Még el sem kezdődött az ősz, de már alig találtam a helyemet, annyira vártam a csukás pergetéseket. Nem csak a csukák fokozódó étvágya, a számos Wizard újdonság tesztelése is izgalmakat, kihívást jelentett. A pergetőbotok, főként a régi-új ismerősök, „átöltöztetve”, már egy ideje jól bizonyítanak. Süllő és balinfogások után velük is a csukák következhetnek – gondoltam, biztos voltam benne, hogy a krokiknál is minden rendben lesz a botokkal.
Érdekesnek, vagy inkább újdonságnak a Wizard orsók tesztelése, valamint a számomra új műcsalik alkalmazása ígérkezett. Ez utóbbiak lehetősége is passzolt a csukás „feladatokhoz”, a plasztikokra különösen kíváncsi voltam. Az új zsinórokkal, a Wizard Edge Pro 8X Braid-del töltöttem fel egy Wizard Edge 5000-es, és ebből a szériából egy 4000-es méretű orsót egyaránt. A professzionális fonott zsinórok többféle színéből választva a Purple, azaz a lilás nyerte el a tetszésemet, de hagyományosabb, Olive Green is felkerült a kisebb orsóra. Harmadik peremfutónak pedig a Wizard Ultima 2000 –t, a szép küllemű, kisebb méretű, precíz kis gépet választottam. A 210 centis Wizard Pro Spin botra (az erősebb dobósúlyú spicctaggal) elsőként ez a típus került, vele kezdtem a legutóbbi pergetéseket. Nagy várakozással tekintettem az újonnan alkalmazott műcsalikra, így a Wizard Vertix Blade –re, és a legfogósabb színekben gyártott plasztikokra egyaránt.
Nagyszerű előkék csukázáshoz.
Wizard Edge Pro 8 szálas fonott zsinórok kerültek a hasonló nevet viselő orsókra.
A mozgékonyságot segítik a Wizard MXT táska és Carbon merítő.
A VertiX Blade műcsali újdonság az Energofish Kft. palettáján.
A Wizard plasztikok nagyszerű választást jelentenek a feladatra.
Portyáim nagy részében ragyogó időben horgászhattam.
A vertikális szerkezetű, kemény, mégis gumis tapintású, kétféle méretben is gyártott Vertix Blade-t, a tizenhat grammos méretben megfelelőnek tartottam a kissé mélyebb vízű holtágak fésülgetéséhez. Tudtam vezetni a fenék felett, de még egy-két méterrel feljebb is. Ezt a műcsalit a tempó gyorsítgatásával, bele-belehúzással gyors, erős vibrációra is késztethetjük. Jól veret a horizontális, azaz „sima” vezetésekor is. Néha a krokik szeretik a kissé tempósabban menekülő áldozatokat is. Nem kell félnünk a vezetési tempó időnkénti gyorsításától, ekkor is rendben működik ez a műcsali.
A jelentős kínálatból a második színnél tartottam, amikor megjött az első rávágás. Az ötven centi körüli csuka nem tudott üresen koppintani, az optimális méretű hármashorgok igazán tüskéssé, fogóssá tették ezt a műcsalit. Tüstént örömmel fényképezgettem az első Vertix-es csukámat. Két krokit foghattam velük, ennyi elég is volt, meg az is igaz, hogy manapság vadvizeken nem dúskálunk a csukákban.
A pergetéskor ezek után két alkalommal is a gumikra igyekeztem fókuszálni, és nem is bántam meg, nagyon jót horgásztam velük. Ha bármikor fogós, eredményes gumit jellemezhettem pergetéseim kapcsán, úgy mindig annak alapanyagából és alakjából adódó mozgáskészségét emeltem ki legfontosabb tulajdonságként. Mindenképpen figyelemfelkeltő úszást, farok libegtető táncot produkálnak ezek a kedvenceim, a Wizard Warrior Shad és a Power Kick is. Mindig megnézem magam előtt húzva, lassú tempóban is, az éppen feltett plasztikot. Biztos akarok lenni benne, hogy rendben van a csábos, kis vezetési tempóban is impulzív mozgás. A jelenlegi őszi horgászatokon volt választékom bőven, a színek közt is válogathattam. Leginkább a feltűnő sárga szín kellett, a flitterrel is kombinált, csillogó Varrior Shad, majd a Power Kick is adta a kemény rávágásokat. A lágy anyagú gumik jól bírták a rávágások megpróbáltatásait is. Pedig az utóbbit alig tudtam visszamenti a fogak börtönéből.
Szájszéles akadás a VertiX Blade-del.
A 210cm-es ProSpin pálca remek ellenfelével.
A Warrior Shad is eredményes volt.
Az MXT merítőben nyugodtan fotózhattam ezt a szép csukát.
Újabb plasztik került fel a fogós műcsalik listájára…
...ez pedig a Wizard Power Kick.
Igazságtalan lennék, ha az ősz elején már szép csukákat adó, számomra még mindig új köntösben pompázó Salmo Frisky-s pergetéseket feledésbe hagynám. Ez a régről ismert, kiemelkedően jó mozgású, jó veretésű wobbler, az új küllemében, különösen a zavarosabb, sötétebb vizekben nagyon fogós. Amikor akadós a félvíz, vagy a fenék feletti mélység, akkor kell a kapocsba akasztani őket. A vezetési tempó lassításával táncoltathatjuk egészen a felszín közelében. Terelőlemezkéjének köszönhetően gyorsabb húzásnál mélyebbre is törhet, de erre általában nincsen szükség. Számomra hínárszőnyeg felett adott csukákat, illetve a fákkal tűzdelt mélyebb Duna-ágban is ez a Salmo volt a kulcs a sikerhez. Egy-két plasztik után láttam, hogy nem lehet a fák ágai miatt mással pergetni, mint ezzel a keveset merülő wobblerrel. Még amolyan dzsungelhorgászatnál is akasztottam a harapásbiztos előkém végére, mert éreztem, hogy kisegíthet. Nem véletlenül szavaztam neki bizalmat, egy rövid pergetésnél éppen a legszebb csukát adta. Az őszi portyákon, a tesztelgetés közben mindig biztonsággal használhattam a Wizard egy kézzel is nyitható, könnyű kiemelőhálóját. Szemeibe nem tud keveredni, beleakadni a szabadon álló horog sem. Bosszúságot soha nem okozott. Remélem, sokszor fogom még használni, annál is inkább, mert a csuka fajlagos tilalmáig még bőven van idő. A hideg vizekben érdemes csukaportyákat tervezni, remélem sokan így is tesznek ezekben az időkben.
Szép őszi kroki.
A gumik mellett az egyedi színkódú Salmo Frisky is bevetésre került.
A hideg vízben még fennmaradt vízinövényzet fölött elvezetve is eredményes ez a két részes wobbler.
Ez már a szebbek közül való.
Hasonlóan szép fogásokban gazdag horgászatokat kívánok mindenkinek!