Perch Blade avató sügerek
Megjelent: 2011. augusztus 17. | Forrás: Pintér Péter
Az egyik, ha nem legszebb halunk a sügér. Szinte minden hazai vizünkben megtalálható, de kevés helyen van jelentős állománya. A horgászok szemében a mai napig nincs becsülete. Ott ahol sok van belőlük, sem nagyon horgásznak rá. Nekem személyes kedvencem a vizeink kis csíkos lovagja. Képes vadul zabálni, de sokszor szinte eltűnik a vízből. A legnagyobb élmény pergetve megfogni őket. Apró twisterekkel, gumihalakkal vadászni rájuk.


Gyönyörű hely a Robinson


Ebből az öbölből több szép csuka is partra került


Amikor megláttam az Energofish kínálatában a Perch Blade UL pergető pálcát, elhatároztam, hogy nekem kell egy ilyen bot! Miután a bot és a hozzá illő kis orsó megvolt, mehettem sügérre vadászni. Csakhogy a környékünkön a sügérek éhségsztrájkba kezdtek. Már éppen kezdtem kétségbe esni, amikor váratlanul rám mosolygott a szerencse. Baráti találkozóra hívtak meg a Robinson szigetekre. A hely híres gyönyörű csukáiról, és mesés sügérállományáról, ezért azonnal igent mondtam. Egy szombati napon hosszas autókázás után, reggel nyolc óra körül értünk a Robinsonra. Két tó, és egy egész csatornarendszer várta, hogy meghorgásszuk. Gyorsan körülnéztük. Hát a csatornarendszer nagy részét hínár borította, meghorgászhatatlannak látszott, így úgy döntött az egész kis csapat, hogy az egyik tónál kezdjük pergető túrát. Két botot vittem magammal. Az egyik a csukára hangolt 3m-es 10-30-as Spin Blade pálcám egy 4000-es Banax Irissel, a másik a Perch Blade 210cm-es verziója egy 2000-es Irissel. Mire tóhoz értünk bizony szél rendesen feltámadt. Széllel szemben még a csukás műcsalikat is nehéz volt a megfelelő távolságra bejuttatni. A sügérhorgászat kilátástalannak tűnt. Mivel akció nem volt taktikát változtatva a tó szélcsendes oldalán folytattam. Minden jobbnak tűnő helyet megdobáltam a csukás pálcával is, és a sügérezővel is. Pár kisebb csukát sikerült is fognom, de sügérnek nyoma sem volt.


Délelőtt pár csukát is sikerült fognom


Aztán az egyik helyen egy fa tövében végre találtam egy kisebb csapatot. Egy kisebb vízinövényfolt part felőli oldalán látványosan raboltak a csíkos kis lovagok. Óvatosan ejtettem eléjük az apró kis gumihalat. Talán kettőt sem tekertem az orsóm karján, amikor határozott rávágással bejelentkezett a nap első mini ragadozója. Bár a hal nem volt kapitális, az örömöm leírhatatlan volt. Pár pillanat múlva már dobtam is vissza ugyanoda. Jött is a rávágás, de nem akadt meg. A következő dobásnál szinte a lábam előtt marta el a következő kis sügér az aprócska gumihalat. Ezek után viszont gyanút foghattak, mert ugyan volt, hogy a partig követték a gumihalamat, de több kapást nem bírtam kicsikarni.


Az első, botavató sügér

Rögtön utána a társa


A szeles oldal, amit nem volt könnyű meghorgászni


Tovább haladtam a part mentén, de sehol nem találtam a társaikat. A csukázóval még párszor sikeres voltam, de ez nem vígasztalt. Ebédidőben bánatosan kullogtam vissza a többiekhez. Gyorsan megettük a még meleg pizzát. Ekkor az egyik barátomnak egy igen merész ötlete támadt. Mi lenne, ha megnéznénk a csatorna hínárral erősen benőtt részeit? A gondolatot tett követte. Ahogy ott nézelődtünk láttuk, hogy hínárban vannak kisebb nagyobb lyukak, amikben hemzsegnek a halak. Egészen könnyű 1g-os fejet kötöttem fel, amire kis gumihalat fűztem. Az első kis hínárlyukból nem jött semmi. A következőben viszont első dobásra elkapta egy kisebb sügér az aprócska csalit. Ezek után szinte minden dobásra jutott egy kapás. Kisebb nagyobb csíkos lovagok jelentkeztek be az aprócska gumira.


Itt horgászni?

Az első apróság


Nem kapitális, de sügér

Mohó mini rabló


Furán csíkos…


. A kis Blade a legkisebb koppintást is jól közvetítette, de határozott gerincének köszönhetően könnyedén kijött minden halam a hínártengerből. Kezdtem élvezni a dolgot. Amikor az egyik lyukból elfogyott a hal, mentem a következőhöz. Itt aztán folytatódott az élménypeca. Mivel itt nagyon sok hal volt előttem elkezdtem csalikkal is variálni, hogy megtaláljam a legideálisabbat. A kis gumihal helyére aprócska twister került. Ezt még jobban ették a kis csíkosok. Lassan visszafelé haladtam, amikor az egyik kis lyukban határozott kapással bejelentkezett a nap legnagyobb sügére. Harcoltunk kicsit egymással, de én győztem a hínárrengetegben. Éppen hogy visszaengedtem, amikor a következő dobásra, éles koppintás. Egy kisebb csuka kívánta meg a kis műcsalimat. Hagytam szaladgálni a kis tisztáson, majd megpróbáltam átsegíteni a hínáron. Nem sikerült, jól belekeverte magát, így végül egy kiló hínár kíséretében, de sikerült kivennem. A csukám jókora ribilliót csinált, így kénytelen voltam új hely után nézni.


A legnagyobb tisztás

Ették a kis sárga twistert


Háttérben
a hínártenger

Az első hal, ami komolyabban
próbára tette a felszerelést


A legszebb sügér


Mivel a csatornarendszer igencsak szerteágazó, bizony jó sokáig keresgéltem mire találtam egy jónak tűnő szakaszt. Egy kotort részre tévedtem. Itt csak a part mentén volt némi hínár, szabadon dobálhattam. Elsőként a hínár szélét pásztáztam végig, de semmi. Taktikát változtatva, a következő dobással a túlpart szélét céloztam meg. Lassan emelgettem magam felé a kis gumit, amikor határozott kapás! Bevágás után azonnal tudatosult bennem, hogy ez nem sügér. Mire észbe kaptam ellenfelem vagy három méter zsinórt lerántott az orsómról. Megállt kicsit forgolódott helyben. Ekkor láttam meg, hogy ismét csuka van a horgomon. Mivel a túloldalon nem volt hínár, hagytam, hogy ott sétálgasson. Mikor úgy éreztem, hogy itt az idő elkezdtem magam felé pumpálni, a vékony kis pálcával. Már előttem járt mikor, előbb jobbra, majd balra próbált meg a hínárba bújni, de már nem volt hozzá elég ereje. A Perch Blade gerincessége most nagyon jól jött. A halam közben teljesen elfáradt, így szelíden tűrte, hogy megmerítsem. Ott pihegett a merítőben egy 45cm körüli gyönyörű csuka. Kis twisterem teljesen a szájában, a zsinórom a fogai között. Kész csoda, hogy nem bírta elrágni. Az örömöm leírhatatlan volt. Hatalmas élmény egy UL bottal ilyen halat a szákba terelni. Éppen visszaengedtem a halamat, mikor megcsörrent a telefonom. Barátom hívott, hogy indulni kellene hazafelé, mert ő bizony a napon ropogósra sült. A kezemre pillantottam és rájöttem, hogy én is így aztán pakolni kezdtem. Jó nap volt, ide még biztosan visszajövünk!


Gyönyörű csuka

Azt hiszem szerencsém volt


A Perch Blade pálca minden várakozásomat felülmúlta. Jól dobhatók vele akár az 1g-os kis fejek, apró twisterekkel, vagy gumihalakkal. Bár nem arra tervezték, de szükség esetén állóvízen, vagy kisebb csatornák csendesebb szélvizeiben, kisebb wobblerekkel is jól használható. Finom tűspicce a csali legkisebb döccenését is jól közvetíti, de határozott gerince miatt akár egy kisebb csukával, domolykóval is elbánik. A 2000-es Banax Irissel a 210cm-es pálca súlypontja pont kézbe esik, ezért akár egész nap dobálhatok vele, nem fáradok el. Az orsó is a szokásos magas színvonalat hozza. Precíz féke, nem ad esélyt a halaknak, a zsinórképe pedig pont olyan tökéletes, mint a nagyobb verzióké. Valószínűleg ez páros jó sokáig a kedvenceim közé fog tartozni. Remélem, összejön még az idén az igazán kapitális sügér. Ha így lesz, beszámolok róla…


Azóta a helyi kis patakból is sikerült pár halat fognom


Kisebb csuka is volt köztük

MANNS TWISTER

950 Ft
730 Ft

Részletek
Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Kuttyogatás az alsó Tiszán
Megjelent: 2024. október 12. | Forrás: Csala Viktor

A Tisza az egész életem végig kiséri mai napig. Gyerekként a folyón tanultam meg horgászni, és annak kikötőjében, a hétvégi bulik előtt a szegedi rakpart ikonikus gyülekező hely volt, de egy találkozásnak is remek állomás. A munka helyem is ennek a folyónak a partján van: egy tradicionális halászcsárda. Az egyik kedvenc horgászvizem. Előre le szeretném szögezni, hogy nem tartom magam nagy rablóhalas horgásznak. Szeretek beülni a csónakomba és kevés...

Wizard-os portyákon
Megjelent: 2024. szeptember 07. | Forrás: Bokor Károly

Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...