Pergessünk körforgókkal!
Megjelent: 2015. október 20. | Forrás: Halmos Mihály

Kedvenc ragadozóinkat így ősz derekán nagyon sokféle műcsalival horogra keríthetjük. Nem kivétel ez alól körforgó villantó sem, sőt, kimondottan eredményesek lehetünk egy-egy jól megválasztott forgókanállal. Szerencsére annyira széles már e típus választéka, hogy a kisméretű, esetleg apró szájú halakhoz éppúgy találunk megfelelő villantót, mint a klasszikus, nagyméretű, balinos, csukás, harcsás egyedeknél. A változatos méret-, szín-, és formavilág lehetővé teszi, hogy kedvünkre válogassunk belőlük!


ET Vibraxok, Classic, és Turbo Long-ok csukára, süllőre, balinra

„Kezdők ásza, vagy gyengék fegyvere”, hangzott sokszor lenézően a műfaj öregjeinek szájából, akik már „túl volta rajta”, mondhatni megemésztették a körforgók adta sikereket, s talán elfelejtették a velük átélt fogások felemelő ízét. Az idő előre haladtával a pergetők tábora két részre vált. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik a mai napig nagy elánnal hajigálják a forgókat, a másik részük, pedig egy darabot sem tart a dobozában, mondván, túlfejlődött rajtuk, így nincs rá szüksége, meg egyébként is, a forgókanál csavarja a zsinórt.


ET Vibrax borult időre süllőnek, csukának

És valóban, talán a legnagyobb vitát az alkalmazásában eme hátrányos tulajdonsága váltotta ki. A tengely körüli forgás következtében tényleg nagy mértékben tekeri meg a zsinórt, a közhiedelemmel ellentétben a fonottat is, még akkor is, ha forgókapcsot iktatunk be a műcsali elé. Sokáig én is „szenvedtem” emiatt, mígnem a józan paraszti észjárás egyszeriben rávilágított a megoldásra. Nem tettem mást, csak annyit, hogy 3-4 dobás után leakasztottam a villantót, és 2-3 méteres zászlót hagyva, az üres zsinórral ostoroztam a levegőben. E mozdulatsor hatására a zsinór visszarúgta magát standard állapotába.

Az ET. Vibrax fő jellemzője a magas frekvenciájú vibráció. Széles levelének köszönhetően a vízbe érkezés pillanatában, enyhe húzásra egyből beindul a forgás, mely agresszív támadásra készteti a ragadozókat. Komoly méretválasztékának és univerzális alkalmazásának köszönhetően bármely hazai ragadozóhal fogható vele, a tapasztalatok birtokában kijelenthetjük, a csuka számára kiváltképp ellenállhatatlan. Első osztályú horgai kitűnő akadást, és a fárasztás során biztos tartást eredményeznek.


A harang rész, mely a rezonanciakeltésért és az utánozhatatlan búgó hangért felel!

Körforgó villantóval pergetni éppen a fentebb írtak miatt nem a legkényelmesebb dolog, de egy kis odafigyeléssel, a fenti példát alkalmazva elkerülhető a zsinórcsavarodás okozta stressz. Egy dolog azonban vitathatatlan, az pedig az eredményessége, a fogóssága, amely egyedi tulajdonságából következtethető. Lássuk hát, mi is az, ami ellenállhatatlanná teszi őt a ragadozó halak számára.

A körforgók villantók működési elvükből fakadóan, az egyedi szerkezetük, mozgási „energiájuk” által keltett erőteljes rezgésekkel dolgoznak. Emellé társul a színhatás is. Vontatás közben kicsit sem hasonlít kishalra, rezonanciakeltésével váltja ki a halak támadó ösztönét. Éppen emiatt rendkívül hatásos csali, a sügértől a harcsáig minden ragadozó halunk eredményesen fogható vele.


Csukás Vibraxok gyűjteménye

Az ET. Perch a piacon kapható egyik legkisebb körforgó. Méretei - 00, 0, 1-es – tökéletesen alkalmasak a domolykó, sügér, pisztráng megfogására. Értelemszerűen a kis mérethez tartozó csekély tömeg miatt ne számítsunk nagy és hosszú dobásokra. Sőt, amire még figyelni szükséges, az az, hogy túl vastag zsinór megöli a kis csali mozgását, a legideálisabbak a 0,16-0,18-as monofil zsinórok hozzá!


Az ET Wizard körforgó család legkisebbje a Perch.
Kis szájú halak megfogásához ideális választás!


Legyen bármilyen apró a villantó, a horognak minden esetben passzolnia kell a
kis forgóhoz, súlyban, méretben dől el az összhang kérdése

Az ET. Bass névre keresztelt apróságok is az UL technikát szolgálják. A vele fogható halak közül szintén a domi, a sügér és a jász emelhető ki, de kispatakos cserkeléseim közben gyakran vörösszárnyú keszegnek tetszett meg a hosszúkás levelű pikkelyes levelű forgó. A kiegyensúlyozott kanál intenzív vibrációt kelt, a pikkelymintázattal ellátott levél, pedig tovább növeli a csali hatásfokát.


1-es méretű Bass-ok ezüst és bronz színekben

A körforgózásnál az összhatásra kell törekednünk, rögtön az elején, a villantó kiválasztásánál már figyelemmel kell eljárnunk. Mivel a kereskedelemben nagyon sokféle, eltérő minőségű forgó létezik, figyeljünk oda a részletek kidolgozottságára. A villantó tengelyének egyenesnek kell lennie, kimondottan jó, ha a tengelyen apró gyöngyök találhatóak, mivel ők a felelősök a forgórész súrlódástól való mentesítéséért.

A típus nagyobb példányai, a 4-es, 5-ös forgók már komolyabb felszerelést igényelnek. Bevontatásuk során fellépő ellenállásuk óriási, hát, ha még folyóvízen történik a horgászat, a hatás megduplázódik, nagy mértékben igénybe veszi az orsó szerkezetét is.


Apró forgókból álló körforgós készlet domolykóra, sügérre, pisztrángra

Az ET. Classic négyféle méretben, 0-3-as méretig készül. A legkönnyebb nullás forgó mindössze 2,5 grammot nyom, míg a hármas méret 8 gramm tömeget képvisel. A legkritikusabb szemmel az enyhén domborított levelet kell vizslatnunk, mint amilyen a Classic is! A villantó minőségét azonnal elárulja a vízbe érés pillanatában mutatott viselkedése, ugyanis enyhe ellenállásra azonnal forogni kezd a széles levél.

Univerzális csali, kisebb méreteivel (nullás, egyes) domolykó, sügér, jász, pisztráng fogható, míg nagyobb, kettes, hármas méreteivel balinokat, süllőket és csukákat ejthetünk el. A vezetés ütemére figyeljünk, a lassú és a gyors bevontatást bátran variálhatjuk.


Hármas Classic körforgó a pergetőboton. Balin, csuka, de süllő is jöhet!

A nagyobb halak becserkészése, az extra rezonanciakeltés miatt érdemes kapocsba akasztani az ET. Turbo Long-ok nagyobb méreteit. A Turbo Long igazi nagyhalas, magas frekvencián rezonáló műcsali, a hagyományos „Longet” forma továbbfejlesztett változata. Perforált levélformája extra turbolenciával ruházza fel a csalit, növelve annak eredményességét, ingerkeltését.


Fogósnak mutatkozott a körforgók között a Turbo Long is, melyek
nagy tömegük miatt nagy távolságba, pontosan dobhatók


Nemcsak a Turbo Long, de az összes ET. Villantó esetében az első osztályú
VMC horgokkal találkozunk, melyek kitűnő akadást, és
a fárasztás során biztos tartást eredményeznek!

Az inger fokozását, a magas rezgésszám, a rezonancia kiváltását a bele-belehúzásokkal, a bevontatás ütemének növelésével érhetjük el a leghatásosabban. Érdemes változtatni tehát a csali mozgásának sebességén!

A fény- és hangingerekre különösen jól reagálnak a ragadozók, a támadási ösztön kiváltásában megkérdőjelezhetetlen a hatásuk, ezért is a körforgó villantóknak joggal van helyük a pergető horgászok egyre bővülő arzenáljában.


Villantózásnál még mindig a csuka a leggyakoribb zsákmány!


Hogy máskor is örülhessünk nekik!

Forrás: Halmos Mihály

WIZARD BASS KÖRFORGÓ

590 Ft

Részletek

WIZARD CLASSIC KÖRFORGÓ VILLANTÓ

590 Ft-tól

Részletek

WIZARD PERCH KÖRFORGÓ VILLANTÓ

590 Ft-tól

Részletek

WIZARD TURBO LONG KÖRFORGÓ

590 Ft-tól

Részletek

WIZARD V-MAX KÖRFORGÓ VILLANTÓ

690 Ft

Részletek
Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Kuttyogatás az alsó Tiszán
Megjelent: 2024. október 12. | Forrás: Csala Viktor

A Tisza az egész életem végig kiséri mai napig. Gyerekként a folyón tanultam meg horgászni, és annak kikötőjében, a hétvégi bulik előtt a szegedi rakpart ikonikus gyülekező hely volt, de egy találkozásnak is remek állomás. A munka helyem is ennek a folyónak a partján van: egy tradicionális halászcsárda. Az egyik kedvenc horgászvizem. Előre le szeretném szögezni, hogy nem tartom magam nagy rablóhalas horgásznak. Szeretek beülni a csónakomba és kevés...

Wizard-os portyákon
Megjelent: 2024. szeptember 07. | Forrás: Bokor Károly

Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...