Nagyító alatt: a körforgó villantók
Megjelent: 2013. október 24. | Forrás: Halmos Mihály

A műcsalik kavalkádjában bizonyára mindenki találkozott már a körforgó villantók valamelyik variációjával, s talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy aki kézbe vette őket, az ki is próbálta új szerzeményét. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy nagyon sok pergető horgásznak a forgó adta meg a lökést a kezdeti sikerekhez. A technika elsajátítása nem okozhatott problémát, kezdő pergetők is könnyedén játszadozhattak velük, ugyanis kidobás után nem volt más egyéb feladat vele, csak be kellett tekerni a kellő tempóban és szerencsés esetben a kapásokban, fogásokban sem volt hiány.


ET Vibraxok csukára, süllőre, balinra

„Kezdők ásza, vagy gyengék fegyvere", hangzott sokszor lenézően a műfaj öregjeinek szájából, akik már „túl volta rajta", mondhatni megemésztették a körforgók adta sikereket, s talán elfelejtették a velük átélt fogások felemelő ízét. Az idő előre haladtával a pergetők tábora két részre vált. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik a mai napig nagy elánnal hajigálják a forgókat, a másik részük, pedig egy darabot sem tart a dobozában, mondván, túlfejlődött rajtuk, így nincs rá szüksége, meg egyébként is, a forgókanál csavarja a zsinórt.


ET Vibrax borult időre

És valóban, talán a legnagyobb vitát az alkalmazásában eme hátrányos tulajdonsága váltotta ki. A tengely körüli forgás következtében tényleg nagy mértékben tekeri meg a zsinórt, a közhiedelemmel ellentétben a fonottat is, még akkor is, ha forgókapcsot iktatunk be a műcsali elé. Sokáig én is „szenvedtem" emiatt, mígnem a józan paraszti észjárás egyszeriben rávilágított a megoldásra. Nem tettem mást, csak annyit, hogy 3-4 dobás után leakasztottam a villantót, és 2-3 méteres zászlót hagyva, az üres zsinórral ostoroztam a levegőben. E mozdulatsor hatására a zsinór visszarúgta magát standard állapotába.

Körforgó villantóval pergetni éppen emiatt nem a legkényelmesebb dolog, de egy kis odafigyeléssel, a fenti példát alkalmazva elkerülhető a stressz. Egy dolog azonban vitathatatlan, az pedig az eredményessége, a fogóssága, amely egyedi tulajdonságából következtethető.

Lássuk hát, mi is az, ami ellenállhatatlanná teszi őt a ragadozó halak számára.

A körforgók villantók működési elvükből fakadóan, az egyedi szerkezetük, mozgási „energiájuk" által keltett erőteljes rezgésekkel dolgoznak. Emellé társul a színhatás is. Vontatás közben kicsit sem hasonlít kishalra, rezonanciakeltésével váltja ki a halak támadó ösztönét. Éppen emiatt rendkívül hatásos csali, a sügértől a harcsáig minden ragadozó halunk eredményesen fogható vele.

Apróbb méretei - 00, 0, 1-es - alkalmasak a domolykó, kősüllő, sügér, feketesügér, pisztráng megfogására.


Az ET Wizard körforgó család legkisebbje a Perch.
Kis szájú halak megfogásához ideális választás

Közepes változatai, mint a 2-es, 3-as méretek a süllő, csuka és balin horgászatában bizonyítottak.

Legnagyobb példányai, a 4-es, 5-ös forgók már komolyabb felszerelést igényelnek. Bevontatásuk során fellépő ellenállásuk óriási, hát, ha még folyóvízen történik a horgászat, a hatás megduplázódik, nagy mértékben igénybe veszi az orsó szerkezetét is.

A körforgózásnál az összhatásra kell törekednünk, rögtön az elején, a villantó kiválasztásánál már észnél kell lennünk. Mivel a kereskedelemben nagyon sokféle, eltérő minőségű forgó létezik, figyeljünk oda a részletek kidolgozottságára. A villantó tengelyének egyenesnek kell lennie, kimondottan előnyös, ha a tengelyen apró gyöngy található, mivel ő a felelős a forgórész súrlódástól való mentesítéséért.


Minőségről árulkodik a Gold Star Parrot. Egyenes tengely, súrlódásmentesítő gyöngy,
„izgalmas" design. A villantó bordázott réz teste plusz ingerforrásként hat,
csepp alakú formája a kiváló dobhatóságért felel

A legkritikusabb szemmel az enyhén domborított levelet kell vizslatnunk. A villantó minőségét azonnal elárulja a vízbe érés pillanatában mutatott viselkedése. Akkor tökéletes a csali, ha a vízbe érés pillanatában azonnal forogni kezd.

A levél alakja sem mindegy. Állóvízen a széles, lekerekített végűek, míg folyókon, sodró vízben a hosszúkás, elnyújtott, hegyesedő végűek bizonyultak jobbnak.


Fogósnak mutatkozott a Wizardok között a Turbo Long is,
melyek főként folyóvizekre ajánlható


Turbo Longok változatai


Állóvizeken jó szolgálatot tesz az ET Vibrax mellett a Gold Star Tinch és Sparrov forgója is


Jó választás a pikkelymintás GS Tinch és Heron. Az univerzálisnak számító
3-as mérettel van esélyünk csukára, süllőre, balinra egyaránt

Speciális és egyben nagyon eredményes villantó típus a dupla levelű változat, amelyet tandemnek is szoktak nevezni. A testen általában két eltérő méretű levelet találunk, erős, intenzív rezgést keltenek, nagy ellenállásuk miatt lassan vontathatók.


Extra hatást keltő GS Stork Tandem villantók


Jól látható, hogy a minőségre itt is kiemelt figyelmet fordítottak

Nem véletlen az, hogy a népszerű spinnerbait típusú csalikon is találhatunk forgó kanalakat. Az inger fokozását, a magas rezgésszám, a rezonancia kiváltását ezzel a módszerrel lehet elérni a leghatásosabban.

A fény és hang ingerekre különösen jól reagálnak a ragadozók, a támadási ösztön kiváltásában megkérdőjelezhetetlen a hatásuk, ezért is a körforgó villantóknak joggal van helyük a pergető horgászok egyre bővülő műcsali arzenáljában.

Forrás: Halmos Mihály

KAMASAKI BLACK BIRD KÖRFORGÓ VILLANTÓ

590 Ft

Részletek

KAMASAKI PARROT KÖRFORGÓ VILLANTÓ

590 Ft

Részletek

KAMASAKI STORK TANDEM KÖRFORGÓ

690 Ft

Részletek
Wizard wobblerek tesztje 1.
Megjelent: 2025. december 25. | Forrás: Halmos Mihály

A változatosság gyönyörködtet!-szól a már-már közhelynek tűnő, oly sokszor idézett mondat. És mégis mekkora igazság van benne. Tökéletesen tükrözi a legújabb Wizard wobblerekről alkotott őszinte véleményemet. No, de valójában ennél sokkal többről van szó. E wobblerválogatással a sügér és domolykó horgászatától, a balinon át, egészen a süllő és csuka pergető horgászatáig kínálunk eredményes műcsalikat. E cikk részletes leírást nyújt a...

Wizard pergetőbotok tesztje
Megjelent: 2025. december 11. | Forrás: Halmos Mihály

A 2025-ös ragadozós szezon legjavára érkeztek meg a Wizard pergetőbot újdonságai, október végétől három új családdal bővült a márka amúgy sem szerény kínálata. Az Arcane, Norvion és Dravon nevekkel fémjelzett pálcák főként a jiges vonalat erősítik, de azok a pergető sporttársak is örülhetnek, akik a wobblerezéshez keresnek köztük profi, kompromisszumtól mentes társat. A csúcsbothoz álomsüllő dukál. Hát így lettem én is rabja a Dravonnak,...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....