Köztudott dolog, hogy éjszaka kifejezetten jól foghatóak a süllők különböző felszíni és felszín közeli wobblerekkel. A nyári éjszakákon, amikor csattog a víz a rablásoktól, nincs más feladatunk, mint odadobni egy jól mozgó műhalat és a siker garantált. De nehezebb a dolgunk, ha nappal, illetve holdfényes éjszakákon szeretnénk felszínen megfogni őket. Néha a klasszikus sötét éjszakákon is megesik, hogy nem hallani egyetlen rablást sem. Keményebb munkával, de ilyen helyzetekben is lehetünk eredményesek.
Kedvenc állóvízi műhalaim |
A kedvenc állóvizemen műlegyezés közben számtalanszor botlottam süllőkbe nappal, a kristálytiszta vizekben. Legtöbbször mozdulatlanul lapultak egy bokor, vagy egyéb tárgy takarásában. És ami a legfontosabb, hogy nem fenékközelben! Olykor még rabolni is láttam őket. Szokatlannak találtam kissé a jelenséget, hisz nem ez a legjellemzőbb rájuk. Az egyik alkalommal úgy hozta a sors, hogy történetesen volt nálam egy pergető pálca, és néhány a kedvenc állóvízi süllős wobblereimből. Legszívesebben kétrészes modelleket használok az ilyen vizeken, hisz az áramlat elenyésző, és ezek a modellek mozognak a legjobban ilyen körülmények közt. Jobban felhívják magukra a figyelmet.
Működik a módszer |
Magamra öltöttem a gázló ruhámat és elkezdtem kutatni a süllők után. Nem volt nehéz dolgom. A tiszta vízben hamar észrevettem a lapító fogasokat. A megfogásuk már nem ment olyan könnyen, de kitartással és kísérletezéssel végül sikerült kapásra ingerelnem őket. Több alkalommal is elhúztam az orruk előtt a csalit, de még egy uszonylegyintésre sem méltattak. A vezetési technikámban volt a hiba. Nem rontottak rá ész nélkül, mint éjszaka általában. Sok módszert kipróbáltam, végül a legbeváltabbnak a nagyon apró rángatásokkal egy helyben billegetett csali bizonyult. Azonnal lecsaptak rá! Az első támadás még meglepetésként ért. Hamarabb láttam eltűnni a wobblert a fogak közt, minthogy érezzem a kapást. Elképesztően gyorsak voltak. Az őszi csukázásokra emlékeztetett a jelenség, amint a mozdulatlan ragadozó a másodperc tört része alatt beszippantja a csalit. A műcsali vezetési stílusomon javítva már elég volt egy-két dobás és a rejtőzködő ragadozó máris támadt. Érdekes volt, hogy csak az egy helyben bukdácsoló műhalra gerjedtek. Mielőtt nem jövök rá, hogy az apró mozgások érdeklik őket, néhány dobás után bizonyosan otthagytam volna a helyet. A tapasztaltak után, ha már vizuálisan nem fedeztem fel őket, de sejtettem tartózkodási helyüket, elég volt megtáncoltatni a wobblert, és rendszerint elkapták.
Kézben az első |
Déli verőfényben | Ússz békével |
Újabban már nem csak a klasszikus sötét éjszakákon megyek ki pergetni, hanem a holdvilágos estéken is kísértem a szerencsét. Régebben egy kézlegyintéssel elintéztem volna, hogy a fényérzékeny ragadozó úgysem ál fel táplálkozni a felszínre, de miután nappal is sikeresen fogtam őket, már nem érdekelt a holdállás. Ezeken a világos éjszakákon minél inkább igyekszem a rikító színekre fektetni a hangsúlyt, hisz köztudott, hogy a süllő éjszakai is igen jól lát. Tapasztalatom szerint nem fog éhségsztrájkba napokra, csupán azért mert több a fény éjszaka. Ilyenkor is táplálkozik, nádasok, bokrok takarásában, ahol némileg árnyékosabb a terület. Érdekes, hogy ilyenkor egy-egy jó helyről több halat is el tudtam csípni, mint a koromsötét estéken. Ha meg hemzseg a sneciktől a part, akkor biztos megjelennek a könnyű prédára éhes fogasok is a fény ellenére. Természetesen ekkor ritkán hallani az oly jellegzetes csattanó felszíni süllőrablásokat, ilyenkor a megérzéseimre, és egyéb jelekre kell támaszkodnom. Néhány megugró kishal jó támpontot adhat, hogy merre tevékenykednek a ragadozók. Olykor a jó látási viszonyoknak köszönhetően látni egy-egy hal által keltett örvényt is, ezekre is rápróbálok, akár süllő is okozhatja ezeket. Legszívesebben az akadósabb terepeket részesítem ilyenkor előnyben, ide mindig bátrabban kimerészkednek táplálkozni. Számtalan holdvilágos éjszakán értem már el jó eredményeket. Tehát ha tehetem teliholdas éjszakákon is rápróbálok kedvenceimre. És még egy fontos dolog, telihold idején nem kell tartani a farkasemberektől, a horgászokat nem bántják…
Akár olvasni is lehet ennél a fénynél | Őt sem zavarta a világosság |
Egy jobbacska holdvilágos fogas | A sárkány taraja |
Tiszta háttérkép |
Néha a klasszikusan jónak mondható éjszakák is lehetnek teljesen süketek. Egy vihar is könnyen keresztbe tehet. Az idei évben ez különösen jellemző volt. Sajnos többször megjártam, de általában azért sikerült egy-két süllőt kipiszkálnom az ilyen estéken is. A szürkületi órákban csendesedett el csak az orkán. A tó vize még mindig hullámzott. A víz felszínét megtöltötte környező erdőben lévő fák leveleivel. Némileg lehűtötte a vizet a tomboló szél és a jégeső. Már rendesen benne jártam az éjszakában, de még egy kósza rablást sem halottam. A terepet jól ismertem, tudtam, merre kell keresnem a tüskéseket. Mivel teljesen feleslegesnek láttam tovább kóborolni a parton, ezért a legtutibb helyen vertem tanyát, és onnan pásztáztam a terepet. Biztos voltam benne, hogy kell ott lenni halnak, hatalmas kövek vannak az aljzaton, mindig tartózkodik ott valaki. Cserélgettem a műhalakat, leginkább a kétrészeseket erőltettem, de nem volt jelentkező rájuk. Ez is megesik néha. Egy szintén klasszikusnak mondható egyrészes modellt csatoltam fel. Az első dobást követően olyan erős rávágást kaptam, hogy majd’ kiesett a szemem. Rögtön lerántott két méter madzagot. Meglepett a vehemenciája, mert állóvízen nem tapasztaltam ezt az agresszivitást, jellemzően kisebb koppanásokkal, elakadás szerű kapással jelentkeznek a nagyobb egyedek is. Tehát tapasztalatom szerint még ezeken a csendes éjszakákon is érdemes próbálkozni, csupán a wobblert kell eltalálni, hogy melyiket eszi szívesebben.
Vihar után jött |
Keményen ráharapott | Jól mutat a hét centis wobbler a szájában |
Egy kis bíztatás… | …és mehet |