Plasztik favoritok: A Mann’s gumik 2. rész
Megjelent: 2014. október 22. | Forrás: Halmos Mihály

Előző cikkünkben az amerikai Mann’s plasztikcsalik méltatásánál tartottunk, a legnépszerűbb twistereket nagy részletességgel mutattuk be. Cikkünk második részében pedig a gumihalakra helyezzük a hangsúlyt, valamint egy egészen különleges csalival ismerkedhetünk meg, a Mann’s Jelly Worm-mal.

Mann’s Shad gumihal

A Mann’s csoport górcső alá vételét nem véletlenül kezdem e típus ismertetésével. Az elmúlt hosszú évek talán legnagyobb számban eladott darabjai ők, bizonyára sok pergető horgásznak számos édes emléke fűződik hozzá, ahogyan nekem is.


8 centis Mann’s Shaddal fogott csuka

A hagyományos, klasszikusnak mondható test az átlagosnál méretesebb farokkal rendelkezik, s e két meghatározó elem extrém módon elvékonyodó, lágy résszel kapcsolódik egymáshoz. Ez élethű mozgást kölcsönöz a csalinak, így eredményesen használható a szokásos jigelő, fel-fellibbenős mozgatással, de egyenletesen, vagy szakaszosan (impulzusszegényen) bevontatva is. Rugalmas, masszív, ellenálló fejrésze jól bírja a többszöri horogra tűzést is. Méretsorában a négy és fél, 6, 8, 10, és 15 cm-es egyedek találhatóak meg, tehát az ultra light-os sügérezéstől, jászozástól kezdve a süllőzésen és csukázáson át a harcsázás is eredményesen űzhető vele.


Plasztik apróságok sügérre, domira. Meg fogjátok látni, hogy
sok esetben a darabosabb süllő és csuka is csak ezt a méretet fogja enni.
A csalihalat mindig a táplálékhalak méretéhez igazítsuk


Made is USA. Egy pergető alapkészlet tartozékai a klasszikusnak mondható alapszínek


Rendkívül lágy, fénygyűjtős szilikonból készült nagyméretű Mann’s Shad a kapitális süllők,
csukák csalija. Egy ekkora csali már gerincesebb botot kíván meg


Sötétebb aljzaton szinte világít a plasztiktest. Különösen jól jön sötét,
zavaros, vagy esetleg mély vizek esetében

Mann’s Jelly Worm

Ez az illatosított plasztik gyűrűsféreg utánzat Amerikában, a feketesügér specialisták egyik verhetetlen fegyvere az óriásszájúak megfogásában. Rövid multis pergetőbotjaikkal a csali prezentációjának mesterei vitathatatlanul. Hazánkban szerencsére egyre nagyobb tábora alakul ki a feketesügérre célzottan horgászóknak, népszerű vizeink közül a Bokodi erőmű tavában és a Délegyházi-tóban is példátlanul szép állomány fejlődött ki az évek alatt.


Speciális illatosított olajban „áztatott" Jelly Worm


A féregtestet az ET Wizard Wide Gape horogra problémamentesen tűzhetjük.
A csali testébe a horgot el is bújtathatjuk


Kiváló csali, mely minden időben kapásra ingerli a feketesügéreket

Mann’s Hard Nose Swimshad

A Swimshad egy nagyon lágy szilikon anyagból gyártott különleges funkcióval rendelkező gumihal. A vékony farokrészen található óriási korong alakú lapát már a legkisebb mozgásnál életre kelti a csalit. Az egyedi, védett-horgos megoldásnak köszönhetően e legnehezebb, akadókkal sűrűn borított haltartó helyek is meghorgászhatóak. A tökéletes, élethű mozgáshoz társuló 3D-s szemek elképesztően hatékony csalivá teszik.


Egy dobozban 4 db gumihal és egy speciális kialakítású horog található


A Swimshad legegyszerűbb és leghatékonyabb felkínálási módja.
A horoghegy testbe rejtésével, pedig a csali hatékonyságát maximalizálhatjuk

Forrás: Halmos Mihály

MANNS SHAD

950 Ft

Részletek
Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....

Csukák Wizarddal
Megjelent: 2024. november 23. | Forrás: Halmos Mihály

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a reménytelenül forró nyár az elmúlt 10 év legcsukásabb szeptemberét hozza nekem. Bevallom, nagyon sokat izzadtam addig a napig. Nemcsak a lábaimban, de a pergetőorsómban is megszaladt addigra a kilométer, hogy aztán jöhessen egy letaglózó, velőig ható flash.   Egy hozzám közeli víztározó mély, tuskókkal, beszakadt stégekkel és magas nádfalakkal óvott szegletében bukkantam rá az óvatos csukákra. Persze nem...

Az őszi tradicionális kanalas csukázás az első hidegek után
Megjelent: 2024. november 09. | Forrás: Őze Dániel

Az őszi első hidegek után érdemes a csukás pergető botokat leporolni, így tettünk mi is Lukácsi Bélával, és a lehűlő vizű Tisza tó csukáit vettük üldözőbe az Abádi-medencében, ahol a szebbnél szebb sügérek és balinok mellett, bizony, az akár méteres csukáknak is meghozza az étvágyát a közelgő télies időjárás! A kora reggeli órákban már az Abádszalóki strand fogadott minket, egy gyönyörű napfelkeltével és bár hideg, de csendes...

Kuttyogatás az alsó Tiszán
Megjelent: 2024. október 12. | Forrás: Csala Viktor

A Tisza az egész életem végig kiséri mai napig. Gyerekként a folyón tanultam meg horgászni, és annak kikötőjében, a hétvégi bulik előtt a szegedi rakpart ikonikus gyülekező hely volt, de egy találkozásnak is remek állomás. A munka helyem is ennek a folyónak a partján van: egy tradicionális halászcsárda. Az egyik kedvenc horgászvizem. Előre le szeretném szögezni, hogy nem tartom magam nagy rablóhalas horgásznak. Szeretek beülni a csónakomba és kevés...

Wizard-os portyákon
Megjelent: 2024. szeptember 07. | Forrás: Bokor Károly

Amint vége lett a domolykó tilalmának egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni. Néhány hónapja már ismerkedem ezekkel a főként ízléses küllemükben „Wizardosított” pergetőbotokkal, de a fajlagos tilalom a fejesek pergetését csak a...

Domolykók plasztik lárvákkal
Megjelent: 2024. július 13. | Forrás: Halmos Mihály

  Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykó tilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért...