Pergetés: a Balaton titka
Megjelent: 2021. november 13. | Forrás: Ország Bálint

A hűvös, szürke idő beköszöntével egyre szívesebben nézegetem a meleg szobában ülve a nyári horgászatokon készült fotókat. Az év vége közeledtével jó felidézni a sikeres szezont, viszont akadtak olyan alkalmak is, amikor nem úgy alakult a halfogás, ahogy előzetesen reméltem. Ezekről a kudarcokról nem szívesen beszél az ember, pedig rengeteget lehet ekkor tanulni, így folyamatosan tudjuk fejleszteni a tudásunkat. Számomra az egyik ilyen "sötét folt" a Balatonon eltöltött rapid Ultra Light pecák voltak...

A nyaralást horgászati szempontból hosszú előkészületek előzték meg. Sok információt gyűjtöttem az adott helyekről és fogható halakról, így felkészülten vágtam neki a Magyar Tenger meghódításának. Elsősorban a mólók, kikötők környékén tanyázó sügerek, süllők, kövesek és a közelben rabló balinok megfogását tűztem ki célul. Továbbá a part menti nádasok is izgalmas helynek tűntek csuka, illetve békéshal fogás szempontjából.

Elsősorban a kikötők környékén kerestem a halakat...


...de a nádasok is izgalmas helynek tűntek.


Vitrolatenger amerre a szem ellát.


Gyönyörködés a tájban.

Az első "pofont" itt kaptam, ugyanis a túristaszezon közepén szinte egymás nyakán ültek a horgászok, gyakorlatilag bedobni is nehéz volt (még pergetve is), nem hogy halat fogni. Emellett a gyakran feltámadó viharos szél, a rendkívüli hajóforgalom és a vadkacsák tömtelege sem könnyítette meg a próbálkozásokat.

Teltház a ruganyon.


Nem csak mi érkeztünk ide halfogási céllal.

A háborgó kékség.


Vadkacsa is volt bőven.

Egyből láttam, hogy ez nem lesz sétagalopp, úgyhogy a legapróbb csalikat és a legfinomabb felszerelésemet vettem elő. Az L&K PERCH BLADE UL (ahogy a nevében is benne van) a sügér és más kistestű ragadozó horgászatára lett kifejlesztve. Tűspicce nagy segítséget nyújt a kis súlyú műcsalik vezetésében, pöcögtetésében, karbon blankja és különleges, fedetlen nyél része pedig áramütésszerűen közvetíti a kapást a tenyérbe.

A PERCH BLADE (ahogy a nevében is benne van) a sügér horgászatára lett kifejlesztve...


... de emellett más kis testű ragadozó...


... illetve akár békéshalak pergetéséhez is tökéletes.

A botot jól kiegészítette az 1500-as méretű ARNO HELLFLAME orsó, melynek sekély fém dobjára az UL pergető zsinórok legvékonyabbikát, a 0,03 mm-es WFT MICRO BRAID-ból csévéltem fel egy tekercsnyit. A zöld zsinór nagyon rikított a kristálytiszta vízben, így mondhatni kötelező volt a WIZARD fluorocarbon zsinór használata előkeként.

A HELLFLAME orsó és a bot kellemes párost alkotott.

A kristálytiszta vízben kötelező volt a fluorocarbon előke használata.

Az Ultra Light felszereléssel természetesen könnyű csalik kerültek prezentálásra. Elsősorban a plasztik twistereket erőltettem, azok közül a természetes színűeket, amelyeket L&K MICRO JIG horgokon kínáltam fel. Sok balinos csali is volt a dobozomban (például SALMO THRILL, WIZARD MINI SLICE, KAMASAKI ECO PILKER illetve WIZARD BLD SPIN BREAM), de sajnos az őnök közül egyet sem tudtam horogra keríteni.

Az apró plasztikok a nagy nyomás ellenére itt is eredményesek voltak.


Kis csalihoz kis horog illik.

Sok balinos csali is volt a dobozomban de sajnos az őnök közül egyet sem tudtam horogra keríteni.

A nádas szélén lapított ez a szép vörösszárnyú.

Tenyérben pihenő sügér.


Feszült figyelem.

Sajnos ezek a rövid, nyaralós pecák nem úgy sikerültek, mint ahogy elterveztem, de tanultam az esetből és remélem jövőre ismét lesz lehetőségem közelebb kerülni a Balaton titkához.

Írta: Ország Bálint

Fotózta: Ország Bálint

Országné Sári Andrea

Ország János

Ország Balázs

KAMASAKI ECO PILKER

790 Ft

Részletek

MANNS TWISTER

950 Ft

Részletek

SALMO THRILL

4 490 Ft-tól

Részletek

WIZARD MICRO JIG FEJ 2316

930 Ft-tól

Részletek

WIZARD MINI SLICE TÁMOLYGÓ

550 Ft

Részletek
Wizard wobblerek tesztje 1.
Megjelent: 2025. december 25. | Forrás: Halmos Mihály

A változatosság gyönyörködtet!-szól a már-már közhelynek tűnő, oly sokszor idézett mondat. És mégis mekkora igazság van benne. Tökéletesen tükrözi a legújabb Wizard wobblerekről alkotott őszinte véleményemet. No, de valójában ennél sokkal többről van szó. E wobblerválogatással a sügér és domolykó horgászatától, a balinon át, egészen a süllő és csuka pergető horgászatáig kínálunk eredményes műcsalikat. E cikk részletes leírást nyújt a...

Wizard pergetőbotok tesztje
Megjelent: 2025. december 11. | Forrás: Halmos Mihály

A 2025-ös ragadozós szezon legjavára érkeztek meg a Wizard pergetőbot újdonságai, október végétől három új családdal bővült a márka amúgy sem szerény kínálata. Az Arcane, Norvion és Dravon nevekkel fémjelzett pálcák főként a jiges vonalat erősítik, de azok a pergető sporttársak is örülhetnek, akik a wobblerezéshez keresnek köztük profi, kompromisszumtól mentes társat. A csúcsbothoz álomsüllő dukál. Hát így lettem én is rabja a Dravonnak,...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....