügérek között. Mert, hogy ott vannak az biztos arról egyértelmű jelek árulkodtak.
A választ pár nappal később kaptam meg, tényleg ott voltak, s nem is az apraja. De ez majd a következő történet lesz.