Nem kell mindig kaviár!
Megjelent: 2011. augusztus 05. | Forrás: EnergoTeam
Természetes, hogy az ember szeret mindig a lehető legjobb felszereléssel horgászni. Pedig az igazságot bevallva, gyakran nincs szükség 10+ csapágyra egy orsóban, és a botnak sem kell 10 deka alatt lenni ahhoz, hogy sok halat fogjunk, és jól érezzük magunkat. Ennek jegyében próbáltunk ki egy igencsak olcsó orsót, az Energo Team Monaco NG-t.


A zsinór felcsévélése előtt, még a Dunán


Ez az orsócsalád kifejezetten kis modellekből áll. A még szokásosnak, vagy előfordulónak nevezhető 10-es méret alatt is találunk egy 5-ös modellt, ami egy bolognai botra való súlytalan kis szerkezet. Mi most nem szerettünk volna ennyire a mini világban mozogni, ezért egy hétköznapi értelemben jobban összehasonlítható méretet választottunk, a 30-asat.


A Monaco NG jól mutat a szintén
feketében pompázó Picker Blade-en


Az orsó 4 csapágyas, grafit vázzal rendelkezik, és dobjai is grafitból készültek. Színeiben a fekete vegyül a nikkel hatással. Talán túlzás lenne az mondani, hogy szép, de csillogó betétjeivel, egyáltalán nem lóg ki a sorból, s ugye még egyszer emlékeztetnénk az olvasót, hogy egy 5000 Ft alatti kiskereskedelmi árú darabról van szó.


Az EVA nyél könnyen tisztítható, ami a
sokhalas napok után nem elhanyagolható

A főszereplők…


Elsőre a Dunára vonultunk ki, de egy alattomos apadás meghiúsította a jó pecát, jóformán csak gébekkel viaskodtunk, a néhány igen apró szilvaorrú mellett. Ez a pár óra arra volt jó, hogy megfogadjuk, egyszer még nagyon megbüntetjük ezért a legnagyobb folyónkat, továbbá, hogy a szerelés összeálljon. Az orsóra Carp Expert Carbon nevű, koromfekete zsinór került 0,22-es méretben. Finom pickerezésre készültünk, ezért esett a választásunk erre. A bot az ET Picker Blade nevű 2,70-es éltanulója lett, ami sok szép élménnyel, s nem utolsó sorban hallal ajándékozott már meg bennünket.


A Picker Blade kicsi, de stabil gyűrűi
nagyon jó választásnak bizonyultak


A második felvonásra már magabiztosabb helyszínen, a Tisza folyón kerítettünk sort. A nagyjából 7-8 méteres mélységben kialakított etetésen szinte állt a víz egy jóindulatú visszaforgónak köszönhetően. Az etetés a csónakhoz egész közel volt kialakítva, nem volt szükség még etetőkosárra sem, ezért megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy a végszerelékünk egy 10 grammos pálcaólomból és egy nem túl nagy, 8-as méretű lapkás horogból álljon. Utóbbi, egy már jól bevált, Maruto 9624-es jelzésű japán gyártású horog volt. A pálcaólom segít a kisseb akadók elkerülésében.


Kizárólag „öreg" kukoricával csaliztunk

A karikakeszegek sorra érkeztek


A horgászat végtelenül egyszerű stratégiára épült. A néhány napos előetetésnek köszönhetően, ezen a gyönyörű, természetes vízen is megvolt minden esélye, hogy jó pár karikakeszeget szák fölé tereljünk, s pontyok jelenlétére is számítani lehetett. A horgászat megkezdése előtt házi főzésű kukoricával gerjesztettük fel a halak érzékeit, semmiféle gombócos etetést nem alkalmaztunk. Jól ki kell számítani, hogy a lassan áramló, de mégis 8 méteres vízbe hova is dobja be az ember a kukoricát, hogy az aljzaton pont abban a régióban álljon meg, ahol mi szeretnénk. Ez igényel némi gyakorlati érzéket, de ha tévedünk 1-2 métert, az itt még megbocsátható, hisz a horgászat során úgyis dobunk kicsit lejjebb és feljebb is, a halakat megtaláljuk, ha ők is úgy gondolják.


Fél kg körüli lehetett a derékhad


Nagy reményekkel kezdtük a pecát, bár pont egy nyári, frontos időszak lecsengése zajlott, ami időnként szemerkélő esőt, és felhőket jelentett. De szél csak igen mérsékelt volt, ami a csónakos pickerezés legnagyobb ellensége, így panaszra nem nyílt a szánk. Sose legyen rosszabb!


Több igen nagy halon is
felfedezhettünk süllőmarást


Hogy valóban ne legyen okunk panaszra, már az első dobások rögtön halat hoztak. Combos karikakeszegek rázogatták az érzékeny spicceket. Szinte nem lehetett hibázni. Majd minden dobás hallal jött ki. Pedig a kapások észlelése nem feltétlenül a legkönnyebb, amikor egy viszonylag mély vízen szinte magunk alatt horgászunk. Ha messze vagyunk dobva, akkor a botot a dobás irányára merőlegesen állítjuk, és a halak húzása ragyogóan mutatkozik a görbülő spiccen. Itt viszont a merőlegesen lefelé irányuló zsinór esetén a csalit akár fél méterrel is el tudja vinni oldalra a hal úgy, hogy a spicc alig görbül lefelé. Nagyon résen kell lenni! Szerencsére a karika elég mohó ahhoz, hogy viszonylag kevés kapást hibázzon az ember. Nehéz elképzelni, hogy a hajnalban bejuttatott 3-4 liter kukoricára milyen mennyiségű hal érkezhet, de tény, hogy a kapások azonnal bekövetkeznek, ha a csali eléri az aljzatot. Egyszer érdemes lenne megnézni valami kamerával, mi történik ilyenkor odalenn.


A bot a komoly terhelést is bírta


Aztán, ahogy legszebb álmainkban elterveztük, a bot egyszer csak benne maradt egy bevágásban, és komoly ellenállás mutatkozott a mélységből. A kis Monaco fékje erőteljes hangon megszólalt, ahogy a hal kitört a folyó közepe felé! Arra hadd menjen! Ott van a legjobb helyen. A partszéli részek sokkal akadósabbak, van ott kő, kövön kagyló, meg fa is gazdagon. Addig jó, amíg a ponty, mert bizonyosan az, a mélyvíz felé igyekszik. A 22-es Carp Expert Carbon zsinór elvi szakító szilárdsága 6,3 kg, ami azért nem kevés, így amikor lassul a ponty, szépen vissza lehet szerezni a zsinórt. A halunk nem kapitális, erőteljesebb emelésre enged egy kicsit, persze nagy hiba lenne erőltetni, van idő!


Jogos az öröm, szákban a tiszai nyurga


Sőt, ez a horgászat legszebb része, bűn lenne erőszakos fárasztással kockáztatni a hal elvesztését, és megrövidíteni a felfokozott izgalmi állapotot. Továbbá a picker sem egy 200 grammos heavy feeder, annál jóval érzékenyebb pálca, persze lebecsülni sem szabad, kikényszerített az már nem egy 3 kg feletti márnát a sokkal gyorsabban folyó Dunából is. Most is szépen dolgozik, ahogy az orsó is, így a halunk egyre közelebb kerül és ereje is kezdi cserben hagyni. Amikor megjelennek az első burványok a víz tetején (ugye 8-as mélységből indultunk), már a fáradás jelei mutatkoznak. A következő fordulónál már azt is láthatjuk, hogy egy igazi, sodrófa alkatú tiszai nyurgával hozott össze a jósorsunk


A Monaco NG simán kifektette erős ellenfelét


adta fel, de végül a rövidnyelű, csónakos szákba került. Hibátlan, bő hármas pikkelyes nézett ránk szemrehányóan. Az apró horog könnyedén szabadult a szájából, s készítettünk pár fotót is a hiteles dokumentáció érdekében. Ekkorra már nagyon szép teríték gyűlt össze, igazán elégedettek lehettünk ezzel a reggeli horgászattal.


Bő hármas, „tömpefejű"
nyurga hibátlan úszókkal

A teríték nagyon
meggyőző lett a végére


Ahogy a bevezetőben is írtuk, nem csak a csúcskategóriás felszereléssel lehet maradandó élményekhez jutni. Az igen kedvező árú ET Monaco NG orsó hibátlanul tette a dolgát. Fékje remekül kiszolgálta a fárasztást, igazán semmi panaszunk sem lehet! Biztosan vannak nála tartósabb, jobban kidolgozott darabok, de azoknak, akik nem feltétlenül horgásznak minden nap, akik nem „heavy userek", teljesen jó választás lehet ez a modell is. Elég csak arra gondolni, hogy pl. egy pickeres horgászat mellett mennyi mindent csinál az ember: perget, spiccbotozik, vagy épp úszózik a gyékényben, nem beszélve a nagytestvér feederek használatáról.


A karikakeszeg igyekszik
vissza a 8-as mélységbe


Ha ezek mellett a picker csak néhányszor kerül elő egy évben, teljesen felesleges egy komoly pickerre való orsóba befektetni. A Monaco NG ár-éték arányban igen kiváló. És ahogy a klasszikus filmsorozat is mondja, nem kell mindig kaviár!

MÁRTOGATÓÓLOM, FORGÓS

220 Ft-tól

Részletek
A jövőt meghatározó ragadozóhalas márka - a Wizard harcsázó botok.
Megjelent: 2024. július 03. | Forrás: Koós Ferenc

A Koós Catfish professzionális harcsás márka mára már a harcsa horgászat teljes eszközigényét lefedő kínálatával, megbízhatóságával meghódította az országot a régiót és most új dimenziók felé tőr a legújabb ragadozóhalas eszköz család a Wizard segítségével. Íme a botok! Az Energofish nagykereskedő és horgász eszköz gyártó céggel karöltve és a távlati céljainak megfelelően a nemzetközi piacok a külföldi harcsások...

Wizard Spin Blade - megújultak a pengék!
Megjelent: 2024. május 25. | Forrás: Lukácsi Béla

A horgászat fejlődése során, vannak olyan dolgok, amelyek soha nem mennek ki a divatból. Ha egyszerűen csak jó valami, akkor ahhoz nem kell sok mindenben hozzányúlni. Így történt ez az L&K botokkal is, amelyek minimális ráncfelvarrás után Wizard ruhába öltöztek. Régi kedvenc, új köntösben. Nem titok, hogy az egyik legkiválóbb és legendásnak mondható széria a Spin Blade, nem véletlenül, hiszen eleve olyan bot került ki Lukácsi Béla kezei közül,...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Pergető előkék, máshogyan!
Megjelent: 2024. február 19. | Forrás: Lukácsi Béla

Ha azt mondom hogy pergető előke, akkor nagyon sokan gondolnak a különböző harapásálló előkékre, amelyek, elsősorban a csukafogak elleni védelmet szolgálják. Vannak azonban olyan előkék melyek, egy komplett rendszert alkotnak, vagyis, speciális helyzeteket oldhatunk meg velük. Egy hasonló előkéről már volt szó korábban, mégpedig a Tokyo Rigről, ez azóta óriási népszerűséget szerzett. Van ezenkívül több olyan előke is amely...

Tokyo Rig, a tök jó rig!
Megjelent: 2023. december 20. | Forrás: Lukácsi Béla

Iszapfelhő felett! A ragadozó halaink viselkedését szinte lehetetlen kiismerni. Vannak alap szituációk, mikor valamely helyen szinte biztos, hogy számíthatunk megjelenésükre. Ilyenek az ajkadók környéke, a kövezések vagy egyéb tereptárgyak, de beszélhetünk egyszerű homokredőről is. Aztán van amikor számunkra érthetetlen módon olyan helyen jelennek meg amelyre ritkán számítunk, például az iszapon.   Eleve az iszap réteg taszítja a...

Szeretnél több süllőt fogni? Megérkeztek a Seaguar Fluorocarbon zsinórok, egyenesen Japánból!
Megjelent: 2023. december 16. | Forrás: Őze Dániel

1971-ben a Seaguar feltalálta és létrehozta a szabadalmaztatott fluorkarbon zsinórokat, kifejezetten horgászzsinórok számára készült fluor gyantával. Ezek a Seaguar által gyártott és csak a Seaguar sorozatban használt exkluzív gyanták, valamint a Seaguar kizárólagos ellenőrzése a gyártási folyamat elejétől a végéig, biztosítják a legmagasabb fokú teljesítményt a vizen. Minden Seaguar termék egyedi formulával rendelkezik, és a kívánt zsinórjellemzőknek...