Az idei második dunai plasztikozásom inkább a tanulsága, mintsem a sikeressége miatt említendő. Csillag Lacival, világbajnok, finomszerelékes versenyhorgásszal pergettünk együtt. Nem kell mondanom, hogy mit tudnak a világ élversenyzői, mindent. Ezt már Benzár Zsolt mellett is rég megtapasztalhattam. Laci a januári Dunán is uralta a pályát.
Tökéletes technikával és főként a nagy frekvenciájú kisebb, közepesebb plasztikokkal hat halat fogott. Nekem a kifejezetten nagy halas Mann’s gumikra azon a napon csak három rávágás jutott. Egyik süllő rögtön, a másik félúton maradt le. A csónakba, a visszaengedéséig csak egy darab szállt be. Egy kiló körüli lehetett, de ő már begyűrte a Swimmin Grubot.
Azon a napon csak ilyen méretűek voltak a nagyobb süllők. Ezért, a kisebbek kivédése miatt is próbálkoztam a nagyhalasnak ismert gumikkal. Tudtam, hogy valószínű kevesebbet fogok, de szerettem volna szép méretekkel bizonyítani. Nagyobb azonban nem sikeredett.
Ez a nap után jött a harmadik horgászatom, ezúttal egyedül. Január 12-én a Dunára érkezve akkora ködöt kaptam, hogy egy komolyabb csavargás szóba sem jöhetett. Úgy gondoltam, kellő óvatossággal, a kikötő partjában maradva nem tévedhetek el, nem érhet baj. Nemhogy átkelni a folyón, de még a partot szem elől veszíteni sem volt tanácsos. A körülményekre nagy figyelemmel, de elkötöttem a csónakot, és felbrummogott a motor. Nemsokára találkoztam egy hasonlóan gondolkodó fickóval is, megállapítottuk, hogy „de bolondok vagyunk". Ám ha egyszer szabad a vasárnap ki tud otthon maradni – gondoltam miközben az első helyen leengedtem a horgonysúlyt.
Dobtam vagy fél tucatot, végig sétáltattam az előttem lévő jónak látszó területet, majd negyed óra múltán dobásnyival lejjebb álltam. Itt talán a negyedik dobásomnál tartottam, egy klasszikus Shad volt a kapocsban, amikor gyors, kettős ütéssel megjött akire vártam. Hoppá – állt meg bennem az ütő egy pillanatra. Hát itt vagy, de király – gondoltam a bevágás utáni pillanatban.
A pálca karikában, a hal súlyos, elönt a jól ismert forróság. A vadlibákat sem hallom már, a halra koncentrálok, ám a koppanásra olyan jól ült a bevágás, hogy érzem: rendben van a dolog. Gyönyörű, klasszikus süllős védekezés kezdődik. Lüktető, gyors fejrázást, oldalazó megfutást, mély és lassú húzást, mindent bevet a vendégem. Én pedig óvatosan parírozom, megfontoltan, nem kapkodva, de élvezve a botom, és az új orsóm teljesítőképességét, folyamatosan veszem el az erejét.
Nyáron biztosan még keményebben küzdene –állapítom meg, de így is hosszú percek után emelem a felszínre. Rendkívül boldog vagyok, idén a második szép halam. Kiemelés után nézem a plasztikomat, a horog nagyon jól akadva tartja a süllő szája peremét. A narancsos sárga, kissé flitteresen csillogó színnel nagyon régi barátság köt össze. Számtalan élményt sok halat adott, nem véletlenül szeretem.
Ezen a harmadik horgászaton is bizonyosodott, a nagyhalas, eredményes darabokat érdemes favorizálni. Nálam ezek közé tartoznak a Shad-ek is, egyszerűen táncoltatva is vonzzák a szép halakat.
Zárójeles a megjegyzés, hogy a kemény akadást, a rendes fárasztást, így a halat is, a Bokor Spin összeállításomnak, botnak, orsónak, és a Full Contact zsinórnak is köszönhetem. Hasonló élményeket kívánok mindenkinek.