Drága, kedves kicsi Sajóm! Ha valaha meghálálhatom mindazt a jót, amit velem tettél, kérlek közöld, mi módon és hogyan tehetem majd. Bő évtizede járom partjaidat rendszeresen, s még azok a napok is élményszámba mennek, amikor alig akad a horgomra valami. Bizony, megesik, hogy hosszú órákon át egyet sem dobok, csak figyelek, lesem a vizet.

Domolykó, jász, márna…

Bejárok nesztelenül néhány kilométert, s csak azt kutatom, hogy hol, merre találok újabb és újabb meghorgászható pályákat. Itt paduc gyűrűzik, lejjebb domolykóraj kerget szét egy nagyobb csapat snecit, beljebb, a gyors vízben balin járja a partujt, prédára lesve. Alatta siheder márna veti fel magát hirtelen, majd karcsú teste cuppanva hullik vissza az örvények közé. Ez a folyó állandóan él, lakói egy percre sem pihennek, legyen bármilyen napszak, vagy vízállás.

Harcsa, csuka, balin…

Vannak azonban olyan napok, amikor mindezekből vajmi keveset veszek észre. Olyankor megszállottként dobálok, figyelve minden rezdülésre, pöccintésre, amit a boton tapasztalok. Egy oldaltáskányi wobbler zörren minden lépésemnél, türelmetlenül várva azt az időt, amikor sorra kerülnek. Salmo csalik hada áll készenlétben a bevetésre, mikor végre a karabinerre akasztom valamelyiket, hogy aztán belé akadjon egy éhes, óvatlan ragadozó.

Felszínre

Erdey Tomit már közel hat éve sikerült kellően megfertőznöm a folyami-pataki pergetéssel. Korábban ő is csak a buta pontyokat leste naphosszat valamelyik tavon. Még édesapjával – nyugodjon szegény öreg – invitáltak meg anno a Körömi-tóra, egy bográcsba való fehérhal reményében. Én természetesen egy óra alatt ráuntam, s átgyalogoltam a tó mellett folyó Sajóra egy pergető bottal. Tomi épp akkor érkezett, amikor egy jókora domolykót emeltem ki a vízből. Végig sem tudta csodálkozni magát jóformán, amikor egy újabb akadt meg. Pár perc múlva egy balin is rajtavesztett. Cimborám olyannyira meg lett bűvölve, hogy másnap hajnalban már velem együtt állt derékig a lomha sodrásban, átszellemült ábrázattal szedegetve élete első domolykóit.
Hogy azóta hányszor jártuk, bolyongtuk be a folyó legtitkosabb zugait, fésültük át a kavicsos padkák mellett elszaladó, majd lágyan visszaörvénylő vizet, csak a jó ég tudja. Ám a horgászat sajnos költséges dolog, s minél többet jár az ember, annál többször kell pótolni a felszerelést. Bizony, a wobbler fogyóeszköz! S a mi rosszabb: az igazán jó wobbler fogy a leginkább! Mindenhol ólálkodik egy gonosz víz alatti gyökér, csök vagy tuskó, ami a legkedvesebb műcsalikat igyekszik marasztalni mindörökre.

Mély vízre

Szerencsére a pergetők számára megadatott egy olyan wobblercsalád, ami nem csak kifejezetten fogós, de ár tekintetében magasan veri jó nevű konkurenseit. Ez nem reklám, nem propaganda. Ez tény! Egyébiránt bárki utánajárhat maga is, ha horgászboltban jár, az árcédulák nem hazudnak. A Salmo nem véletlenül lett röpke néhány év alatt a hazai pergetők kedvence. Ja, hogy vannak nála olcsóbbak is? Persze! A Volvónál is olcsóbb a „kispolszki". Ár-érték arányban viszont azt hiszem, nem érdemes vitázni. Formavilága fantáziadús, színek tekintetében is tetszetősebbek, mint a legtöbb rivális, mozgásuk pedig egyértelműen meggyőzőbb, mint amit bármelyik másnál tapasztalhatunk. Ezek mellett elnyűhetetlen, soha még terelőlapátot nem vesztettem egy halamnál sem, valamint a horgai is kifogástalanok! Ám amit igazán szeretek bennük, hogy szinte én szabályozom, milyen mozgást produkáljanak.

Tej folyik az apró éhenkórászból!

Tomit is sikerült egy ideje meggyőznöm, hogy hagyja az állandó körforgónyüstölést. Nem vitatom, előfordul, hogy a blinker eredményesebb, mint a fahalacskák. De az semmiféle fantáziát, gyakorlottságot nem igényel. Bedob, egyenletesen kiteker – ennyi az egész mechanizmus. Hanem, amikor a wobblerezés lényegét kezdtem neki ecsetelni, hamar rájött, milyen lehetőségek vannak azok mozgatásában. Akkor derültem igazán, amikor átnyújtottam neki egymás után néhány műcsalit, próbálgassa a mozgásukat, melyik milyen vontatásnál hogyan viselkedik. Amikor egy Salmo után egy finn cuccot is átadtam neki, három dobás után lecsatolta és azt mondta:

Megvan!

- Add vissza az előzőt, mert ezt egyáltalán nem érzem. Mintha nem is mozogna!
A srácnál tehát hamar el is dőlt, mi az, amihez vélhetően hűséges lesz jó ideig. Nemrégiben néhány új szerzeményét mutatta be nekem, melyek láttán mosolyogva bólogattam. Van azonban Tominak egy szokása, amit korábban én is gyakorta cselekedtem. Nevezetesen, hogy a wobblerek szemét sötét alkoholos filccel megnagyobbítjuk, szabályos monoklit csinálva nekik ezzel. Állítólag egy nagy sötét szemfolt vonzóbbá teszi a rablók számára. Nosza, ha másnak nem, de babonának megteszi. Aztán, amikor hatalmas ütéssel elmarja valami odalent, ugyan magyarázza meg bárki, hogy nem a nagy szemfoltnak köszönhető!
Sötét, alacsony víznél járjuk a szép kis folyó partját. Alig esett az elmúlt hetekben, az oxigénhiány miatt pedig hamar elburjánzik a barna alga. Sokan állítják, hogy a tiszta víz nem kedvez a pergetésnek, amit én cáfolok. Sokkal több kapást ad a világosabb színű folyó, mint amikor bebarnult. Ráadásul napok óta valami gyanús hab is úszik a tetején, ami messziről szaglik. Ismét ürítenének bele valami mocskot? Ki tudhatja ebben a pénzhajhász világban?

Soha rosszabb avatást!

Partszélen eszik a hal, már amennyire étvágynak lehet nevezni azt a kevés pörsenést, amit néhány domi produkál. Nem miattuk vagyunk itt, nem is háborgatjuk őket, alig lehetnek nagyobbak 30 dekánál. Csak hadd gyakorolják a hitelen támadást, jól jön majd amikor kilós korukban a horgainkra rontanak. Néhány apróság azért így is rákéredzkedik a műcsalikra, de egyik sem üti meg azt a méretet, amit kívánatosnak tartunk. A Friskie, s a Hornet is jól dolgozik, mindketten örülünk a sikeres avatásnak. Az egyik cseppségen azonban meglepődök. Alig 15 centis, de szabályosan folyik belőle a tej! Ilyen fiatalon ívni! Ráadásul még közben táplálkozik is! Hogy ezt mi lelte?

Folyóparti idill

Lejjebb azonban egy szebbecske balin adja tudtunkra, hogy ő is itt van és vacsorázni kíván. Jókora területen verte szét a habot maga körül, midőn egy óvatlan sneci lelte szörnyű halálát a garatfogai közt. Tomi, aki jóval közelebb van az iménti eseményhez, rám néz, szemével kérdi, mit csatoljon fel. Nézem, Skinner lóg a kapcson, s egy hosszú pillantással kísért egyértelmű kézmozdulattal jelzem: az ide éppen tökéletes! A Skinner egyik kiváló tulajdonsága, hogy igen messzire ki lehet vetni. Ezen felül az egyik legélethűbb csali, mozgatás tekintetében pedig utolérhetetlen. Lassan vontatva éjjel a harcsák egyik favoritja, de a legerősebb sodrásban sebesen vontatva sem vereti magát túl, így a balin is zabálja. Továbbá, ha az alkalom úgy hozza, jerkbaitnek is kiváló.

Jutalomjász

Tomi is tudja mindezt, illetve remélem hogy eszébe jut, hiszen alig egy órája ecseteltem neki ezeket a tulajdonságokat. Kíváncsian nézem, amint háta mögé helyezi a spiccet, meglódítja, s az ezüstös wobbler nagy ívben repül a korábbi rablás helyére. Barátom a csobbanás pillanatában azonnal tekerni kezdi, de az orsó karja megáll egy ponton. A szemfüles balin egyetlen másodpercet nem adott, rögtön ráfordult a kívánatos valamire, ami az égből hullott alá. Reccsen a fék, lüktet a bot, Tomival pedig madarat lehet fogatni, úgy örül a Pazar kapásnak, s a szép halnak. Talán az ötödik dobást érhette meg a jó wobbler, amikor átesett a tűzkeresztségen.

És a slusszpoén!

Nem sokkal később egy szép jászkeszeget eresztek vissza, majd Tomi perei következnek ismét. Csuka ette rá magát az egyik új szerzeményére, amit egy bokor ágai mellett húzott el. Szerencséjére nem harapott nagyot a krokodilszájú rabló, így a wobbler is és ő is viszonylag olcsón megúszta a kalandot. Hazafelé persze boldogan csaptunk egymás tenyerébe. Végtére is, igaz a mondás, új seprő jól seper. Aznap az összes új szerzemény fel lett avatva!