Megjelent: 2025. április 02. | Forrás: Kiss Gábor

Március elején téli alacsony vízállásban, majd a hónap végén már áradó vízben kellett keresni, megfogni a tiszai harcsákat.  A kisvizes peca nagyon nem volt egyszerű, így nagyon örültem, hogy az áradó Tisza, mint annyiszor már, a segítségemre sietett.

A tavaszi, zavarosodó, melegedő, áradó víz kimozdítja téli tartózkodó helyeikről a halakat, így a harcsákat is, éppen ezért, ha szorgalmasan keresgélünk, előbb-utóbb összefutunk velük. A felgyorsuló folyó a lehetőségeinket is leszűkíti, partszéli, meglassuló vizekben tudunk érdemben horgászni és legeredményesebb a puhatestű csalival történő fenekező horgászat lesz. 

Az elmúlt év márciusában a magas vízállásnál napközben…

…és éjszaka is fogtuk a harcsákat

Node mit tegyünk, amikor nincs áradás és a folyó ugyanolyan méltóságteljes, tiszta vízzel hömpölyög, mint tél kezdetén? Módszerek tekintetében szélesebb paletta áll rendelkezésünkre, különösen, ha csónakból horgászunk, ám jóval kevesebb hely lesz az, ahol halat tudunk fogni. Március első napjaiban megszedtem a szokásos harmatgiliszta adagot, legyen kéznél, ki tudja mekkora nadályok lesznek a boltban, no meg olcsóbb is kicsit, így amikor a hét közepén lehetőségem nyílt horgászatra, kissé szégyenkezve ugyan, de a harcsázó buta fenekezőket készítettem össze. Az első horgászatok ilyenkor inkább keresgélések, beletalálhatok ugyan a jóba elsőre is, ám jellemzőbb, hogy néhány alkalom eltelik, mire kialakul egy kép, hogy merre is találom a halakat. Illik azonban már az első horgászaton is felkészültnek lenni, értem ezalatt, hogy újrakötött végszerelékkel, megfelelő erősségű zsinórokkal, megfelelő horgokkal kínáljuk a harcsát, hiszen nem tudhatjuk, egy éppen méretes, vagy egy több tíz kilóspéldány lesz, amely megkívánja a csalinkat.

Apropó, horog. Én azt gondolom, ez a felszerelésünk legfontosabb része, persze számít a többi is, ám ha rossz minőségű, gyenge, kicsi a horgunk, akkor nem fog akadni rendesen, vagy fárasztás közben fogjuk elveszíteni a halat.

Kellő méretű és erősségű horogra van szükségünk

Egy ekkora csokor gilisztához 4/0-5/0-s méretű horgot használjunk

Az első alkalommal pár kilométert csónakázom csak és egy kanyar külső ívén, 10 méternél mélyebb vízben eresztem le a horgonysúlyt. Ebben a mélységben az ólomsúllyal se kell szégyenlősködni, a bot is bírja, a harcsát se zavarja, így 80, 100 grammos ólmok kerülnek a zsinór végére, össze is rezzenek, amikor a relatív csendességben az elsőket dobva hatalmasat csattanva érnek a vízfelszínre. 

Jól esik a napsütésben üldögélni, hosszú volt a tél, már nagyon nem tetszett a 3-4-5 réteg ruha, amit minden pecánál magamra kellett rángatni. Most nem én rángatom a ruhát, hanem a vaskos spiccet valami apróhal, 4-5 rántás után csend, oda a giliszta, felnézem a végszereléket, nem tévedek, le van pucolva a horog, újabb adagot tűzök és még inkább a mély vízet célzom meg a bedobással. Jól döntök, ott nincs keszegkapás, de komolyabb érdeklődő sem érkezik, így nemsokára odébbkötök. 

A buta harcsázó bot spicce azért érzékeny ahhoz, hogy mutassa jól a kapást

Az új helyen sincs érdemi kapásom és a rövid délután is kopik, szürkül, így egy utolsó beállást még megpróbálok, sekélyebb részre csónakázom, és egy, a parttal párhuzamos, vályúszerű mélyedést horgászom meg. A két széle szokott halat adni, amit jól ki tudok tapogatni a fonott zsinóros végszerelékekkel, amikor tiszta részen van a csalim, azt könnyen meg fogja találni az éhes harcsa, ha erre jár. Ma azonban nincs kapás, és bár nem készültem esti pecára, így nem hoztam plusz világítást sem, beleüldögélek kicsit a sötétedésbe is, hátha. Nem történik azonban semmi, így fázósan összepakolgatok, -hol van már a langyos délutáni napsütés-és a kikötő felé veszem az irányt. 

Már a kocsiban ülök, amikor pittyen a telefonom, Pisti az, így félve nézek a képernyőre, ügyesebb, több szabadidővel rendelkező pecás, így ritkán marad hal nélkül, ma azonban ő is teljes eredménytelenségről számol be, ami gyenge vigasz, ám feltesz egy kérdést. 

Szerintem ebben a 8 fokos vízben érdemes lehet-e emelgetve rápróbálni a harcsára? 

Valahol motoszkált bennem is ez a lehetőség, hiszen meg kéne keresni, hol vannak a harcsák és a vertikális peca erre tökéletesen alkalmas, ám ez a megerősítés azért sokat nyom a latban. Fel is hívom a horgásztársat és a hazaúton kölcsönösen megerősítjük egymást abban, hogy ez lesz a legjobb ötlet és bizony holnap meg fogjuk próbálni.

A holnapból holnapután, majd pár nap lesz, megeszi a szabadidőt a munka és a ház körüli teendők, ám csak eljön végre az a reggel, amikor kifutunk a kikötőből, ezúttal az én csónakommal. A vertikális horgászat nem a kedvencem, rendszerint hamar el is unom a kifejezetten harcsára való emelgetést és változatos csaliarzenállal készülök, hogy az egyéb ragadozókat is megfogjam. Most azonban a többi ragadozót tilalom védi, így csak a nagytestű gumihalak és a nagyobb méretű vertikális wobblerek jöhetnek szóba. Ezekhez a nagy csalikhoz be is szereztem februárban egy új botot, a Wizard Vertix Jig 168 cm-es változatát. Nyéltoldós botról van szó, amely egy 200-300 grammos botnál egy megnyugtató megoldás, ráadásul van egy olyan tervem is, hogy ezt a botot nem csak vertikális horgászatra, hanem kuttyogatásra is fogom használni, 150 grammos súllyal megterhelve se lóg a spicc, szóval azt gondolom, pont megfelel majd mindkét módszerhez.

A vertiX jig bot és vertix fat csali összeillő páros

Nekem a 168 cm-es változat esik kézre

Jól látható spicce a majdani kuttyogatásoknál különösen hasznos lesz

Az első szakasz amit meghorgászunk, néhány száz méterre van a kikötőtől, így már a mólónál összekészülünk, én vertikális wobblerrel kezdek, míg Pisti nagyméretű gumit tesz fel, de nem halat, hanem rákutánzatot. 10 méter körüli vizünk van, a sodrás gyenge, jól meg tudjuk horgászni az aljzatot, még a nap is kisüt, így jól érezzük magunkat és azt se bánjuk, hogy nincs kapásunk. 

Azért az első óra elteltével már kezd más véleményünk lenni, barátom rettentően variál, kisebb fejre vált, majd másfajta rákutánzatot kotor a feneketlen táskájában. Nemsokára előkerülnek az ilyen-olyan gumihalak is, így a kísérletezést ezúttal ráhagyom, én kitartok az elsőként kapocsba tett vertix fat csalinál. 95 gramm ez a wobbler, ami kicsit felesleges talán, ám a bot bírja, egylőre a csuklóm is és amikor a gyenge szellő meg-megtolja a csónakot, akkor se marad el, ez bizony nyílegyenesen marad alattunk. Néztem a felszín közelében, így tudom, nem csak emelésnél számíthatok kapásra, hiszen süllyesztés közben is ingerlően billeg, sose ugyanazon a pályán mozog, 20-30 centiket is eloldalaz, no meg a színe is tetszik.

Egy élénk és egy natúr szín került a táskámba

Nézzük csak, szép vagyok-e…

Az élénk, erős szín egy plusz inger lehet

Hamarosan odébállunk, még mélyebb vizet keresünk és az én csalimnak a 15 m se okoz gondot, ám Istvánunknak már nem is tudom hányadik csalija van a kapocsban, mindenesetre szép kis kirakodóvásárt terített a csónak első felében, sőt kezd kitúrni, már lassan a hajó kétharmadát belakja. 

Ezzel semmi baj sincs, a rövid bottal tökéletesen magam alatt tudok horgászni, elférünk, ám mielőtt nagyon elbambulnék, megcsap valami nagyon penetráns szag, ami bizony horgásztársam felől támad.

Mi a..? Új fegyvert be, harcsás aromaspray-t fúj a gumihalra. No itt már megfenyegetem kicsit, annak se örülök, ha a hajómat keni össze, de ha a táskámra, vagy egyéb cuccaimra kerül, akkor bizony kipenderítem rövid úton. 

Több helyet meghorgászunk, elméletben rengeteg halat fogunk, ám egyértelmű kapásig nem jutunk, izgalmat mindössze az a karvastagságú ágdarab okoz, amely egy emelésnél belekapaszkodik a wobblerembe és az első néhány másodpercben halnak hisszük. 

Eltelik néhány nap és esősre fordul az időjárás, ám ez most nem csak arra elég, hogy a harmatgiliszta állományt gyarapítsam, hanem végre a folyók is enyhe áradásba kezdenek. Nincs is kérdés, egy szombat délután újra hajóba szállunk, ám ezúttal külön-külön eredünk a harcsák nyomába. A vízállás pont az, amit ilyenkor tavasszal szeretünk, zavaros is, de még nem vészesen, ráadásul koradélután ugyan esni fog, de 4 óra körül eláll, ami tapasztalataim szerint jót szokott tenni a harcsák étvágyának.

Akár partról, akár csónakból horgászunk, a tavaszi eső áradást és harcsákat hoz

Én a város alatti szakaszt vallatom, míg Pisti északra hajózik a szemerkélő esőben, ami egyre erősödik, ám szerencsére szél nincs, az ernyő alatt elviselhető az időjárás. Mélyebb, majd sekélyebb részeken próbálkozom, erős, fenekező felszerelésekkel, jókora giliszta és nadálycsokrokkal. Egyelőre kapás nélkül üldögélek, de igazából a 4 órát, az eső elálltát várom, ami csak nem akar bekövetkezni, persze én vagyok a naiv, miért is hiszek az időjósoknak. Közben üzenetet váltok Pistivel, nála sincs semmi, még keszegcsípés sem. Fél 6 lesz, mire csendesülni kezd az égi áldás, fél óra van még, aztán illene a kikötőbe indulni, csúnya uszadékfák jönnek, teljes sötétségben nem lenne kellemes csónakázni. Közben átálltam egy ígéretes helyre, egyrészt meglassul, visszaforog a partszegélyen a víz, másrészt apróhal is ugrik el a felszínen, amikor ügyetlenül felborítom a teás termoszt a műanyag hajóban. Nemsokára a partszegélyre vetett botom spicce mozdul is, nem harcsa, keszeg a tettes, ám végre történik valami. Pár húzás után csend, majd visszatér, de nem bír a nadálycsokorral. 

Közben teljesen eláll az eső, lefektetem az ernyőt, rendezgetem a dolgaimat kicsit, majd csak felnézem a végszereléket. Jól sejtettem, 1-2 szál nadály hiányzik, de ez bizony nem rendes hal volt. Ami viszont beleüt a másik spiccbe, az bizony az lehet, a bot nyele is koppan a csónak alján, akkorát odahúz, el is dobom a kezemben lévő nadályos horgot és a másik bot felé nyúlok. Kell is, mert egy újabb rántás után egyértelmű, erős húzásba megy át a kapás és igen, ül a bevágás! A fonott zsinór jól közvetíti a hal első rúgásait, pörög, forog, tolat egyhelyben, majd a húzásnak engedelmeskedve felém indul. Azért érzem a súlyát, nem méret alatti kölyökharcsa van a horgomon, viszont nem fordul be a sodrásba, a part felé menekül, ám az erős felszereléssel szemben nem sok esélye van. Jókat zurbol a felszínen, amikor felhúzom a bő hármasra saccolt halat, majd letör még egy körre a csónak alá. Láttam az akadást, a felső szájába, a kefefogak közé húztam be a horgot, ami kellően nagy méretű, így át is ütötte azt, nem fog kipattani a horog, abban biztos vagyok. Mint ahogy abban is, hogy inkább a 4 kilóhoz közelíthet a halam, hiszen sehogyse bírom a nyakát megmarkolni. Lusta vagyok és ugyanakkor felelőtlen is, nem megyek a csónak orrába a merítőért, hanem a szájába nyúlva emelem be a halat. Persze nem fogok elég mélyre, így a hüvelykujjam odavan, vérzik is, ám az év első harcsája megér egy kis véráldozatot. 

Az év első harcsája megérkezett

Node ez a másik hal honnan van?

Mérem, fotózom a halat, jól tippeltem, 3,75 kg, pocakos, erős tiszai harcsa és ahogy sejtettem, az eső elállta után nem sokkal jelentkezett. Pakolok is, hogy még a teljes sötétség beállta előtt hazainduljak, ám előtte természetesen megy a fotó Pistinek. A hazaút nem problémamentes, kerülgetem az uszadékokat, nem haladok túl jól, ám szerencsésen beérek a kikötőhelyre. 

Út közben hallom a telefon pittyenését, gondolom horgásztársam gratulál, ám ahogy pakolás közben ránézek a telefonra nem egy, hanem 2 fotót látok. Bizony, neki is megjött az első, ami természetesen 3,8 kg, no mindegy, ő ilyen, mindig fog és egy kicsit mindig nagyobbat fog. 

Kiss Gábor