Thrillek diadala I. rész
Megjelent: 2020. szeptember 10. | Forrás: Halmos Mihály

Talán nincs is még egy olyan népszerű wobbler, amely annyira megosztja a pergetők táborát, mint a Thrill. És tényleg kétféle pergető horgász van. Az egyik nagyon sok halat fog a valaha létezett leggyorsabb Salmoval, a másik pedig semmit. Nemcsak én, mások, máshol is másféle fórumokon elmondták már a Thrill titkát, de úgy tűnik, nem lehet elégszer ismételni, mert még mindig sokan szkeptikusok és nem hiszik el. 

A mai napig a hét centis Thrillt övezi a legnagyobb kultusz, s nem véletlenül, tényleg szinte minden rabló jól fogható vele. De végre egyre többen kezdik felismerni ugyan azt a kiaknázatlan, óriási lehetőséget a kilencesben, amit régen a hetesben.

Rendhagyónak számító - szerintem lényegre törő -  kétrészes cikkemet a Thrill körüli kétségek elűzésére szánom. Ebben az első részben a klasszikusnak számító halakkal illusztrálva, míg a folytatásban a másik végletről, a thrilles harcsázás sikereiről számolok be egy kapitális példány történetén keresztül.

Gyors, sőt a leggyorsabb csali lévén kis túlzással annyi időt tölt a levegőben, mint a vízben. Óhatatlanul rengetegszer kell dobni, így a megbízható, kopásállóbb, kevés vizet felszívó vékony fonottak jöhetnek szóba a könnyű pergető orsón természetesen kb. méter hosszú fluorocarbon előkén.

Szóval a lényeg, hogy bármekora Thrillel dobálsz, tekerd úgy, ahogy a csövön kifér. Ami neked gyorsnak tűnik, az hidd el, a halnak nem az. Sőt, a jellegzetes thrill táncot, azt az alig látható és alig érezhető vibráló remegést - pont amilyet a menekülő küsz produkál – csak ekkora csúcssebességnél csalható elő a wobblerből. Nemcsak a négycentisből, hanem az ötösből, hetesből és bizony még a kilencesből is. 

A balin hajtós, rohangálós hal, a süllő viszont nem. De bizony ő is meglódul a Thrill után, és elég gyakran így tartja kedve. Sekély vízben, szélben, hullámzásban jobbnak tartom akármelyik süllős zöldes plasztik klassziknál

Harcsa fordult utána a kilences Thrillnek. Feltételezhetően a rossz akadás miatt nem lett meg végül. Ha Ti is így járnátok, nem fogtok sokáig szomorkodni, mindenért kárpótol majd a következő.

Száguldásra és halfogásra teremtette a 13 grammos csalit a lengyel mester.

Egy balin a sok közül, a professzionális Thrill legesélyesebb áldozata.

Érdemes az új színváltozatokkal is próbálkozni, sokszor eredményes! Ő a violaszínű VBL, de könnyen beleszeretünk a legkülönlegesebbekbe, mint például a legsötétebb hátú OSM, vagy a bíborszínben játszó REB.

Pirkadati éhes bajszos apróság, aki arra volt tökéletes, hogy erősítse bennem az elszántságot.

Szóval higgyél magadban, higgyél a csalidban és nem fogsz csalódni. Ezzel a módszerrel tényleg szinte mindegyik ragadozó halunkat megfoghatjuk. És hogy mennyire kell a nagy Thrill a nagy harcsáknak, azt a következő részben mutatom meg.

Forrás: Halmos Mihály

SALMO THRILL

4 490 Ft-tól

Részletek
Wizard wobblerek tesztje 1.
Megjelent: 2025. december 25. | Forrás: Halmos Mihály

A változatosság gyönyörködtet!-szól a már-már közhelynek tűnő, oly sokszor idézett mondat. És mégis mekkora igazság van benne. Tökéletesen tükrözi a legújabb Wizard wobblerekről alkotott őszinte véleményemet. No, de valójában ennél sokkal többről van szó. E wobblerválogatással a sügér és domolykó horgászatától, a balinon át, egészen a süllő és csuka pergető horgászatáig kínálunk eredményes műcsalikat. E cikk részletes leírást nyújt a...

Wizard pergetőbotok tesztje
Megjelent: 2025. december 11. | Forrás: Halmos Mihály

A 2025-ös ragadozós szezon legjavára érkeztek meg a Wizard pergetőbot újdonságai, október végétől három új családdal bővült a márka amúgy sem szerény kínálata. Az Arcane, Norvion és Dravon nevekkel fémjelzett pálcák főként a jiges vonalat erősítik, de azok a pergető sporttársak is örülhetnek, akik a wobblerezéshez keresnek köztük profi, kompromisszumtól mentes társat. A csúcsbothoz álomsüllő dukál. Hát így lettem én is rabja a Dravonnak,...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

Fonott zsinór kisokos
Megjelent: 2024. december 28. | Forrás: Lukácsi Béla

A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében. Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen...

Wizardos portyákon - csukás vizeken
Megjelent: 2024. november 30. | Forrás: Bokor Károly

Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal....