A pergető horgászat is – sok más horgászmódszerhez hasonlóan – tele van útvesztőkkel, titkokkal, megoldásra és beigazolódásra váró teóriákkal. Sokszor egy egész átdobált napot kapás nélkül úszunk meg, s nem nyugodván este is holtfáradtan fekve ágyunkon morfondírozunk a kudarc lehetséges okán. Igen, valószínűleg a kívácsiság, a bele nem törődés mozgatórugója viszi előre az elszánt horgászt a siker felé. A pergetés minden buktató mellett bővelkedik is a szépben, jóban. A ritka pillanatok egyike az, amikor a sokszor és nagy hangsúllyal emlegetett kitartás, a kiforrott praktikák bevetése és alkalmazása akkor hozza meg az eredményt, amikor már teljesen lemondtunk róla. Na ekkor van úgy, hogy az előre elkönyvelt kudarcot a másodperc tört része alatt kergeti feledésbe a bekövetkező csoda…

A késő őszi pergetés olyan dolog, ami első hallásra szíven üti a pergető horgászok java részét. Szinte mindenkinek a színesbe öltözött partok, a letisztult vizek, és a lehűlés hatására intenzívebben kapó ragadozók jutnak eszébe.
Egy igazi hideg őszi, egész napos csónakos pergetésre nagyon vártam már én is a végtelen hosszúságúnak tűnő meleg nyár után. Mérhetetlen izgalommal készülődtem a horgászatra, noha a csurgói tározó halőrétől érkező hírek ezt igazán nem tették akkor indokolttá. Laci bácsi információi szerint ugyanis az optimális vízállás és vízhőmérséklet mellé párosult szép, napos idő ellenére a süllő mellett a csuka és a balin sem mutatkozott gyakran a pergető sporttársak horgán. A szükség nagy úr, márpedig minden porcikám és sejtem azt akarta, hogy holnap a vízen legyek.

Béla barátommal korán reggel találkoztunk a megbeszélt időpontban a Fehérvárcsurgói-víztározó partján. A nap álmosan tornázta egyre feljebb magát az égen, miközben enyhe észak-nyugati szél fodrozta a hatalmas nyílt vízfelületet. Sok felszerelést most sem vittünk magunkkal, fejenként két-két pergetőbot került be a csónakba a hozzájuk illő orsóval. A ladikot egy erőteljes lökéssel indítottuk útjára, társam javaslatára a keleti oldalon húzódó tuskós rész felé vettük az irányt.

A festői szépségű tározó partján ékeskedő Rák-hegy üde őszi színpompája ez alkalommal is megadta a horgászat alaphangulatát

Mivel az evezés nem az én feladatomul esett, út közben botjaim felszerelésével foglalkozhattam. Két pergető pálcát állítottam csatasorba. A 2,40 m hosszú, 30-80 grammos Spin Blade-met 40-es Ryobi Arctica CF-fel párosítottam gumihalazásra, míg lágyabb testvérét, a 2,40-es 10-30-as Spin Blade-t 20-as méretű Ryobi Oasys-al és 0,08-as L&K vékony fonottal balinozni szántam.
A bedőlt fák és víz alatti tuskók szegélyének meghorgászására tőlük optimális távolságra manővereztük a csónakot. Két méteres vízben, nagyon puha talajra eresztettem le a macskázó súlyt. Míg társam a gumihalazó botját szerelte össze, én egy Salmo Thrill wobblerrel a balinokat vetem üldözőbe. A fás rész előtt párhuzamosan húzott wobblerre a sokadik próbálkozás után sem volt érdeklődő. Megfordulva a nyílt víz felé kezdtem el dobálni, de eredményre ez sem vezetett, hiába kerestem az őnöket a vízoszlop minden magasságában, variálva a csali bevontatási sebességét, sehogy sem akart megjönni a kapás. Közben Béla is szűrte a vizet rendesen, különböző plasztikokkal operált, de hiába vetette be minden rutinját, kapás nélkül maradt.

Balinok! Hol vagytok? A mai napon őket is kerestük

Nem láttuk értelmét annak, hogy a tuskóst tovább vallassuk, ezért hát elhatároztuk, hogy a kincsesi oldal végétől, amilyen hosszan csak tudjuk (és bírjuk) bejárjuk a part előtti jónak vélt 80-100 méteres sávot. Figyelve a parti fenekező pecásokra, jó nagy ívben kikerültük zsinórjaikat, és már súlyoztuk is le a csónakot a következő helyen. A vízmélység nem lehetett több 3 és fél méternél, és valamivel keményebb is volt az aljzat, mint az előző helyen. Szinte egyszerre repültek a meder irányába gumihalaink. Lassan, ingerlően, fel-fellibbentve terelgettem visszafelé a plasztikot úgy, hogy a legvégén a csónak alá is hagytam behullani, hátha pont ott lapul egy-egy jobb süllő. Hiába próbálkoztunk más színnel, más irányba, a part felé dobva és onnan vontatgatva, a hőn remélt koppintás nem akart megjönni. Béla kitartott a plasztikok mellett, felváltva dobált twisterrel és gumihallal egyaránt. A sikertelenség miatt újra a kezembe vettem a Thrill-es botot, se sokadjára sem szánt meg senki odalentről.

Finnyás népség, mi kell ma nektek? Ennyire nem lehettek étvágytalanok!

Macskázó kötél fel, irány a következő helyre. A parthoz közelebb állítottuk meg a csónakot, mivel itt hosszan húzódott be több méter szélességben egy bokorsor. Tökéletes helynek véltük, mert a bokros részt így minden irányból meg lehetett horgászni, sőt a meder felé is alkalmunk volt kalandozni nehezebb ólomfejű gumikkal.
Az első dobások itt sem hoztak kapásokat. Béla barátom bátran cserélgette kapcsában a gumihalakat és a twistereket továbbra is, én pedig elhatározásra jutottam. Az E.T. Wizard Killer Shad 7 cm-es gumihalát tettem fel zöld-sárga színkombinációban.
-Vagy ez, vagy semmi! – jelentettem ki hangosan, mire társam is felkapta a fejét. Bíztató szavakkal illette döntésemet, miközben fürkészve vette szemügyre a kis plasztikot.

Az E.T. Wizard gumihalakat kézbe véve azonnal éreztetik minőségbeli hovatartozásukat. Lágy anyaguk és fogós színösszetételük miatt első osztályú, profi darabok

Tökéletesen lágy, ingerlő mozgása láttán még jobban megerősítette eltökélésemet. Szuper csali ide, vagy oda, a távoli hosszú dobásokkal történő kereső horgászat, és a közeli, parti bokros rész átfésülése egyaránt kapás nélkül hagyott.

Pedig igazán ígéretes pálya volt!

A kapástalanság ellenére jókedvűek voltunk…

Most már teljesen biztos voltam benne, hogy a mai - ahogyan mi hívjuk - egy kapásos nap lesz „szerencsés" esetben.
Régóta vízen voltunk, jócskán beleszaladtunk már a délutánba. A következő helyet is csendesen közelítettük meg, kis távolságra a parthoz, lépcsős törésekkel szabdalt mély meder felett rögzítettem a csónakot. A három méteres kötélen lógó 15 kilós macskázó súly szinte koppant a kemény mederfenéken. Ez nagyon jó jel volt a számomra. A parttal párhuzamos hosszú dobás során úgy 30 méterre csobbanhatott a csónaktól a plasztikcsali. Bevontatása során érezhetők voltak az ólomfej döccenései az egyenetlen mederben. A második dobás kissé beljebb sikerült az előzőnél. Gyors hajtókat tekeréssel indítottam útjára a gumihalat a fenékről, majd a lefelé libbenő csali mozgását kísértem figyelemmel a 0,10-es Power Braid fonotton. Körülbelül félúton járt a csalim, amikor a lefelé hulló táncát erős, kemény ütéssel szakította meg valaki. A nagyon is eleven kapásba rögtön, késlekedés nélkül lendíthettem bevágásra a feszes nyelet, mely a műveletsor végén kőkemény ellenállásba ütközött. A nem éppen puhának mondható bot hajlása, eleven lüktetése egészen jó halat jelzett odalentről.
Társam az akciót észlelvén rögtön bevontatta hosszú zsinóron kint lévő csaliját, átengedve a terepet a régóta várt közdelemnek. Csak a sokadik pumpálásra tudtam halamat feljebb kényszeríteni a mederfenék közeléből, s kis idő múlva már vízközt lavírozott a rövidebbre hagyott zsinóron. Az Arctica fékjét kicsit lazábbra állítottam, nehogy egy hirtelen megugrás, vagy fejrázás miatt csúfos véget érjen idő előtt a tusa. Jól gondoltam, mert a következő pillanatban már a felszínen védekezett megvadulva a gyönyörű csuka.

Távolról sem tűnt kicsinek

Ahogy nyertem a köztünk lévő távolságból, úgy szerettem egyre jobban magamhoz ölelni végre

Harciassága nem tartott már sokáig, lassan engedte közelebb húzni magát a csónakhoz. Már centiméterek hiányoztak ahhoz, hogy megragadjam a grabancát, de az utolsó pillanatban kilőtte magát egyenesen át a csónak alatt. A bot derékban nagyot koppant a csónak oldalán, de szerencsére az orsó pont engedett annyi zsinórt, amennyire szükség volt. Onnan aztán egy erőteljes mozdulattal hóztam vissza, szerencsém volt, hogy nem kapta el a macskázó kötelet. Amint ismét feljött gyors mozdulattal emeltem be magamhoz a lábam elé.

Aznapi egyetlen kapásom egyetlen hala

A nyerőnek elkönyvelt zöld-sárga Wizard Killer Shad nem látszott ki a szájából, a jókora csukapofa szorításában, bent a felső állkapocsban pihent a hét centis plasztikcsoda. Nagy szerencsére a Pike mono harapásálló előke most is kifogástalan szolgálatot tett. A fogást Béla komám is megsüvegelte, egymás vállát veregetve örültünk annak, hogy nem adtuk fel korábban.

Azokat a nagy szemeket nem egyhamar fogom elfelejteni

A csónak aljában pihenő hal nyugodtan, szinte mozdulatlanul tűrte, amíg fogómmal kibányásztam szájából a jighorgot, majd néhány emlékül szolgáló fénykép elkészítése után visszahelyeztem a vízbe.

Sokáig csak állt a kezemben előre-hátra legyező úszóival, aztán végre nekibátorodott, és olyan méltóságteljes lassúsággal úszott el, amilyet haltól még soha nem láttam

Dobtam még néhányat, de magam sem tudom, hogy miért. Erőtlenül álltam kezemben a pergetőbottal, még mindig a halon járt az eszem és azon, hogy a legreménytelenebb pillanatokban is megtörténhet a csoda. Most ez történt. Indulás előtt, a pakoláskor kezem ügyébe került zöld Killer Shadra vetettem egy hálás pillantást. Pedig ekkor még nem is tudtam, hogy az ősz sikercsalija van a birtokomban…